© Posztós János, Müpa
Elhunyt a tabla királya, Zakir Hussain
Hetvenhárom éves korában elhunyt a tabla legendája, Zakir Hussain. A négyszeres Grammy-díjas művész idiópátiás tüdőfibrózis következtében veszítette életét egy San Francisco-i kórházba, áll a család közleményében.
A tablaművészet egyik legkiemelkedőbb alakja édesapjának, a szintén legendás tablajátékos Alla Rakhának köszönhetően már egészen fiatalkorában megismerkedett a tradicionális indiai hangszerrel, hétévesen már rendszeresen színpadra lépett. Még tinédzser volt, amikor a szintén indai szitárművésszel, Ravi Shankarral közösen zenélhetett, 19 éves korára pedig már több mint 150 koncertett adott hazájában. A hindusztáni klasszikus zenei hagyomány és a kortárs, nyugati irányzatok ötvözésével korán kiérdemelte különleges rangját, amelyet aztán újabb és újabb nagy sikerű együttesekkel, lemezekkel és filmzenékkel nyomatékosított.
Adott koncertet a Carnegie Hallban és a Fehér Házban is, és olyan művészekkel zenélt együtt, mint George Harrison, Yo-Yo Ma, Van Morrison vagy éppen John McLaughlin. Utóbbival közös projektje, a Shakti 2013-ban a Müpába is eljutott, ahová 2018-ban már saját formációjáva, a Zakir Hussain Rhythym Ensemble-el tért vissza.