Akit a németek és az angolok is nemzeti zeneszerzőjüknek tartanak

Idén 340 éve született a barokk kor egyik legjelentősebb mestere, Georg Friedrich Händel. Sokszínű életműve köré épül a Müpa hagyományosan február elején megrendezett maratonja.

Händel már életében klasszikussá vált, és népszerűsége a halála után is megmaradt. Művei az angol kultúra szerves részei, de a németek is nemzeti zeneszerzőjükként tartják számon. Angliában és Németországban is több Händel-társaság működik, szülővárosában pedig minden évben zenei fesztivált rendeznek az emlékére.

A szászországi Halléban született 1685. február 23-án. Édesapja a szász-weissenfelsi udvar szolgálatában állt borbély-seborvosként, és fia születésekor már 63 esztendős volt. A fiatal Händelt korán elkezdte érdekelni a zene, apja azonban azt szerette volna, ha jogi pályára lép, ezért a fiú titokban vitt fel egy klavikordot a padlásra, hogy ott gyakorolhasson.

Szülei csak azután egyeztek bele, hogy zenével is foglalkozzon, miután Szász-Weissenfels hercege hallotta őt orgonálni, és játéka elnyerte tetszését. Bár Händel beiratkozott a jogi egyetemre, közben orgonistaállást kapott a hallei református templomban. 19 éves korában Hamburgban az ottani operaház zenekarában hegedűsként helyezkedett el, és hamarosan megírta élete első operáját, az Almirát. Ebben az időszakban történt az eset, amely akár végzetessé is válhatott volna: Johann Mattheson zeneszerzővel annyira összevitatkoztak, hogy párbajra került sor, Händelt csak egyik kabátgombja mentette meg attól, hogy ellenfele halálra sebezze.

A termékenység évei és a brit állampolgárság

Itáliai körutazásának köszönhetően tudása az opera területén sokat gyarapodott, olyan nagyszerű zeneszerzőkkel ismerkedett meg, mint Antonio Vivaldi, Arcangelo Corelli, Alessandro és Domenico Scarlatti. Ennek hatására rendkívül termékeny időszak köszöntött rá: írt két operát (Rodrigo, Agrippina), egy oratóriumot, szólókantátákat és templomi zenét is.

Hazájába visszatérve a hannoveri választófejedelem udvari karmestere lett, majd 1711-ben Londonba utazott, ahol nagy sikerrel vitte színre Rinaldo című operáját. Händelt annyira lelkesen fogadták az angolok, hogy úgy döntött, ott is marad. Hannoveri állását engedély nélkül hagyta el, Angliában viszont Anna királynő vette pártfogásába, és évi 200 font fizetést ajánlott neki. A királynő halála után I. György néven a hannoveri választófejedelem lett az uralkodó, aki „szökése” miatt talán neheztelt ugyan Händelre, de a zeneszerző az ő megrendelésére írta a Vízizenét, amelyet a Müpa közönsége is hallhat majd a Händel-maraton keretében.

1718-ban Chandos herceg zeneigazgatója lett, akinek többek között 11 himnuszt és az Acis és Galatea című drámai oratóriumot komponálta, majd attól fogva, hogy kinevezték a Royal Academy of Music zenei vezetőjévé, az ehhez az intézményhez tartozó King’s Theatre-ben mutatták be új operáit.

Egy-két európai utazást leszámítva élete végéig Londonban élt, a Brook Streeten bérelte azt a lakást, amely ma múzeumként látogatható. 1727-ben megkapta a brit állampolgárságot, és kinevezték a Royal Chapel zeneszerzőjévé. Ebben a tisztségében is számos művet írt, II. György trónra lépésének alkalmából például négy himnuszt. A Zadok, a főpap című darab azóta is minden brit koronázási ceremónián megszólal.

Sötét évek és az oratóriumok

Amikor a King’s Theater csődbe ment, új olasz társulatot hozott létre, de ez is csak néhány évig tudott működni. Később a Covent Garden élére került, ahol szintén jó néhány operáját (Orlando, Ariodante, Alcina) bemutatták, rövidesen azonban ez az intézmény is bezárt.

Egészsége is meggyengült: agyvérzése után egy időre vissza is kellett vonulnia, de aztán ismét nagy lendülettel folytatta a munkát. Az operától a bibliai témájú oratórium felé fordult, hozzá fűződik a műfaj angol változatának kiteljesítése. 1739-ben mutatták be Saul és Izrael Egyiptomban című műveit, 1740-ben pedig megírta tizenkét darabból álló op. 6-os concerto grosso sorozatát vonósokra, amelyből szintén elhangzanak részletek a Müpában. Egyik leghíresebb oratóriumát, a Messiást 1742-ben adták elő először Dublinban. A londoni bemutatón a Hallelujah tétel annyira tetszett II. György királynak, hogy felállt a helyéről, emiatt a brit közönség hagyományosan azóta is felállva hallgatja ezt a részt.

Élete vége felé látása romlani kezdett, és rövidesen teljesen megvakult. Utolsó, Jephta című oratóriumát már csak nagy nehézségek közepette tudta befejezni 1752-ben. Innentől kezdve keveset komponált, de a koncertezést folytatta. 1759. április 14-én, 74 éves korában hunyt el Londonban, a Westminster-apátságban helyezték örök nyugalomra. Temetésén mintegy háromezer ember vett részt. A Messiás jelentőségét mutatja, hogy sírjára az egyik szopránáriából származó részletet írták: „Tudom, hogy Megváltóm él.”