Zeneszerző, dobos, útkereső
Interjúiban visszafogott és megfontolt, színpadon alázatos és csapatjátékos, albummal pedig csak akkor jelentkezik, amikor tényleg van mondanivalója. Brian Blade egyszerre generációja legvirtuózabb dobosa és legizgalmasabb jazzkomponistája. Nyolc év után szeptemberben tér vissza a Müpába.
Melyik szülő ne álmodna arról, hogy gyereke fiatalon hangszert ragad, két szempillantással később pedig úgy dőlnek be a Grammy-díjak az ablakon, mint máshol a szúnyogok? Álmodozás közben csak kevesen gondolnak bele, milyen embert próbáló feladat nap mint nap egy gyakorló zenészt hallgatni, amint 4-5 órás élet-halál harcot vív Bartókkal, Mozarttal és a Kis kece lányommal. A Blade család otthona ebből a szempontból is különös hely lehetett a ‘70-es, ‘80-as években, hiszen párhuzamosan két gyerek is gyakorolt éjjel-nappal – ráadásul mindkettő dobon.
Brian Blade ugyan megpróbálkozott az akkordok és harmóniák világával is: előbb hegedűn tanult, majd kórusba járt és énekórákat vett, végül a bátyja – a szintén nehezen megkerülhető Brady Blade – által kitaposott ösvényen indult el, és gimnáziumi évei alatt dobos lett. Jó eséllyel generációjának egyik legjobb dobosa.
A zenei véna nem számított újdonságnak a családban, a két fiú édesapja, Brady Blade Sr. a helyi gyülekezet lelkésze volt. Brian Blade több helyen úgy emlékszik vissza apja énekhangjára, mint a zenei ősélményre, ami átjárta otthonuk falait, és kitöltötte mindennapjaikat. Ha tehát pontosak akarunk lenni, a két gyakorló dobos mellett egy gospelénekes apa is volt abban a shreveporti háztartásban. Az idősebb Brady Brade színpadi jelenlétéből és tekintélyes orgánumából itt lehet ízelítőt kapni:
Zenei tanulmányai és korai szárnypróbálgatásai után Brian Blade 1997-ben megalapította saját zenekarát, a Brian Blade Fellowshipet, 1998-ban megjelent lemezük pedig már ekkor lelkes kritikai visszhangot váltott ki. A Blue Note Recordsnál megjelent debütlemez egyértelművé tette, hogy Blade egyike a fiatal korosztály legjobb dobosainak, merész kompozícióiban pedig jól megférnek egymás mellett a nagy elődöket idéző elemek – John Coltrane, Thelonious Monk vagy a szintén dobos-komponista Paul Motian – és a kísérletezőbb, folkosabb vonal. Mint például az alábbi dalt nyitó törzsi kántálás:
A megkezdett zenei irány a 2014-es Landmarks albumon éri el csúcspontját. A dalok itt végleg leválnak a nagy elődökről, és összetéveszthetetlen hangzásvilágot tükröznek, amely legalább olyan erősen táplálkozik a jazzből, mint a folkból vagy épp a szülői házból hozott gospelből. Blade egyre karakteresebb zenei víziójának kialakulásához az is hozzájárult, hogy 2000-ben csatlakozott a Wayne Shorter Quartethez, ahol a zenekar egyik kreatív motorjává vált – erről 2016-ban a Müpa közönsége is meggyőződhetett. Emellett rendszeresen lépett fel olyan zenészek társaságában is, mint Brad Mehldau, Chick Corea vagy Herbie Hancock.
Unortodox zenei világát tovább színesítette a 2009-ben megjelent, nagymamájának dedikált Mama Rosa album, amelyen Blade énekes-dalszerző-gitárosként mutatkozott be. A meglepő váltás annyira nem is meglepő, ha végiggondoljuk, hogy az évek során olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Marianne Faithfull, Norah Jones vagy Bob Dylan.
2024 szeptemberében a Brian Blade & The Fellowship a 2023-ban megjelent lemez turnéja keretében érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. A Kings Highway a zenekar immár ikonikus jazz-folk-gospel hármasából építkezik, ugyanakkor a lemez kritikusai megjegyezték, hogy Brian Blade a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb teret adott magának dobosként. Így nem egyszerűen a kortárs jazz egyik legizgalmasabb zenekarát köszönthetjük hamarosan, hanem egyben a legvirtuózabb mai dobos játékát is testközelből hallhatjuk.
