Menő lett a vers

Kitárt szárnyú pillangó az udvari
ajtó mellett, fekete, a fehér kövön,
vagy három hete ott van. Ez majdnem 17 szótag.

Simon Márton Polaroidok című kötetének nyitó verse egy banális képben fedezi fel a poézist, és aztán gyorsan közli is velünk, hogy amit olvasunk, az bizony költészet. Méghozzá roncsolt költészet: a haikura játszik rá, csakhogy míg a japán eredetű versforma szigorúan 17 szótag, Simon verziója több mint kétszer annyi. És ezzel a kis „hibával” máris tétje lesz a szövegnek, a banalitástól így jutunk el néhány szótagon belül a költészet mibenlétének kérdéséhez. Amit meglepően sokan feltehettek maguknak – még ha csak tudat alatt is –, mert a 2013-ban megjelent Polaroidok óriási sikert aratott, olyan könyvespolcokra is felkerült, amelyek addig talán nem is láttak verseskötetet. A siker pedig túlmutatott az egyszeri szenzáción: a líra váratlanul nagy közönséget szólított meg, kilépett a szigorúan irodalmi térből, és az elmúlt évtizedben olyan jelzőket vett magára, amelyek addig idegenek voltak tőle: sikk lett, és szexi.

Mielőtt legyintenénk a múló hóbortra, a népszerűség nem a sekély mélység (és a mély sekélység) diagnózisa. A költészet jóval direktebben reagál a mindennapokra: (Kosztolányit követve) a búvárok nem szomorú sarat hoznak fel nekünk a habokból, hanem úszógumiról tekintenek le a fényes vizek varázsába, és a látványt azonnal magukkal viszik a partra. A vers (köz)beszéddé vált.

Kellett ehhez persze a slam poetry hódítása is, ami hangzóvá tette a lírát, (nem is annyira) óvatosan elmosva a határokat a magas irodalom, a könnyűzene és a performansz között. A közvetlenség felszabadítja a közönséget, amely az élőbeszédből rendre visszatalál a szöveghez. Csakhogy ez a szöveg – a befogadók elvárásai miatt – már nem marad meg a papíron, elevenségét a poézisen túli tényezők (is) biztosítják.

Erdős Virág közérzeti lírájától Turi Tímea magánérzeti költészetén át Borsik Miklós az elsuhanó biciklis futárok impresszióiból épített lételméleti munkáiig, Závada Péter nyelvfilozófiai misztikumától Krusovszky Dénes finomra hangolt, tartózkodó lírai énjén át Tóth Krisztina az emberi létezés határait átlépő (bálna)dalaiig megannyi külön világ, és mégis közös bennük a megváltozott olvasói tekintetre való reflexió. Ez a költészet tisztában van a saját súlyával. Ami persze a poézis gravitációs terétől függően hol ólomnehéz, hol pehelykönnyű, de a tömegük egyaránt állandó. És ezt már a közönség is érzi.

Nem csak a slam poetry jelezte ugyanakkor az (irodalmi) szövegek iránti növekvő igényt, a könnyűzenében is – újra – hangsúlyossá váltak a költészeti hatások. Az alternatív zenei szubkultúra örökségét újraértelmezve a zenekarok és előadók rendre kizökkentik a hétköznapi nyelvet – Beton.Hofi mondatközpontú gegjeitől a Carson Coma generációs kapaszkodókat nyújtó humoráig. A poétikus közeg új igényeket szült, és a dalszerzés hamarosan tesz (még) egy lépést a „magas művészetek” irányába: ősszel dalköltőképzés indul az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A négy féléves szakirányú képzést diplomások számára hirdetik meg, a cél, hogy a dalköltészet – a zenei és irodalmi életben meghatározó értékeket teremtő és közvetítő magas művészeti műfaj – méltó helyet kapjon a szcénában.

Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

„Számos olyan műfajt sorolnak a könnyűzenéhez, amelyeknek valójában alig van közük egymáshoz. De vajon hogyan mérhetnénk össze Bereményi Géza és Cseh Tamás dalait a diszkóslágerekkel? Felbecsülhetetlen irodalmi potenciál rejlik a dalszerzésben, de a zenei közeg miatt ez sokszor nem tudatosul – mondja Kollár-Klemencz László író, zenész, a dalköltőképzés ötletgazdája. – Jól jellemezték a helyzetet a Bob Dylan irodalmi Nobel-díjára adott szélsőséges reakciók. Nem lehet kérdés, hogy Dylan előadói életműve érdemessé teszi őt az elismerésre, a dalszerzés és az irodalom közötti távolság miatt sokan mégsem tudtak mit kezdeni a dologgal: hogyan kaphat egy könnyűzenész Nobel-díjat? Szerencsére a világ egyre érzékenyebbé válik, így előbb-utóbb rendeződik a kérdés, és az irodalmi érték felismerésének köszönhetően elválik egymástól a szórakoztatóipari termék és a szerzői dal.”

A képzést azoknak indítják, akik a dalokon keresztül szeretnének foglalkozni az irodalmi szöveggel, mindezt felsőoktatási keretek között. A jelentkezők számára biztosítják a megfelelő filozófiai, esztétikai és történeti alapot: a négy szemeszter során erre építhetik fel saját dalköltészetüket. „Az elmúlt évtizedekben a jazz és a népzene is bekerült a felsőoktatásba, ezzel egyszersmind a magas művészetek közé emelkedett, hasonlóban bízom a dalszerzéssel kapcsolatban is. Olyan egyetemet akartam keresni a képzéshez, amely a lehető legmagasabb szakmai színvonalat biztosítja az irodalomoktatás terén, és az ELTE Bölcsészettudományi Kara garanciát jelent a minőségre. Megkerestem az intézményt, amelynek vezetése nyitott volt az ötletemre, de a tervezéstől a megvalósításig így is eltelt több mint másfél év.”

„A nulláról kellett felépítenünk egy olyan képzést, amely eddig nem létezett Magyarországon” – avat be a részletekbe az ötletgazda. A tervek szerint a képzés során végigveszik majd a dalköltészet gazdag történelmét: az ókori görögöktől a középkori bárdok művészetén át érkeznek meg Viszockijhoz, Bob Dylanhez és Bereményi Gézához. Ezt a hatalmas anyagot strukturálni kell, tantervvé formálni, ami időigényes feladat.

A Rájátszás sikerét 2022-es telt házas Müpás koncertjük is bizonyítja
Fotó: Valuska Gábor

„Költészetre mindig szüksége van az embernek, a megzenésített versek sikere is azt mutatja, hogy nagy igény mutatkozik a valódi irodalmi értékekre” – hangsúlyozza Kollár-Klemencz László. Hozzáteszi: a mások mellett Beck Zoltánnal, Szűcs Krisztiánnal, Grecsó Krisztiánnal és Háy Jánossal közösen indított Rájátszás is ebből a felismerésből született, és ma már számos költő lép fel zenészekkel, és aratnak hatalmas sikereket együtt. „A fiatal generációk szövegvágya nagyon erős, azonnal felismerik és megértik az irodalmat. A költészet számukra is alapszükséglet.”

A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2024/25-ös évadának 1. számában jelent meg.