21980_haydn_philharmonie_200304_01.jpg
21980_haydn_philharmonie_200304_02.jpg
komolyzene, opera, színház
Haydn Philharmonie
2020. március 4. szerda
18:30 - 21:00
egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Régizene Fesztivál

Werner

Három fúga a Hat fúga című sorozatból - Haydn közreadása

Pleyel

Esz-dúr fúvóspartita, Ben 111

Haydn

C-dúr csellóverseny, Hob. VIIb:1

szünet

Haydn

C-dúr („A szórakozott”) szimfónia, Hob. I:60

Globalizálódó korunkban, mikor az utazás összehasonlíthatatlanul könnyebb és gyorsabb, mint valaha is volt, a válogatott tagságú, nemzetközi zenekarok aranykora virradt fel. Ismerünk néhány ilyet - egyik jobb, mint a másik. Közülük való a Müpa Régizene Fesztiválján fellépő együttes is, amely pár éve még más nevet viselt.

Kezdetben vala az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar: Fischer Ádám 1987-ben a két nemzet muzsikusaiból alapított együttest, hogy egyesítse két nagyszerű zenei tradíció erényeit egy olyan zeneszerző életművének szolgálatában, akit mindkét nép jogosan érez sajátjának. Huszonnyolc sikeres év után Fischertől az 1982-ben született német-francia csellista, Nicholas Altstaedt vette át az együttes vezetését: a 2015/16-os évad óta ő áll a zenekar élén, amely ezzel egyidejűleg változtatta nevét Haydn Philharmonie-ra - időközben ugyanis a korábbi osztrák-magyar tagságból nemzetközivé vált az együttest alkotó muzsikusgárda.
„Joseph Haydn és környezete: elődök és követők” - így jellemezhetnénk a zenekar budapesti fellépésének műsorát. A hangversenyt bevezető Három fúga alkotója, a Haydnnál közel négy évtizeddel korábban született Gregor Joseph Werner Haydn elődje volt az Esterházyak szolgálatában. Ignaz Pleyel viszont 1772-től Haydn növendékeként tanult Eisenstadtban. (Brahms Változatok egy Haydn-témára című műve feltehetően az ő egyik kompozíciójából veszi alapdallamát.) Színesíti a program kínálatát, hogy Nicholas Altstaedt nemcsak karmesteri minőségben lép pódiumra az est során, hanem Haydn rendkívül népszerű C-dúr csellóversenyének szólistájaként hangszerét is kézbe veszi.

A koncertet 18 órai kezdettel, Prelúdium címmel Fazekas Gergely műismertető előadása előzi meg az Előadóteremben, amelyen a koncertre jeggyel rendelkezők vehetnek részt.

Rendező: Müpa

Vezényel és szólót játszik:

Nicolas Altstaedt
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok