Az élő zenélés aranykora

Január 25-én a Müpában mutatja be új albumát Pénzes Máté és a Zseb. Az együttes névadójával a jeles esemény apropóján beszélgettünk, de a Blahalouisiana, a Black Circle Orchestra és persze az LGT is szóba került.

Hogyan kerültél a zene bűvkörébe?

Hároméves korom körül kezdődött a dolog, vannak erről családi VHS-felvételeink is. A harmadik szülinapomon például előadtam otthon a Fonográf búcsúkoncertjét, teniszütős kísérettel, egy porszívócső volt a mikrofonállvány. A teljes koncertet eljátszottam: én voltam egy személyben Szörényi Levente és Tolcsvay László, mikor melyikhez volt kedvem. A szövegeket halandzsázva adtam elő. Már akkor elindult bennem valami: engem annak idején jobban érdekelt a zene, mint a mesék. Persze azokat is szerettem nézni, de amint megláttam egy koncertet a tévében, elkezdtem utánozni az előadókat. Hatéves voltam, amikor a szüleim beírattak zongorázni, de a hangszert már a születésem előtt megvették. Még mielőtt világra jöttem, eldőlt, hogy zenét fogok tanulni. A mai napig azt gondolom, hogy a klasszikus zenei nevelés az alapja mindennek. Elsőben egyszer elmentünk egy ismerős családhoz, ahol az akkor még óvodás kisfiúnak volt egy kis dobfelszerelése, és elkezdtem vele csörömpölni a pincében. Ő dobolt, én meg szintetizátoroztam. Hallgattak minket a szülők, és azt mondták, ez már olyan, mintha zene lenne. Ők javasolták, hogy legközelebb hívjunk el más korunkbeli gyerekeket is, akik szintén tanulnak zenélni. Az egyiknek a kezébe nyomtak egy basszusgitárt, a másiknak meg egy mikrofont. Nem sokkal később már összeraktunk egy dalt, és aztán több feldolgozást is megtanultunk, például a Deep Purple-től a Smoke On The Watert. Kölyök Band lett a nevünk, és minden pénteken próbáltunk a dobosunknál, Balázsnál. Az ő ovis ballagásán adtunk egy egyórás rockkoncertet, amin feldolgozásokat játszottunk, de aztán a szülők úgy voltak vele, hogy simán lehetnének akár saját számaink is. Édesapám elkezdett szövegeket írni, noha korábban sosem csinált ilyet. Többen is segítettek nekünk, és végül megszületett egy teljes lemeznyi anyag. Időközben jött egy lehetőség, Somló Tamás előtt léphettünk fel a nyíregyházi stadionban. A koncert előtt odamentünk hozzá azzal, hogy „Tamás bácsi, megtanultunk egy dalt, előadnád velünk a színpadon?” Igent mondott, és annyira tetszett neki a dolog, hogy még a lemezünkön is hajlandó volt közreműködni.

Köztudott, hogy imádod az LGT-t, és Presser Gábor a kedvenc zenészed. Rajta/rajtuk kívül még kiket hallgatsz szívesen?

Mindig zavarba jövök, amikor fel kell sorolnom a kedvenceimet, mert rengeteg van. Mostanában leginkább Hammond orgonán játszom, az utóbbi időben pedig főleg Cory Henry és Larry Goldings orgonajátéka nyűgözött le. De nem csak a billentyűsök vannak rám nagy hatással, John Scofield gitározására is teljesen „rá vagyok gerjedve”. Nálam nem feltétlenül a hangszer az elsődleges, hanem hogy egy zenészt két hangból felismerek-e. Ez igaz Presser Gáborra és Tátrai Tiborra is. Szintén nagyon kedvelem még Joey DeFrancescót és Keith Jarrettet.

© Szemerey Bence

A Blahalouisiana részben a Jacked nevű indie rock együttes utódzenekaraként alakult, de abban te nem játszottál. Hogy vetődtél a többiekhez?

Schoblocher Barbi és Jancsó Gábor szintén a Kodolányira, a jazz tanszakra járt. Induláskor nem volt állandó billentyűsük a Blahában, Novai Gábor segítette ki őket ezen a poszton, de aztán elkezdtek beindulni egyéb projektjei, és egyre kevésbé ért rá. Vele is a fősuliról ismertük egymást, és egyszer megkérdezte, tudnám-e őt helyettesíteni Blahalouisiana-koncerten. Akkor épp a Kávészünet zenekarral voltam a Balatonnál, mindenki fürdött a tóban, én meg a szobában próbáltam „leszedni” a Blaha-dalokat. Később egyre többet helyettesítettem Gabit, és mindig ráértem, amikor hívtak. Végül megkérdezték, csatlakoznék-e rendes tagként hozzájuk. Nekem ez nagy megtiszteltetés volt, és természetesen a mai napig az.

