Móricz, az ismeretlen klasszikus

Divatos írók mindig is voltak és lesznek – az irodalomórákon, a könyvespolcokon és az online hírfolyamunkban. Vajon mennyire valódi az a kép, ami bennünk él a szerzőkről, hogyan konzerválódnak a művészekről született tévképzeteink, és miként lehet leporolni egy klasszikust? A kérdésekre Szilágyi Zsófia irodalomtörténész és Móricz Zsigmond segítségével keressük a választ.

Született, élt, írt, elhunyt. Ezeknek az információknak a megközelítőleges birtokában magabiztosan vághatunk neki az irodalomérettséginek, sőt, még az elkövetkező évtizedekben is egészen komoly tekintélyre tehetünk szert. Más kérdés, hogy az irodalom története – mint oly sok minden más – folyamatosan alakul. Amit József Attiláról 30 éve megtanultunk, ma nem feltétlenül pontos. Amit Petőfiről tudtunk, az ma egészen másképp fest.

Forrás: Fortepan / Fortepan

Móricz Zsigmondról sok minden eszünkbe juthat, de jó eséllyel ezek közül egyik sem a „rejtélyes” szó. Pedig aligha akad még egy nyugatos szerző, akit annyiszor tanultunk, olvastunk és értettünk félre, mint őt. „Hogy melyik Móricz is lenne a valódi, nem könnyű megmondani, különösen egy ennyire gazdag, szerteágazó, az állandó belső útkeresés és a változó külső körülmények miatt is folyton változó életmű esetében – mondja Szilágyi Zsófia irodalomtörténész. – Annyi biztos, hogy néhány címkét jó lenne már leszedni Móriczról: igaz ugyan, hogy erősen foglalkoztatta a parasztság helyzete, sokat írt róla, megérintették a korabeli válságok, de sosem élt paraszti sorban, nem volt »parasztíró«, ahogy a többség tanulta. 1938-ban ezt írta a naplójába: »Paraszt sohasem voltam. Az én apám talán csak hatéves koromig volt paraszt, vagyis földműves, azután inkább iparos volt«.”

Móricz életét tanulmányozva a komor, társadalomért aggódó, paraszti szerzőkép mellett gyorsan kibontakozik egy párhuzamos alak – ez a Móricz írt és élt is Budapesten, kortársai gyakran emlékeztek meg szellemességéről, ő maga pedig tudatosan építette saját írói kultuszát. Utóbbira jó példa, hogy hiteles források nélkül, egymásnak ellentmondó adatok között válogatva, vélhetően önkényesen választotta születésnapjául június 29-et, Péter és Pál napját, egyben a nyári aratás ünnepét. De nemcsak Móricz volt az, aki gondosan építgette ezt a szerzői alteregót. Az 50-es évektől kezdve Móricz megkapta a paraszti bélyeget, a rendszer pedig számtalan módon próbálta átírni az író életrajzát – így például valódi, előkelő tiszacsécsi szülőháza helyett egy szegényesebb, hagyományosabb parasztházat jelöltek meg névtáblával otthonául.

Szilágyi Zsófia irodalomtörténészként több mint húsz éve kutatja Móricz Zsigmond életét és életművét, számtalan előadás, tanulmány és egy átfogó monográfia után pedig most a Fesztivál Színházban egy rendhagyó irodalomóra keretében teszi helyre a 20. század íróóriásának emlékét.

„Nagy Hildával együtt találtuk ki, hogyan tegyük minél színesebbé ezt az estet – mesél Szilágyi Zsófia a november 12-i Móricz Zsigmond-est részleteiről. – Lesznek felolvasott szövegrészletek, ezeket Fekete Ernőtől halljuk majd, és szépirodalomból is, naplókból is szeretnénk válogatni. Szirtes Edina Mókus zenében idézi majd meg azt a Móriczot, aki számos regényébe írt dalbetéteket, hősei daloltak a színpadokon is, és pontosan tudta, hogy egy irodalmi est zene nélkül unalmassá válik. Ezenkívül pedig a neves irodalomtörténésszel, Gintli Tiborral, a Móricz-napló és általában a kéziratos hagyaték kiváló ismerőjével, Cséve Annával, illetve a Móriczhoz elválaszthatatlanul kötődő íróval, Grecsó Krisztiánnal beszélgetek majd – egy olyan íróval, aki legalább annyira népszerű ma, mint a maga idejében Móricz Zsigmond volt.”