Évszázados popzene – gyorstalpaló a jazzről

Hatalmas hagyománya van, de mindig képes a megújulásra, üdítően spontán, mégis meglepően ismerős, ezerarcú és megunhatatlan, mi az? Naná, hogy a jazz! Írásunkban összeszedtünk pár érdekességet a műfajról, amely milliók kedvence, estéről estére klubokat tölt meg szerte a világon, sokak számára elsőre mégis kiismerhetetlennek tűnik.

KEZDJÜK AZ ALAPOKNÁL!

Aki a neten kutakodva vagy szakkönyveket böngészve próbálná megtalálni a „jazz” szóval jelölt műfaj definícióját, az rögtön abba ütközhet, hogy – bár a jazznek hosszú ideje komoly szakirodalma és intézményrendszere van – tulajdonképpen hiábavaló egy, a világon mindenütt elfogadott akadémiai tételmondatot keresni, amely összefoglalná, miről is van szó. Az elmúlt évtizedek során persze sokan tettek kísérletet a fogalom meghatározására, és többségében arra jutottak, hogy a jazz egy afroamerikaiak által életre hívott zenei stílus, amelynek legfőbb ismertetőjegye az improvizatív jelleg, gyökereit pedig részint a ragtime-ban, részint a bluesban kell keresnünk. A 20. század során folyamatosan új színekkel gazdagodó, egyre több irányzatot felmutató muzsika egyik élő legendája, a Pulitzer-díjas Wynton Marsalis például a következőket mondta: „A jazz olyasmi, amit a feketék találtak ki a legbensőbb gondolataik kifejezésére. Szerintem ez a legnehezebben játszható zene, és ez adja leginkább vissza az egyén személyes érzelmeit a nyugati zene történetében.” Egy elhíresült interjújában pedig – hivatkozva az általa vezetett Jazz at Lincoln Center missziójára – egyenesen a demokrácia metaforájaként utalt a jazzre.

SZÁZÉVES POPZENE?

2023-ból nézve elég nehéz elhinni, de a jazz az 1920-as évek elementáris sikerű popzenéje volt, és bár ma már sokan egy szűk elit műfajának tekintik, kezdetben éppen ennek az ellentéte volt rá igaz. Az egykor viharosan terjedő műfaj a korszak bulizenéjeként tett szert egyre szélesebb rajongótáborra, F. Scott Fitzgerald pedig, akit a „Jazz Age” (jazzkorszak) kifejezés egyik népszerűsítőjének tartanak, éppen ezt a hedonista, pörgős időszakot örökítette meg A nagy Gatsby című regényében. (Aki esetleg ellentmondást vélne felfedezni az Egyesült Államokban ekkoriban érvényben lévő szesztilalom és a kor dekadens mulatási szokásai között, annak eláruljuk: a gombamód szaporodó félillegális vagy teljesen törvényen kívüli szórakozóhelyeken bizony a jól csúszó muzsika mellé alkoholt is mértek.)

ÖRÖKZÖLD, DE NEM NÖVÉNY

Amióta zene létezik, slágerek jönnek-mennek, akadnak azonban dalok, amelyek kiállják az idő próbáját, és egy adott műfaj alapköveivé válnak. A jazzben ezeket a széles körben ismert, a zenészek repertoárjának elengedhetetlen részeként számontartott alapműveket standardeknek hívjuk, és minden valamirevaló közös örömzenélés alapját képezik. A jam sessionök legkedveltebb darabjai tehát ma is olyan, akár nyolcvan-százéves dalok, amelyek nem csupán a klubokban, de mára a tananyagban is megkapták a nekik kijáró helyet, hiszen a jövő sztárjai többek között ezek által fejlesztik műfaji ismereteiket és improvizációs képességeiket. A művek egy részét a legfontosabb amerikai dalokat és jazz standardeket összegyűjtő The Great American Songbookból ismerhetjük, de a 20. század második felében jó pár popszám is a repertoár részévé vált.

A ZÖLD DELFIN ÉS A TEHETSÉGEK

Az egyik legismertebb jazz standard egy regényből készült film slágereként kezdte meg karrierjét az 1940-es években. Az Elizabeth Goudge regénye nyomán készült Green Dolphin Street című mozihoz Bronisław Kaper és Ned Washington írt betétdalt, amely talán örökre feledésbe merült volna néhány évtized múltán, ha Miles Davis nem rögzítette volna lemezre 1958-ban. Ezután azonban a dal hihetetlen népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy a valaha volt legismertebb standardeket felsoroló toplistákon rendre az élmezőnyben végez. Nem csoda hát, hogy a feltörekvő tehetségeket bemutató Jazz Showcase idei fellépőitől azt kértük, alkossák meg saját verziójukat erre a dalra. És ha a január 27. és 29. között színpadra lépő zenészek videói nyomán kedvet kapnátok mélyebben megismerkedni a jazz műfajával, esetleg már rég feketeöves rajongók vagytok, és jó programot kerestek a hónap utolsó hétvégéjére, akkor ne habozzatok: a Müpában három napon át élvezhetitek a fiatalok örömzenélését!