Tag vagy Áron András egyik projektjében, a Black Circle Orchestrában is. Mennyire áll közel hozzád ez a zenei világ?

Nagyon is, abban komoly country- és blueselemek vannak. Főleg a bluesos része áll közel hozzám. Kiváló zenészek játszanak a csapatban, és hát ott vannak Andris elképesztő frontemberi és szerzői kvalitásai. Nyilván a Blaha és a szólódolgaim jelentik a szívem csücskét, de a Black Circle is nagyon fontos számomra. Ritkán koncertezünk, de az mindig óriási élmény.

2023-ban EGO címmel kiadtál egy instrumentális szólóalbumot, amin Tátrai Tibor és Solti János is szerepelt. Amikor felkérted őket, volt már akkora neved a szakmában, hogy hallottak rólad?

Tibusszal körülbelül 7 éves már az ismeretségünk. Volt egy Hammond orgona trióm; ezen a hangszeren a zenész kézzel vagy lábbal játssza a basszust, a triófelállásban pedig egy dobos és egy gitáros szokott még szerepelni. Az egyik koncertre meghívtam Tibuszt, és mivel nem ismerte a formációt, megkért, küldjek neki anyagot, hogy meghallgathasson minket. Szerencsére tetszett neki – végül több koncertet is csináltunk együtt. Ami Solti Jánost illeti, őt úgy ismertem meg, hogy a Blahával volt egy tévéfelvételünk, ami előtt lebetegedett a dobosunk, Juhász Ádám. Először csak poénból vetettük fel János nevét, de aztán rájöttünk, hogy ez adekvát lenne, az ominózus tévéfelvételen ugyanis az Eső és én című számot adtuk elő. Ez eredetileg egy Kovács Kati-dal, amit anno János dobolt fel. Igent mondott, innen ered a kapcsolatunk.

Tavalyelőtt készítettél egy feldolgozáslemezt a Bummm! című LGT-albumból. Kértél ehhez szimbolikusan engedélyt Presser Gábortól?

Igen, Szabó Attila kötött össze minket a Csík Zenekarból. Attila mondta, hogy Pici bácsi majd hívni fog engem. Aztán egyszer épp zenekari próbán voltam a Blahával, amikor tényleg felhívott. Elmondtam neki, mit szeretnék, erre ő azt válaszolta, hogy nagyon jó fej vagyok, amiért megkérdeztem, de nincs itt szükség semmilyen hivatalos engedélyre. Azért örült, hogy megkerestem, és mindenre áldását adta. Azt kívánta, hogy olyan jól sikerüljön a dolog, mint amikor Joe Cocker feldolgozta a Beatlestől a With A Little Help From My Friends-et. Miután elkészült az anyag, vittem Pici bácsinak a lemezből. A Vígszínházban találkoztunk, és megkért, hogy dedikáljam neki. Teljesen szürreális helyzet volt. Hazavitte, meghallgatta, és másnap kaptam tőle egy e-mailt, amiben leírta, mennyire hálás azért, hogy mi ápoljuk ennek az albumnak az emlékét. Később aztán a lemezbemutató koncertünkre is eljött, és fellépett velünk. Fantasztikus élmény volt.

El tudod képzelni, hogy egy másik LGT-lemezből is csinálsz tribute anyagot?

Nem. Zeneileg számomra az egyik legnagyobb élmény volt a Na Bummm! projekt, viszont amikor megjelent, az ős-LGT-rajongóktól kaptunk hideget-meleget. Bár inkább csak hideget. Már eleve az fájt nekik, hogy hozzányúltunk az anyaghoz. Nem tetszett nekik az ének, a talkbox, a vocoder. Volt, aki a hangzásba kötött bele, hogy túl modern, pedig mi aztán tényleg full analóg dolgoztunk. Fonay Tibi, akivel benne vagyok a Syrius tribute-ben, mesélte nekem nem sokkal később, hogy amikor ő a Bartók-feldolgozást csinálta Sárik Péterrel, ugyanilyen reakciókat kapott. Boros Levi hasonló sztorit mondott arról, amikor a Qualitonsszal megcsinálták a Kex-feldolgozásokat. Ők is megkapták a magukét. De aztán rájöttem, hogy nem kell ezzel foglalkozni. Ha Pici bácsinak tetszett, az nekem eléggé mérvadó.

Miért Zseb lett a zenekarod neve?

Ezt Heilig Tomi találta ki. Van egy angol mondás: playing in the pocket. A lényege, hogy ne bonyolítsuk túl a dolgokat, lazítsunk, és azzal főzzünk, amink van, az viszont legyen mély, őszinte és együtt lüktessen. Ösztönösen játszunk, és úgy adjuk elő a dalainkat, ahogy azok belőlünk fakadnak. Tomi, Kiss Peti és Ferencz Laci pont úgy és annyit játszik, amennyi szükséges.

Januárban jelenik meg az album. Mennyire hasonlít majd az EGO-hoz?

Szerintem abszolút felismerhető lesz a zenei világ. Most jelent meg a Háttal a napfelkeltének című dalom, amiben Barbi és Pici bácsi is énekel. Összesen egy feldolgozás lesz az albumon, mégpedig a Színeid című Demjén-szerzemény, az ő első szólólemezéről. Az instrumentális EGO-hoz képest az lesz a nagy különbség, hogy mindegyik dalban szerepel ének. Nagy Barni hangja más dimenziókba emeli a zenét.

Hány hangszer lesz veled a színpadon a Müpában?

Igyekszem visszafogni magamat, mert a Na Bummm! koncerten rájöttem, hogy ha körbepakolom magam, az komoly veszélyeket rejt magában. Lesz egy vendégbillentyűsünk, Bejan Norbi a Margaret Islandből. Én elsősorban zongorán és orgonán fogok játszani, ő meg segít nekem minden egyebet hozzátenni. Egyrészt nincs is annyi kezem, másrészt imádom, ahogy játszik.

Két részre tagolódik majd az előadás, ehhez pedig két külön színt (arany és kék) választottál. Mi áll ennek a döntésnek a hátterében?

A lemez B oldalán fog szerepelni a Kék című dalunk, ami a körülötte lévőkkel együtt egy összefüggő sztorit mesél el. Valós történet – egy szerelmétől búcsúzó emberről szól, aki a halállal viaskodik, és várja, hogy mi fog történni. A kék szín merengős, mélabús hangulatot takar. A koncert az arany blokkal fog kezdődni, és azért ez a neve, mert a klasszikus értelemben vett élő zenélés aranykorát szeretnénk megidézni. Funk-blues-soul-alapú élő zenére gondolok, a hatvanas-hetvenes évek hangulatával.

A kék blokk irodalmi ihletésű. Ez a vonal a kávészünetes korszakodból jön, vagy régebbi eredetű?

A zene és az irodalom összefűzéséhez Hobótól vettem az ihletet. Általa ismertem meg híres költőket és tanultam meg egy csomó verset. A koncerten a kék blokkot Olasz Renátó fogja versekkel kiegészíteni. Ezek tartalmilag is kötődnek majd a dalokhoz. Reményeim szerint a nézők így majd a dalszövegekre is jobban odafigyelnek.

A koncerten több vendég is fellép: Tolcsvay László, Vitáris Iván és Agócs Márton. Ők a lemezen is szerepelnek?

Ivánnal és Marcival egy meglepetéssel készülünk: van egy közös, hivatalosan nem létező projektünk, korábban rögzítettünk egy komplett anyagot. Már lemezbemutató-dátumunk is volt, de a pandémia keresztülhúzta a számításainkat. Ha már nem jelent meg az a lemez, akkor most adunk belőle egy kis ízelítőt. Ez egy Fonográf ihlette cucc, és itt jön a képbe Tolcsvay László. Régi álmom, hogy vele is felléphessek.

Iskolaigazgatóként is dolgozol. Ez a munka hogyan talált meg?

Ez egy alapfokú művészeti iskola Ecseren és még 8-9 telephelyen, ahol még tanárként kezdtem, amikor fősulira jártam. Most már jó pár éve intézményvezető vagyok. Zenészként ennél jobb állást nem tudnék elképzelni, mert pont a nyári szünetre esik a fő koncertszezon. De ennél még fontosabb, hogy a gyerekek előtt jó példa lehet egy tanár, ha azt látják általa, hogy a gyakorlás egészen nagy színpadokra is eljuttathatja az embert.