Nagy botrány volt. Amikor a filmet bemutatták az 1979-es nyugat-berlini filmfesztiválon, a Szovjetunió és természetesen a szocialista országok - Romániát leszámítva - visszavonták filmjeiket a programból. Csak találgattuk, mi lehet ennek az igazi oka. És még pár évet várnunk kellett arra, hogy nem egészen legális videokazettákon meg is nézhessük a filmet. Kapott öt Oscar-díjat, egy Golden Globe-ot, a Brit Filmakadémia több kategóriában jelölte - az operatőr, Zsigmond Vilmos el is nyerte a díjat. A film rendezője, az akkor még alig ismert Michael Cimino kapott hideget is, meleget is. Érthető: az Egyesült Államok vietnami háborúja csak 1975-ben ért véget. Friss és fájdalmas téma volt.
Az már más kérdés, hogy miről is szól ez a film. A háborúról, az amerikai macsó ideálról, a nyugat-pennsylvaniai vasmunkásokról, az amerikai oroszokról, a barátságról, a tébolyról? Mindenkinek megvolt/megvan a maga értelmezése. Hosszú viták dúltak például arról, ismeretes volt-e a Vietkong körében az „orosz rulett”. De azért akadtak olyan kritikusok is, akik felfigyeltek A szarvasvadász egyedülálló látványaira: a tájakra, a karakterek megjelenítésére, a vasmű és a háború szembeállítására - és párhuzamaira.
Aztán teltek-múltak az évek, és A szarvasvadász kultuszmozi lett. Mindenkinek van egy kedvenc jelenete, karaktere. A Müpamoziban most megpróbáljuk felidézni az egykori fogadtatást és értelmezéseket, s - magától értődően - megbeszéljük, hogyan működik ma bennünk ez a film. És megkíséreljük feltárni, hogyan építette fel ezt a látványvilágot Zsigmond Vilmos.

A sorozat a Magyar Filmalap támogatásával valósul meg.

Rendező: Müpa