Immár a harmadik idényben folytatódik a Művészetek Palotája és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) telt házas filmklubja, a Müpamozi. A februárban kezdődő zenés sorozat ötven év legnagyobb slágereit tartalmazó kultuszfilmekből válogat. A nézők az operettől a szocialista road movie-ig, a musicaltől a retroparódiáig változatos műfajokon keresztül találkozhatnak legkedveltebb sztárjaikkal: Sárdy Jánostól Koncz Zsuzsáig, Hobótól a Latabárokig, Ferrari Violettától Gálvölgyi Jánosig, Gábor Miklóstól Honthy Hannáig, Soós Imrétől „Bill, a királyig” terjed a sor.
Réz András filmklubjában körbejárjuk a több száz slágerré vált dal születésének forrásvidékét: hogyan termékenyítették meg az ötvenes évek kollektív „műhelyei”, a gyár, az uszoda, a sportpálya a Kabos-filmektől örökölt profi kabarék és operettek világát. Többféle szűrőn, a korabeli filmen és annak szatirikus, későbbi feldolgozásain keresztül eleveníthetjük föl, hogyan nevelődött át a gyanútlan, aranykezű, de ideológiailag képzetlen szerelmes ifjúmunkás az ötvenes években. Milyen szerepe volt a hatvanas évekbeli langyos kádárizmusban a VIT és a „Ki mit tud?” versenyeinek a beatzenekarok, az Illés, Koncz Zsuzsa és más csapatok indulására? Hogyan jelenik meg a Pacsirta rádió, a grízes tészta, a Bambi üdítő s a közösségi együttműködést és ideálokat deklaráló szocializmus a hatvanas évek zenés filmjében és annak kilencvenes évekbeli retrójában? Miért közönségsiker a hatvanas évek óta szinte folyamatosan Ránki György musicalje, az Egy szerelem három éjszakája? Hogyan fér össze a rock-blues érzés a Kőbánya-dokumentarizmussal, milyen Fonográf-zenék ritmusára vált emblémává a szocialista aszfaltot döngető Zil teherautó, miután fölvette a szöszke göndör autóstoppos lányt?
A kilencvenes évek legnézettebb filmje volt ez a hatvanas évek slágereire felfűzött retró. Sikerének titka, hogy miközben papák-mamák röhögve nosztalgiáznak - sok másik mellett - a Kicsit szomorkás a hangulatom máma dalon, a Ki mit tud?, a Bambi büfé, a kólamámor és a VIT fölött, addig a Tímár Péter-mozi elképesztően abszurd képet rajzol mind az idillikus, mind a rémuralmi hatvanas évekről. Valami olyat, ahogy a kollektív tudattalan a maga sokarcúságában megőrizhette ezt az időszakot. Köszönhető ez az olyan szójátékoknak, favicceknek, mint Bajkon úr (!) A tanú teljes holdudvarát idéző udvarlásai („az én vonzalmam nem hullámvasút”) és a dalt szó szerint képbe fordító hommage-ok sorának (Lázár Kati és Reviczky Gábor a „reszkető holdnál, a tó vízén”. De az olyan karikaturisztikus elemeknek is, mint az exávós háztömbbizalmi akciói, a pezsgős kalauznő-vetkőztetés vagy a fizetésnap.
Művét Tímár telezsúfolja a korszak filmjeinek ironikus idézéseivel, de az olyan technikai trükkökkel is, mint a fényvágás, a jelenetek villanásszerű bevágása, vagy a szereplők visszafelé mozgatása. Ennek következtében a remek színészek bábokként rángnak, az egész világ légüres térbe kerül, s nemcsak a hatvanas évek, hanem a nosztalgikus tekintet is ironikus idézőjelet kap.

Rendező: Művészetek Palotája, MaNDA