Azt mondják, az igazi hangverseny-látogató felkészülten megy koncertre, hiszen nyilvánvalóan saját ízlése alapján dönti el, mit akar meghallgatni és tudja azt is, mit vár. A Müpa saját rendezésű hangversenyeire műsorfüzetet is készít, amely az elhangzó művekről és a fellépő művészekről sok érdekes információt közöl. Azok számára, akik ennél is többre kíváncsiak, szeretnék megismerni a közreműködőket, hallani a felcsendülő zenével kapcsolatos gondolataikat, élményeiket, vezettük be nagy külföldi hangversenytermek jól bevált gyakorlatából tanulva bizonyos hangversenyek előtt az Előhang című, 30 perces pódiumbeszélgetést. Erre a mindenkori hangverseny kezdete előtt egy órával, az Üvegteremben kerül sor, belépés az adott előadásra érvényes jeggyel lehetséges, a férőhelyeknek megfelelő számban.
Rendező: Müpa
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.