© Yuri Lenquette

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok. Gyerekkorától kezdve egy derűs energiabomba, aminek manapság már a rajongói is örülhetnek.

Aki nem látta még Flavia Coelhót élőben, az elsöprő energiára és egy lehengerlő személyiségre készüljön! Azontúl persze, hogy a zenei műfajoknak valami igazán egyedi kavalkádját fogja hallani, Flavia ugyanis a szamba, a bossa nova, a baile funk, a rap és a reggae szimpatizánsait egyszerre képes meghódítani dalaival. A brazil énekesnő magával ragadóan pimasz és vidám jelenség a színpadon. Kalandvágyó egyéniséggel lesz dolgunk, egy világpolgárral, aki legszívesebben az egész földgolyót magához ölelné, és ahogyan a France Rocks magazin mondja róla: belső világa úgy bomlik ki a hallgatóság előtt, mint egy hatalmas, sokszínű várostérkép.

GYEREKKORÁBAN VÖDÖRREL A FEJÉN ÉNEKELT

Családi hátteréből nem nehéz kitalálni, honnan hozza mindezt: édesanyja kabarék és drag queenek fodrászaként dolgozott, a bohém közeget pedig csodásan egészítette ki édesapja szenvedélye a Nordeste, vagyis Brazília északkeleti régiójának tradicionális zenéje iránt. Flavia – aki Rio de Janeiróban látta meg a napvilágot 1980-ban – kislányként a népszerű brazil zenei és táncstíluson, a forrón és a történetmesélő griotok repente muzsikáján szocializálódott. Mindezt úgy, hogy egyébként a riói favelák, vagyis nyomornegyedek bűnözőbandái között töltötte a gyermekkorát, és mezítláb járt iskolába. Bár ez utóbbiról is úgy nyilatkozik, hogy ő nem bánta, tele volt energiával, szeretett futni, ugrálni, és neki jó volt ez így.

Ha pedig mindez nem lenne elég, itt még nem állunk meg a kulturális befolyások sárga köves útján! A család Flavia nyolcéves korában Rióból a jamaikai és karibi hatásokkal erősen átitatott Maranhãóba költözött. „Egy alig 300 fős falucskában éltünk, és folyamatosan Bob Marley ordított a teherautókra erősített hatalmas hangszórókból. Amikor elkezdtem zenélni, teljesen egyértelmű volt, hogy a reggae alapvető része lesz a stílusomnak.”

Itt kell megidéznünk a mindenre nyitott brazil kislány egykori képmását: méghozzá vödörrel a fején... Flaviát a popzene sem hagyta nyugodni, és a megfelelő visszhang kedvéért így énekelte Diana Ross, Nina Hagen és brazil popdívák dalait. A vödröt valójában az édesanyja pakolta a fejére, hogy legyen egy kis nyugta a folyamatos énekléstől, de a mindig optimista gyerek ezt is a saját hasznára fordította. Tizennégy éves volt, amikor csatlakozott az As Solteirissimas lánycsapathoz, akik éppen énekest kerestek. Innentől kezdve bárokban énekelt, és a grunge-tól a punkrockon és a jazzen át a rapig ívelő műfaji skálán képezte a hangját és tágította zenei ismereteit.

ZENÉJE TRÓPUSI NAPLEMENTE EGY PÁLMAFÁKKAL ÖLELT TENGERPARTON

2006-ban költözött álmai városába, Párizsba, ahol kezdetben metróaluljárókban és egy bárban énekelt, majd megnyerte a Génération Réservoir tehetségkutatót, később pedig megismerkedett Victor Vagh producerrel, akivel azóta is dolgozik – Budapestre is együtt érkeznek. Európában nagyon hamar találkozott azzal, mit várnak az emberek egy brazil énekesnőtől. „Búgjon suttogva, miközben bossa novát játszik… Meg akartam dönteni ezt az elképzelést. Azt akartam, hogy az emberek lássák: Brazília nemcsak a pálmafák és a foci otthona, rockot, funkot és hiphopot is játszunk. Le akartam számolni a The Girl from Ipanema ideáljával. Épp itt az ideje, hogy az emberek megismerjenek egy teljesen új Brazíliát!”

Első albumát 2011-ben adta ki, címéből – Bossa Muffin – már sejthető, hogy milyen műfajokat vegyít benne… A lemez azonnal hatalmas sikert hozott neki, a lelkes rajongók egyenesen a világzenei legendához, Manu Chaóhoz hasonlították, a The Guardian pedig az év egyik legvidámabb, legkönnyedebb fúziós szettjeként jellemezte a korongot.

2013-ban az angliai Womad fesztiválon tizenötezer ember előtt lépett fel, és azonnal megfertőzte őket zenéjével és előadásmódjával. Ezt követte egy turné, majd a legendás, Grammy-díjas brazil énekes, Gilberto Gil előzenekaraként is bizonyított. Még ebben az évben megkapta a Golden Women Music Breakthrough díjat, és két telt házas koncertet is adott a Ronnie Scott’s-ban, az avantgárd jazz és blues legendás londoni klubjában.

Egy évvel későbbi, Mundo Meu (Az én világom) című lemezén Flavia a múltjához nyúlt, aminek eredményeképpen egy bennszülött szlenggel átitatott városi dzsungelben találhatjuk magunkat. 2016-ban jelent meg harmadik albuma Sonho Real (Valóra vált álom) címmel. Galgóczi Tamás így jellemzi a lemezt az ekultura.hu-n: „derűs, mosolygós zene, ami úgy öleli körbe a hallgatót, mint a trópusi naplemente a pálmafás tengerpartot”. „Ez az album arról szól, mit jelent embernek lenni – ezek már Flavia szavai a Sounds and Colours interjújában. – A Bossa Muffin az utazásról beszélt, a Mundo Meut Brazíliának szenteltem. A Sonho Real arról az álmomról szól, ami már nem álom többé: zenészként körbeutaztam a világot, új ismereteket szereztem, új emberekkel találkoztam. Iszonyú mázlistának érzem magam.”

„A ZENÉM OLYAN, MINT AZ ÉLETEM: EGY NAGY PARTI”

Legutóbbi, DNA című albumát 2019-ben adta ki. Flavia egy DNS-vizsgálat segítségével derítette ki, hogy ősei Szenegálból és Mozambikból kerültek Brazíliába. A dalok a befogadásról, saját gyökereink megértéséről és mások elfogadásáról szólnak, de egy komolyabb tónus is megjelenik a szövegekben: a korrupció, a homofóbia és a rasszizmus témái, vagy a brazil politikai helyzet, amit Flavia az utóbbi időben aggodalommal követ.

„Mostanában kezdtem el keresni és próbáltam megérteni a brazilságomat – mondta még 2017-ben. – Érdekes módon ez akkor kezdődött, amikor elhagytam az országot, és Törökországban felfedeztem, hogy néhány étel pont olyan, mint amilyet mi eszünk Brazíliában. El kellett hagynom Brazíliát ahhoz, hogy igazán megértsem a zenémet és önmagamat.”

A Müpában zenekarával, a Flavia Coelho Soundsystemmel lép fel, hogy kirobbanó napsütést hozzon a szomorkás télbe: roots reggae-től cumbián át elektronikus hangzásokig az előző három lemezének dalaiból válogat. Még a Mundo Meu kapcsán nyilatkozta, hogy azért dolgozott rajta ennyi vendégzenésszel, mert az élete is ilyen: egy nagy, zsibongó parti.