Müpa Magazin+ / Ráadásul
rajna_martin_Eric_Engel.jpg

© Erik Engel / / Philharmonie Luxembourg

Korszakváltás fokozatosan

Interjú Rajna Martin karmesterrel

2025. 06. 27. Kondor Kata

2026-ban lesz húszéves a Budapesti Wagner-napok, amelynek neve egybeforrott alapító művészeti vezetőjével, Fischer Ádámmal. Így nagy meglepetésként érhette a fesztivál rajongóit, amikor a Müpa bejelentette, a következő évtől egy fiatal dirigens, Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a Wagner-napok csapatához, és a jövőben Fischer Ádámmal közösen döntenek a fesztivál szakmai kérdéseiről. Milyen kapcsolat fűzte eddig a fesztiválhoz, mivel jár az új pozíció, és milyen téren jelent igazán nagy kihívást Wagnert vezényelni? – kérdeztük Rajna Martint.

Melyek voltak az első élményeid a Wagner-napokkal kapcsolatban?

Konzis koromból sok élmény fűz a Müpához, de a legerősebb ezek közül mégiscsak a Wagner-napok. Ha nem is itt kezdődött a Wagner-imádatom, de tizenöt-tizenhat éves koromban ez az esemény is hozzájárult ahhoz, hogy a zeneszerző iránti érdeklődésem menthetetlenül szerelemmé fajuljon. Nézőként minden évben ott voltam a fesztiválon, fiatalon még állójeggyel is végigbírtam egy egész Ringet, ez azóta megváltozott. Nagyon fontos a Wagner-napok hatása, hogy az ember már tizen-huszonéves korában megismerheti ezeket az óriási műveket.

Volt olyan konkrét előadás, ami nagyon erősen megmaradt az emlékezetedben?

A Szemerédy Alexandra–Parditka Magdolna páros Parsifalja életre szólóan megérintett. Ez az egészen egyszerű, félig szcenírozott előadás elementáris hatást tett rám, mert pontosan benne volt a mű lényege. Azóta se láttam jobb Parsifal-feldolgozást. Nagyon sajnálom, hogy a Trisztán és Izolda-produkciójukat élőben nem láthattam.

Hogyan kezdtél el Fischer Ádámmal együtt dolgozni?

2023-ban hívtak meg korrepetitornak és asszisztensnek a fesztiválhoz, két szezonon át dolgoztunk közösen a Ring-produkciókon. Már az első alkalommal jó személyes kapcsolat alakult ki köztünk. Felkészülésképpen eljártam hozzá, zongoráztam a darabot, ő pedig megosztotta velem az elképzeléseit és olykor a karmesteri megoldásait is.


© Kovács Richárd

Mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit a Wagner-napokon szereztél?

Önmagában már az is rendkívül sokat jelent, hogy az ember heteken keresztül ezzel az elképesztő és hatalmas méretű anyaggal foglalkozik, láthatja, hogyan működnek azok az énekesek, akik évről évre a bayreuthi színpadot koptatják, együtt dolgozhat velük. A művészek rendkívül nyitottan és befogadóan viselkedtek, még tanácsokat is adtak. Az egész fesztivál ünnepi időszak, számomra olyan, mint amikor adventkor felkészül az ember, és utána a karácsony betetőzi a várakozást. Ugyanígy érzek a Wagner-napok esetében az egyébként nem stresszmentes, de mindig egészen különleges próbafolyamattal és végül az azt megkoronázó előadással kapcsolatban.

Hogyan jött a felkérés, hogy te legyél a Wagner-napok társ-művészetivezetője?

Eredetileg azt gondoltam, eltöltök néhány évet a Wagner-napoknál, és utána majd máshol kamatoztatom a megszerzett tapasztalatokat, óriási hálával visszagondolva arra, hogy részt vehettem a produkciókban, és jobban elmerülhettem a művekben. 2024 nyara után érkezett a felkérés a Wagner-napok stábjától, elsősorban Fischer Ádámtól és Káel Csabától, hogy ezzel a titulussal lépjek be a Wagner-napok életébe állandó jelleggel, és Ádám mellett fokozatosan vállaljak egyre nagyobb részt a művészeti vezetői és karmesteri teendőkből.

Mivel jár együtt ez a pozíció?

Először is együtt gondolkodunk azon, milyenek legyenek a következő fesztiválok. 2026-ban a Wagner-napok 20, Bayreuth pedig 150 éves lesz, ez az év tehát hatalmas Wagner-ünnepnek ígérkezik itthon és külföldön egyaránt. A Müpában kétszer szerepel majd műsoron a Ring, lesz Parsifal és koncertek is. Továbbra is részt veszek a produkciók előkészítésében Fischer Ádám mellett, de mindketten fogunk előadásokat dirigálni (én a tervek szerint 2027-től), és mellette persze kiválasztjuk, hogy melyik évben milyen darabok kerüljenek műsorra, milyen énekesekkel. Amíg Ádám szeretne dirigálni, és ameddig az egészsége és az ereje engedi azt, addig fog is, hiszen ennek az együttműködésnek épp az a lényege, hogy ne hirtelen váltás következzen be, hanem sok év alatt folyamatos legyen az átadás a művészeti vezetést illetően. Így a tervek szerint még legalább négy év, mire én a Ringben először fel fogom emelni a pálcát.


© Felvégi Andrea


Mit tanultál Fischer Ádámtól a közös munka során?

Ádámban az a legérdekesebb, hogy mennyire élő kapcsolata van a művekkel. Folyton hajtja valamiféle nyughatatlan kíváncsiság és újító törekvés. Minden évben megosztja velünk, épp mire jött rá a Ringben, és számomra ettől mindig izgalmas marad a feladat, amikor újra nekikezdünk a közös munkának. Mindemellett persze számtalan olyan gyakorlati tapasztalata, zenei vagy épp karmesteri megoldása van, amit az együttműködésünk közben tanulhattam, leshettem el tőle.

Az első Wagner-előadás, amit vezényeltél, A bolygó hollandi volt, és még mielőtt a Wagner-napokon dirigálni kezdesz, ősszel a Lohengrin is sorra kerül az Operaházban. A terjedelmen túl miben jelentenek egy dirigensnek speciális feladatot Wagner művei?

Különlegesen nagy szellemi előkészületet igényelnek. Jóval több idő, amíg az embernek a vérébe ivódik a darab, mint más operák esetében, emellett kiemelten nehéz feladat behatóan megismerni a filológiai-történeti-filozófiai hátteret. A Wagner-darabok zenei megformálása nagyon erősen gyökerezik a tradícióban is, amit szintén nem árt jól ismerni. Most azt gondolom, hogy a sokéves munkával járó felkészülés jelentősebb feladat ezeknek a műveknek az esetében, mint maga a vezénylés. A Ringet 2022 őszén kezdtem tanulni, és úgy néz ki, hogy A Rajna kincsét első alkalommal – még nem a Wagner-napokon – 2026 őszén dirigálom majd. És valószínűleg további sok év, mire Az istenek alkonya végén leteszem a pálcát. Az ember tanulja a darabot, aztán félreteszi, ülepszik benne, újra előveszi, és közben annyira a sajátjává válik, hogy képes lehet ösztönszinten ismerni.



Fischer Ádám, a Budapesti Wagner-napok alapítója így fogalmazott a döntés hátteréről: „A Budapesti Wagner-napok az elmúlt húsz év során nemcsak a budapesti, de a nemzetközi zenei élet kiemelt eseményévé vált. Annak érdekében, hogy a fesztivál még legalább húsz, de inkább több évig fennmaradjon, idejében tovább kell adnom a stafétabotot a következő generációnak, hiszen a fesztivál jövője nem függhet csak az én személyemtől és teherbírásomtól. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar és a nemzetközi zenei világ egyik legígéretesebb fiatal tehetsége, Rajna Martin kollégám beleegyezett abba, hogy a 2026-os, jubileumi Wagner-napoktól kezdve megossza velem a művészeti vezetés felelősségét, a tervezési és szervezési feladatokat, majd az elkövetkező évek folyamán fokozatosan át is vegye azt. Természetesen azért nem engedem el teljesen a fesztivál kezét, és a következő években is rendszeresen fel fogok lépni a Wagner-napokon. Azt pedig már most megígérhetem, hogy ameddig csak képes leszek rá, segíteni fogom Martin munkáját, és remélem, hogy a fesztivál nemcsak engem, de mindannyiunkat túl fog élni!”



Cikkajánló
Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok