egy szünettel
Vezényel:
Közreműködik:
Beethoven
Egmont-nyitány, op. 84
Berlioz
Római karnevál - nyitány, op. 9
Berlioz
Fantasztikus szimfónia, op. 14
Kevés zene sűrít magába oly sok vágyat és szenvedélyt, s vetít oly sok látomást a képzelet vásznára, mint a korai romantika egyik legnagyobb remekműve, Berlioz Fantasztikus szimfóniája. Nem minden karmester képes méltón közvetíteni e kompozíció szélsőségeit, de a magyar közönség régi kedvence, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese, Kobayashi Ken-Ichiro igen. Ez a hangverseny kivételes műveket ígér – kivételes előadásban.
Hector Berlioz hét-nyolc évvel volt idősebb a romantika 1810-11 körül született nagy generációjának tagjainál, így érthető, hogy életművének leghíresebb darabja, a Fantasztikus szimfónia (1830) akkor keletkezett, amikor Schumann, Chopin, Liszt még korai műveit írta. A szimfónia az első vérbeli programzenei alkotások egyike, erős ábrázoló, hangulatfestő törekvéssel. Álmok, szenvedélyek, Bál, Jelenet a mezőn, Menet a vesztőhelyre, Boszorkányszombat – a tételcímek is jelzik, milyen változékony hangulatvilág és milyen fantáziadús kifejezésmód uralkodik a zenében. Berlioz szimfóniája előtt, a hangverseny első részében két rövidebb zenekari művet hallhatunk. Beethoven Egmont-nyitánya az elementáris erejű szabadságvágy kifejezője, Berlioz Római karnevál-nyitányát pedig mindent elsöprő életöröm, energia és ünnepi pezsgés jellemzi. Kobayashi Ken-Ichiro 1940-ben született Ivakiban, meghatározó jelentőségű budapesti versenygyőzelme 1974-ben tette egész Magyarország számára ismertté művészetét. Ferencsik János halála után, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején az Állami Hangversenyzenekar első karmestere volt, ma a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös tiszteletbeli elnökkarnagya, a Japán Filharmonikusok vezető karmestere.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.