18055_liszt_ferenc_zenemuveszeti_egyetem_hallgatoinak_hangversenyei_170122_01.jpg
komolyzene, opera, színház
Brahms-maraton – A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak hangversenyei
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye
2017. január 22. vasárnap
11:30 - 21:00
Üvegterem

Közreműködők:

zongora Balogh Ádám, Várallyay Fülöp, Várallyay Kinga, Horváth Ábel, Alberto Teresa Hernanz, Daniel Krasznai-Cayuelas, Szűts Apor, Katona Kristóf, Andor Krisztián, Okazaki Misa
hegedű Korossy-Khayll Csongor, Lisa Romain, Kiss Enikő
cselló Csőke Flóra, Bali Gabriella, Kristina Vocetková, Márkus Ágnes, Kónya Attila
klarinét Gari Krasznai-Cayuelas
ének Kiss-Judit Anna
brácsa Szűcs Boglárka, Bor Péter

A BFZ és a Müpa 2008-ban Csajkovszkij-maratont rendezett. Az egész napos hangversenysorozat azóta hagyománnyá terebélyesedett: a zenekedvelők évről évre piros betűs ünnepként várják a téli napot, amelyen a magyar zenei élet jelesei, szimfonikus zenekarok, kamaraformációk és szólisták előadásában valósággal tobzódhatnak kedves zeneszerzőjük életművében. Vannak ilyenkor „rövidtáv-hallgatók”, akik csak egy-két órányi zenére térnek be, mások „félmaratoni” távra hitelesítik magukat, ám az eddigi maratonok esetenként tízezres közönségének tekintélyes részét azok a nagyétkűek tették ki, akik a nap valamennyi koncertjét végigülik. Csajkovszkij, Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Schubert, Dvořák és Stravinsky után 2016-ban két főhőse is volt a sorozatnak, a német romantika két óriása, Felix Mendelssohn-Bartholdy és Robert Schumann.
A 2017-es maraton főszereplője Johannes Brahms. A 19. századi zene e nagy összegzője a szimfonikus zenétől a versenyműveken át a vokális zenéig és a kamarazenéig, illetve a szólózongorára írt darabokig számos zsánerben alkotott jelentőset. A közönség a bőség zavarával küzdhet, és bár a részletes műsor csak később lesz nyilvános, már most bizonyos, hogy Brahms zenéjének kedvelői tartalmas nap elé néznek.

A sorozat művészeti vezetője Fischer Iván.

  • 11:30
    c-moll scherzo
    Korossy-Khayll Csongor – hegedű, Balogh Ádám – zongora
    e-moll szonáta, op. 38
    I. tétel: Csőke Flóra – cselló, Várallyay Fülöp – zongora
    II-III. tétel: Bali Gabriella – cselló, Várallyay Kinga – zongora
  • 14:00
    esz-moll scherzo, op. 4
    Horváth Ábel – zongora
    6 zongoradarab, op. 118
    1. a-moll intermezzo
    2. A-dúr intermezzo
    3. g-moll ballada
    Alberto Teresa Hernanz – zongora
    a-moll trió, op. 114 – I. tétel
    Gari Krasznai-Cayuelas – klarinét, Kristina Vocetková – cselló, Daniel Krasznai-Cayuelas – zongora
  • 16:00
    Brácsadalok, op. 91
    Kiss-Judit Anna – ének, N. N. – brácsa, Szűts Apor – zongora
    Esz-dúr szonáta, op. 120/2
    Bor Péter – brácsa, Katona Kristóf – zongora
  • 18:00
    c-moll zongoranégyes, op. 60
    Lisa Romain – hegedű, Szűcs Boglárka – brácsa, Márkus Ágnes – cselló, Andor Krisztián – zongora
  • 20:00
    H-dúr trió, op. 8
    Kiss Enikő – hegedű, Kónya Attila – cselló, Okazaki Misa – zongora



    Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok