Hétköznapi hősök: Borzai Tibor, hídtervező mérnök

Akkor is dolgoznak, amikor éppen nem. Nem magukért teszik, hanem a közösségért, a bolygóért, embertársaikért. Ők azok a szakmájukban kiemelkedő nők és férfiak, akik nem a művészetben jeleskednek, nincsenek reflektorfényben, nem zúg a taps, ha jól teljesítenek. Hétköznapi hősök. A tánc, a zene, a színészi játék vagy egy kiállítás: varázslat számukra, amiben feloldódhatnak, kikapcsolhatnak a taposómalomból, és a nézőtéren hátradőlve csodavilágba léphetnek.

Borzai Tibor négygyermekes apa, hídtervező mérnök, egy budapesti mérnökiroda tervezőcsapatának tagja, munkáik számos nívós elismerésben részesültek itthon és külföldön egyaránt. 2017-ben az év tervezőmérnökévé választották. Bensőséges kapcsolat fűzi az épített terekhez, szerkezetekhez és épületekhez, amelyek sorában a Müpa különleges helyet foglal el. Ráadásul Tibor nem csupán hidakat tervez a levegőben, de szabadidejében maga is szívesen mozog ott, így a Recirquel Solus Amor előadása testhezálló választás volt számára.

„Az életben mindig keresünk valamit: a helyünket, a létezésünk célját. A hétköznapok kihívásokkal teli munkája, a hídtervezés és a kikapcsolódásként manapság gyakorolt levegőakrobatika számomra hasonló útkeresések. Gyerekként fáramászás közben figyeltem fentről a világot, akkor abban éreztem izgalmat, kihívást, titkot. Nagyon tetszett a Recirquel Solus Amor című produkciója, mert a társulat elképesztő légtáncelemeket vonultat fel, ráadásul egy-két ismerőst is felfedeztem a színpadon.”

Tibor végigjárta a klasszikus fiús sportokat: futott, atletizált, focizott, kosárlabdázott. „Alföldi gyerekként tájfutottam is. Egykori általános iskolai testnevelő tanárom tanácsát követve a 400 métert az első kétszázon teljes erőbedobással futottam, azután még apait-anyait beleadva. Amikor felvettek a BME építőmérnöki karára, mielőtt elkezdhettem volna az egyetemet, egy évig katonaként szolgáltam Ercsiben egy hidászcsapatnál, ahol sportalakulatok is voltak. Az állóképességi felmérésen nekünk, sorkatonáknak teljes katonai felszerelésben, bakancsban, zubbonyban kellett futnunk, míg a sportszázad tagjai könnyű sportfelszerelésben teljesítették a 3000 métert. Az elején elhúztak, de szép lassan behoztam őket, végül elsőként léptem át a célvonalat. Gyakran az életben is így futok neki az akadályoknak. A légtornával, légtánccal pár évvel ezelőtt a Jurányi Inkubátorházban találkoztam először, később az Inspirál Cirkuszközpontban folytattam, és a levegőben való mozgás szép lassan az életem részévé vált.”

Tibor a hídépítést és a légakrobatikát egyaránt az élet bravúrjának tartja, mert mindkettő azt keresi, hogyan lehet létezni, haladni a semmi felett. „Egy hidat számos tervező- és építőmérnök összehangolt, együttes munkája alkot meg. A nagyobbak esetében az irányító tervező álmodja meg, rajzolja fel az első vázlatokat, de a megvalósulásig rengeteg ember együttműködésére van szükség. Egy híd létrehozása sohasem öncélú, mindig egy nagyobb rendszer, út, autópálya, vasútvonal része, és ez a rész-egész kapcsolat nem csupán a funkcióban valósul meg, hanem az alkotásban is.”

A klasszikus alapozó tárgyakat Tiborral a szülei szerettették meg, akik pedagógusként dolgoztak egy Kiskunfélegyháza melletti, a homoki szőlők között megbúvó kis iskolában. A matematika mindmáig nagy kedvence, és amikor a gyerekeivel gyakorol, az sosem csak arról szól, hogy megoldanak egy feladatot, hanem beszélgetve, együtt gondolkodva egy problémafelvetéstől jutnak el a megoldásig.

„Sok minden érdekelt a gimnáziumban, de a szüleim mindig afelé terelgettek, hogy értelmiségi munkát válasszak. Ez még a rendszerváltás előtti időszakban történt, ők a kétkedés és a kételkedés oldalát képviselték, katolikusként nem illettek a kommunizmus és szocializmus építésébe. Akkor még messzire vágytam, geológus akartam lenni, világot járni, hegyeket felfedezni, és azok belsejében ásványokat keresni. Édesapám azt mondta, hogy bár ezek nagyon klassz álmok, mégis valami racionálisabb szakmát válasszak, ezért mentem az építőmérnöki karra. Tetszettek a hidak, és a tervezésüket kiváló tanárok oktatták az egyetemen. Mégis a barátság bizonyult a legmeghatározóbbnak a hivatásom választásában. Az egyik legjobb barátom a 2000-es évek elején egy statikuscéget alapított: az volt az álma, hogy hídtervezéssel foglalkozzon. Csatlakoztam a csapatához, és mindmáig vele dolgozom.”

„Hajdanán az építőmérnököt kultúrmérnöknek hívták" – árulja el Tibor. A hídtervező tehát kultúrmérnök, aki annak feltételeit biztosítja, hogy a hétköznapokban kulturált körülmények között tudjunk élni: legyen ivóvizünk, fedél a fejünk fölött; szilárdan álljanak a házaink, biztonságos utakon jussunk el egyik helyről a másikra. „A kultúra, a zene, a tánc közel áll a racionális mérnöki gondolkodáshoz. A zenei elemek, a hangjegyek szinte matematikai rendszerben épülnek fel, hiszen a kottát is számok alapján osztják be. De nem ezért szeretem a zenét, a táncot, hanem mert nyitott vagyok a világra és a többi emberre, amit a kultúrán keresztül tudok megélni. A Müpa az egyik legkiemelkedőbb közösségi tér a Duna-partján: építőmérnöki mestermű. Olyan épület, amelybe ha bemegy az ember, ünnepként tudja megélni. Mint amikor régen a hívő ember felnézett egy gótikus templom magasban megbúvó boltozatára, és ott fent a végtelenségben kereste Istent és az élet értelmét. A mai modern ember a kultúrán keresztül is keresi helyét, választ a létezése lényegére, értelmére, és talán ott is tudja megtalálni. Nekem azt is jelenti a kultúra, hogy nemcsak magamban, hanem embertársaimmal együtt próbáljam megfejteni, mivégre is vagyunk a világban.”