28519_matinekoncert_liszt_es_europa_231127_01.jpg
családi és ifjúsági programok
Liszt és Európa
2023. november 27. hétfő
10:00 - 11:00
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció
Iskoláskoncertek

Mintha állandó mozgásban lett volna: Liszt Ferenc szó szerint hosszú utat tett meg doborjáni szülőhelyétől Bayreuthban bekövetkezett haláláig. Még nincs húszéves, amikor már Bécs, Párizs, London is tapsolt a kivételes tehetségű zongoraművésznek. Hamarosan európai hangversenykörutakra indult: az öreg kontinenst a nyugati szélétől, Portugáliától egészen a távoli Oroszországig bebarangolta. Fülei Balázs zongoraművész és Szélpál Szilveszter zenés párbeszédéből kirajzolódik Liszt Európa-térképe.

Ha ma valakire azt mondjuk, hogy világjáró, alighanem egészen másra gondolunk, mint, mondjuk száz, vagy még inkább kétszáz évvel ezelőtt. Liszt Ferenc, vagy ahogy Magyarország határain túl mindenütt emlegetik, Franz Liszt jellegzetes alakja a szabályt erősítő kivételként tűnik fel lelki szemeink előtt. A 19. század jelentős részét végigélt zongoraművész, zeneszerző, karmester ugyanis országhatároktól függetlenül valóban mindenütt ünnepelt muzsikussá vált, ahol csak fellépett. Érthető, hogy élete során számos városhoz kötődött szorosan, sőt utazásainak emléknyomait bőségesen megtaláljuk az általa írt zenékben is, Velencétől Rómáig, Weimartól Párizsig és tovább. A Liszt és Európa című programon Fülei Balázs és Szélpál Szilveszter zenés körutazásra hívja a közönséget: céljuk az, hogy a hallgatóság úgy érezze, ő is ott ül Liszt oldalán a girbe-gurba utakat bejáró postakocsikban… Szélpál Szilveszter a bennünk, nézőkben is megfogalmazódó kérdéseket bátran teszi fel a szakértő zongoraművész Fülei Balázsnak, aki természetesen nemcsak szóval, de Liszt zenéjével is felel rájuk. Az esemény több célt teljesít egyszerre: a koncertélmény mellett a zeneközvetítés és a zenei ismeretterjesztés egyformán fontos szándék.

Korosztály: 10-14 év

Rendező: Müpa

Közreműködők:

zongora és szakértő Fülei Balázs
műsorvezető Szélpál Szilveszter
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok