Debussy operájában a cselekménynél nagyobb hangsúly kerül a szimbólumokra, a dallamoknál fontosabb a természetes beszéd. Az eredmény: mélyen emberi, egyéni értelmezésre váró, hömpölygő zene. A mű több francia hagyománnyal szakít: nincs benne balett, sem nagy kórusjelenet. Van cserébe sok recitativo jellegű zene: a francia nyelvhez alkalmazkodó énekbeszéd. A fülbemászó dallamok helyett az énekszólamok csak akkor mozdulnak ki monoton medrükből, ha az érzelem megkívánja. De a szerző még az érzelmi csúcspontokon is pianissimo hangerőt ír elő, a zenekar létszámát pedig alacsonyan tartja, így hozva létre az operaszínpadon egészen szokatlan intimitást. A történet szinte mellékes, annál izgalmasabbak a szimbólumok. Az erdő, az eltévedés motívuma, a kút, a gyűrű, a haj és a fény csak néhány a darab titokzatos jelképei közül. Debussy operáját a sok helyszín és a bonyolult szólamok miatt igen ritkán tűzik műsorra. A három kiválóság, Petibon, Richter és Christoyannis mellett most a Montreal Gazette-ben „kiváló és tragikus Arkel királynak” nevezett francia basszus, Nicolas Testé, a Fischer-féle Falstaff után visszatérő sötét tónusú Yvonne Naef és a jeles újságíró, Melanie Eskenazi által Isten hangjához hasonlított Peter Harvey lép színpadra.

A Fischer Iván Operatársulat, a Müpa Budapest, a Vicenzai Operafesztivál és a spoletói Festival dei Due Mondi közös produkciója.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Müpa