Akik nélkül nincs Ring

Nélkülük – nem túlzás – nincs Wagner-napok. Azon a színvonalon legalábbis, amelyről világszerte híres a fesztivál, biztosan nem: korrepetitorként „összefésülik” a szélrózsa minden irányából érkező, rendkívül kevés helyszíni próbával beálló vagy épp utolsó pillanatban beugró énekeseket. Bartal László és Bartinai Gábor két különböző pontról indult Wagner felé. Egyikük vezényel is – másikuk énekel, ha szükséges. Akár Brünnhildét is.

Felülről rálátni az erdőre – Bartal László

„Fiatalkoromban a Máté-passió és a Don Giovanni után rögtön a Ring következett – meséli Bartal László karmester és korrepetitor, s már a hangsúlyaiból is hallani: Wagnernek kiemelt jelentősége van az életében. – A Tannhäusert vezényeltem először az Operában. Azt vallom, hogy a Trisztán mindenek felett, de azért a következő Az istenek alkonya. Már akkor megtanultam kívülről, amikor elsős voltam a Zeneakadémián, partitúraolvasás-órára is vittem magammal. Életcélom lett, hogy eldirigálhassam a Ringet. Azóta végigkísér.”

 Azt mondja, Wagnert korrepetálni az anyagból adódóan különleges feladat. „Az olasz operában vannak a dallamok, azt kíséri a zenekar. A Ringnél pedig van a zenekari dallam, a zenekari harmóniafolyamat, ami kiad egy sodrást. Ezt a folyamatot át kell hallani, át kell látni. Ehhez jön az énekes szólama, és e kettőnek egyszerre kell működnie. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a földön állva a fától nem látjuk az erdőt, de ha helikopterrel fölé kerülünk, egészen a láthatárig repül a tekintetünk. Korrepetitorként is kell érzék ahhoz, hogy el ne vesszen az ember a részletekben.”

 Bartal László – mindenki ezt említi róla először – rendkívül alapos korrepetitor: lefordít, kiszótáraz, esztétikai és minden egyéb szempontból megvizsgálja az anyagot. „A teljességre törekszem, és amennyire lehet, »bevasalom« az énekeseken a szólamot. Amikor zeneigazgató voltam, akkor is szerettem korrepetálni, illetve magam elkezdeni a próbafolyamatot, ami nagyon fontos. Az imprinting, ugye: mint Konrad Lorenz kacsáinál."

Bartal László azt mondja, a Wagner-napok kapcsán leginkább az a feladatuk, hogy összerendezzék az énekeseket, és olyan apróságokon dolgozzanak, mint a kiejtés, esetleg egy-egy szöveghiba. „Fischer Ádámnak vannak olyan ötletei, amelyek a kottából nem derülnek ki. Számára jelentőségteljes részletek, ahol szeret nagy hatást kiváltani egy-egy pianóval, generálpauzával. Ezeket fontos továbbadni, megszoktatni az énekesekkel. A legnagyobb kihívás maga a mennyiség, hiszen egy év alatt kopik a tudás, és hirtelen egy teljes Ringet kell elővenni, miközben bármelyik Wagner-opera önmagában is nagy falat.”

 Amikor a Wagner-napokkal kapcsolatos legemlékezetesebb élményéről kérdezem, a közönség nélküli covid-közvetítést említi: „Koncertszerű előadás volt, amit streamelhettek a nézők. A zenekar a színpadon ült, az énekesek pedig a zenekar előtt álltak, és ily módon a karmester is a hátuk mögött volt. Így aztán félig-meddig én dirigáltam a darabot az énekeseknek. Figyeltem, hol van Fischer Ádám keze, de sokszor nem lehetett látni, meg persze tudtam is, mit hogyan kell. Elvégre a vezénylésnek az a lényege, hogy legalább egy egységgel mindent előre tudjon az ember. Nekem talán ez volt a legszebb emlékem, itt éreztem magam a leghasznosabbnak.”

 Pedig Bartal László „normális esetben” is dirigál a Ringben, mégpedig a külső zenét, például amikor Erda a Föld mélyéből énekel, hiszen az énekesnő nem látja Fischer Ádámot, és nem is hallja a zenekart. Az énekesek beosztását külön titkárság intézi, elképesztő szervezési bravúrokkal. Mivel az szólisták vagy már eleve ismerik a művet, vagy külföldön tanulják meg, nagy szerep esetén „ráérnek” másfél évvel korábban elkezdeni foglalkozni vele, kisebb szerepre elég lehet fél év. „Mostanra a magyarok közül már mindenki énekelte a szerepét, úgyhogy a Wagner-napok előtt másfél hónappal kezdjük feleleveníteni a szólamokat.”

 Bartal László szerint a Wagner-napok sikerének két fő titka van: „Egyrészt a lehető legjobb énekesek érkeznek ilyenkor, másrészt Fischer Ádám révén egy sodró lendületű előadást hallhatnak a nézők. Sosem válik unalmassá.”

 Nem volt könnyű kezdés – Bartinai Gábor

 Beszélgetésünk Bartinai Gáborral némileg meglepően indult.

„Először konziban, zenetörténet-órán tanultunk Wagnerről. A fiatal Móricz Klára jött oktatni az akkor nyugdíjba vonuló Sólyom tanár úr helyett, és egy teljes félévet szentelt Wagnernek. Más évfolyamokból is tömegével tódultak a hallgatók az óráira. Kis részletekben nagyon érdekesnek tűnt, de hogy élőben meghallgassak egy Wagnert...” 

Amikor végre rávette magát, a második jelenet végétől már nagyon fészkelődött A Rajna kincse alatt, de azért adott még egy esélyt a Ringnek: elment A walkürre is. „Ugyanaz történt: a második felvonástól borzasztóan szenvedtem. Jó ideig nem is próbálkoztam újra. Olyannyira nem, hogy amikor elkezdtem dolgozni az Operában, kérdezték, volna-e kedvem A Rajna kincsével foglalkozni, én meg mondtam, hogy ha lehet, inkább maradjunk valamilyen kevésbé megterhelő darabnál. Végül, évekkel később, a Parsifal lett az első, amit megtanultam, máig ez áll a legközelebb hozzám a Wagner-repertoárból. Ezt választottam a bécsi Staatsoper próbajátékára is, ahol aztán öt éven át dolgoztam.” 

 A Müpába 2009-ben került, Németh Judit ajánlására. „Boldog voltam, hogy Fischer Ádámmal játszhatok Wagnert, és olyan világsztárokkal próbálhatok, mint Linda Watson.”   

Hihetetlen élményekből nem volt hiány az évek során. Bartinai Gáborról érdeklődve szinte minden kollégája ugyanazt jegyezte meg először: ha a szükség úgy hozza, gond nélkül énekel Brünnhildét is főpróbán. Márpedig a szükség gyakran hozza úgy.

 „Brünnhilde úgy lettem, hogy Catherine Foster és Iréne Theorin között be volt osztva, ki mikor énekel – utóbbi kapta a főpróbát, de sajnos beteg lett. Beugróként Allison Oaks vállalta végül A walkürt, rengeteg repülőúttal és hatalmas bravúrral, de csak a főpróba harmadik felvonására tudott megérkezni, úgyhogy a második felvonást kénytelen voltam én énekelni. Az istenek alkonya próbáján Rálik Szilvia segített ki, de az első és a harmadik felvonás között volt egy Álarcosbál-próbája. Úgyhogy ott a második felvonást énekeltem, a negyedik jelenetet, ami a legdrámaibb rész az egész darabban. Aztán az ötödik jelenetre megérkezett Szilvia. Volt, hogy a Siegfried címszereplője a főpróbán a harmadik felvonás zárójelenete előtt nem tudta folytatni. Akkor a játékmesterünk, Polgár Etelka azonnal felugrott a színpadra, és beállt játszani, én pedig odaültem Fischer Ádám mögé, és énekeltem. Tavaly Hagen, Wotan és a Vándor voltam: ezek egy kicsit jobban megfelelnek a hangi adottságaimnak, legalábbis Brünnhilde és Siegfried szólamához képest.”

 Bartinai Gábor azt mondja, nagyon sok nehézség van a munkájukban, de soha nem gondol arra, hogy valami nehéz. „Összetett munka a miénk. Meg kell tanulni a darabot, segíteni kell az énekeseknek, amennyire lehet. A kommunikáción is sok múlik, hiszen az énekesek hibáira kell rámutatnunk. Az utolsó pillanatban történő változásokról nem is beszélve. Először mindig elszörnyedek, amikor ilyesmi előfordul, és nekem kell beugranom, ugyanakkor van benne egy kihívásfaktor – Fischer Ádám vezényletével énekelek főszerepeket egy kiváló zenekarral. Nem rossz ez, lássuk be.”

Szerintem sok operaénekes cserélne vele.

A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2023/24-es évadnak 5. számában jelent meg.