Verdi kútba esett terve, egy évszázaddal később

Amikor az opera buffa nagymestere, Gioachino Rossini 1868 novemberében meghalt, egész Párizs gyászolt. Verdi javaslatára a legjobb olasz zeneszerzők írtak gyászmisét a tiszteletére, aztán valami félrement.

Rossini életének utolsó évtizedeiben is híresség volt, pedig a Tell Vilmos 1829-es bemutatója után visszavonult az operakomponálástól, de egy-egy egyházi művével és városszerte terjengő anekdotáival továbbra is feltűnést tudott kelteni.

Rossini úgy alkotott szakrális darabokat, hogy nem tartotta magát vallásosnak, sőt Petite messe solennelle című miséjét „utolsó földi bűnének” nevezte. „Édes Istenem, íme, befejeztem ezt a szegény kis misét. Vajon szent muzsika, amit írtam, vagy az ördögé? Én az opera buffára születtem, ahogy bizonyára tudják. Egy kis tudomány, egy kis szív, ennyi az egész. Legyen áldott, és engedjenek be a paradicsomba” – sóhajtozott egy levélben. Ám az is igaz, hogy halálos ágyán egy abbé visszaemlékezése szerint így sóhajtott fel: „Vajon megírhattam volna a Stabat Matert és a Misét (a Petite messe solennelle-t - a szerk.), ha nincsen hitem?”

Gyászmisét komponálni Rossini emlékére – ez volt Verdi ötlete, amelyet az ötvenes éveit taposó komponista felvetett kiadójának, Ricordinak. Talán nem véletlenül: Verdi ifjúsága Rossini zenéjének hatása alatt telt, akkor is, ha addigra már megváltozott a divat, és a Rossini-féle hetyke elegancia helyébe idővel a Bellini nevéhez fűződő, mélyebb érzelmekkel megtöltött lírai romantikus opera lépett.

A bolognai városi tanács örömmel fogadta a tervet, Milánóban hamarosan bizottság alakult a feladatra. Tizenhárom zeneszerzőt szemeltek ki, akik megkomponálták a mise tizenhárom tételét – a finálé volt Verdi feladata.

A tételek többé-kevésbé elkészültek, valahol aztán csak elcsúszott a dolog: Angelo Mariani (aki már jócskán kivette részét a Rossini-emlékkoncertekből Pesaróban, az elhunyt komponista szülővárosában) elvállalta ugyan a rendezést, de Verdi összekülönbözött vele, és ki akarta zárni a közös munkából, majd azon sem tudtak megegyezni, hol legyen az előadás. A bolognai Teatro Comunale impresszáriója nem adta ki a kért dátumon a dalszínházat, mert rontotta volna az üzletét, Milánóba pedig nem akarták elvinni a produkciót.

Talán mindenki úgy értékelte, hogy az ötlet rossz csillagzat alatt született, és a Messa per Rossini előadására végül nem került sor Verdi életében, aki így a zárótétel zenei anyagát felhasználta saját Requiemje „Libera me” kezdetű szakaszában.

A teljes Rossini-misét csak egy évszázaddal később fedezte fel a világ. David Rosen, az olasz opera világhírű tudósa 1970-ben rekonstruálta a művet, de az első előadásra – amelyet Helmuth Rilling vezényelt Stuttgartban – 1988-ig kellett várni. Azóta viszont rendszeresen elhangzik, némi örök életet, vagy legalábbis annak töredékét biztosítva Verdi elfeledett zeneszerzőtársainak. Álljon is itt névsor: Antonio Buzzolla, Antonio Bazzini, Carlo Pedrotti, Antonio Cagnoni, Federico Ricci, Alessandro Nini, Raimondo Boucheron, Carlo Coccia, Gaetano Gaspari, Pietro Platania, Lauro Rossi és Teodulo Mabellini. (Állítólag felmerült két máig ismert mester, Arrigo Boito és Amilcare Ponchielli neve is, de ekkor még túl fiatalnak ítélték őket.)

A Messa per Rossini több zenetörténeti érdekességnél, és annak ellenére, hogy tizenhárom komponista stílusát viseli magán, meglepően egységes alkotás. Buzzolla elsöprő nyitóütemei és Nini operai felfokozottsága pedig akár a népszerű Verdi-rekviemet is előrevetíti.

A Messa per Rossini magyarországi bemutatóját Nánási Henrik vezényli a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek élén november 1-jén a Müpában. A szólókat Celeng Mária, Láng Dorottya, Giorgio Berrugi, Mihai Damian és Liang Li énekli.