Aki négy billentyűn is tudna újat mutatni – Szathmáry Zsigmond

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Szathmáry Zsigmond nélkül a kortárs magyar zene nemcsak sokkal szegényebb lenne, de teljesen más képet is mutatna. A világhírű magyar orgonaművész-zeneszerző hangszeres előadóként és komponistaként is mindig nyitott maradt az újdonságokra: amellett, hogy szoros emberi és művészi kapcsolatokat ápolt kortársaival, folyamatosan szélesítette és feszegette választott hangszerének határait, egész pályájára jellemző kísérletezőkedve pedig soha nem hagyta el.

Szathmáry Zsigmond tizenöt éves korában lett Gergely Ferenc – kora egyik legkiválóbb magyar orgonaművészének – tanítványa, középiskolai és zeneakadémiai évei alatt mindvégig kitartottak egymás mellett. Gergely Ferenc nagy hangsúlyt fektetett az improvizáció és az innováció jelentőségére, szabadon értelmezte a zenét, és tanítványait is erre bátorította. Szathmáry Zsigmond újdonságokra nyitott szemlélete, valamint a saját zeneműveiben és előadásaiban később felbukkanó friss megoldások, bátor kísérletek nagyban köszönhetők Gergely Ferenc korai útmutatásának.

A hatvanas évekre jellemző kultúrpolitikai helyzet finoman szólva sem kedvezett a fiatal orgonaművészeknek, hiszen a hangszert stigmatizálta szoros kapcsolata az egyházi zenével. Miután orgonistaként végzett a Zeneakadémián, a szűkre szabott pályán lehetőségeket keresve Szathmáry 1963-ban benevezett és kiutazott egy, a belgiumi Gentben rendezett orgonista- és zeneszerzőversenyre. Helyezést ugyan nem ért el, arra azonban lehetősége nyílt, hogy hazafelé megszakítsa utazását Bécsben, „disszidensként” ideiglenesen az osztrák fővárosban telepedjen le, és itt folytassa tanulmányait.

Bécsből hamarosan továbbállt Németországba, és néhány hónapig egy játékgyárban volt szalagmunkás, mielőtt sikerült kapcsolatba lépnie Helmut Walchával, a korszak egyik legjelentősebb német orgonaművészével, Bach orgonaműveinek világszerte elismert előadójával és kutatójával, aki ösztöndíjat ajánlott fel neki a Frankfurti Zeneművészeti Főiskolán. Walcha teljesen más szemléletet képviselt, mint Szathmáry korábbi mestere, Gergely Ferenc. Analitikus és szigorú tanár volt, ragaszkodott saját interpretációihoz, ezzel jól ellenpontozta és kiegészítette, biztos szakmai alapokra helyezte Szathmáry orgonajátékát.

Szathmáryra szintén nagy hatást gyakorolt, hogy részt vehetett az eleinte évente, később kétévente megrendezett darmstadti újzenei kurzusokon is, amelyek az 50-es és 60-as években óriási szerepet játszottak a kortárs avantgárd zenei irányzatok és megoldások elterjedésében. A fesztivál az újításokra nyitott kortárs zeneszerzők legtermékenyebb találkozóhelye volt. Szathmáry Zsigmond itt ismerkedett meg Ligeti Györggyel, akivel hamarosan mind szorosabbra fűzték emberi és művészi kapcsolatukat, és akinek Volumina című, korszakalkotó orgonaművének tanulmányozása révén rengeteget tanult a hangszerben rejlő lehetőségekről. Ligeti későbbi, Harmonies és Coulée című orgonaetűdjei sajátos hangigényének és olykor kifejezetten bravúros megoldásokat követelő művészi koncepciójának megvalósításához nagyban hozzájárultak Szathmáry ötletei. Olykor bizonyos pedálsípok eltávolításával hozott létre egyedi hanghatásokat, de arra is volt példa, hogy Ligeti elképzelését egy, a szélládához csatlakoztatott porszívó segítségével valósította meg.

Frankfurti diplomája megszerzése után nehezen talált munkát, egy ideig még mosogatói állást is vállalt egy büfében, hiszen ekkoriban Németországban a templomi orgonista – illetve kántori – állások egyházzenei végzettséghez voltak kötve. Így Schlüchternben egyházzenei tanulmányokba kezdett, amelyek befejeztével Hamburgban lett templomi orgonista. Mivel a plébánosa nem pusztán a templom falai közt, de akár az istentiszteletek keretein belül is támogatta a kortárs zene megjelenését, Szathmáry újító megoldásai és ötletei előtt új kapuk nyíltak meg. Néhány évvel később, 1978-ban a freiburgi Hochschule für Musik orgonaprofesszora lett, ez pedig nagyszerű alapot biztosított további művészi életpályájához: azóta a koncertezés, a kortárs zeneszerzők műveiből készült lemezeken való közreműködés és a komponálás mellett a világ számtalan zeneművészeti iskolájában tartott már előadásokat és kurzusokat Kelet-Ázsiától az Egyesült Államokig.

Szathmáry Zsigmond zeneszerzői karrierjét is a kreativitás és a kíváncsiság jellemzi, amelyek ugyanakkor a hagyományok beható ismeretén és ezek sokszor játékos újraértelmezésén alapulnak. Saját műveiben a – magyar, japán és egyéb tájakról származó – népzenei hatások összjátéka és Bartók öröksége ugyanúgy felfedezhető, mint az elektronikus zenei és egyéb sajátos akusztikai megoldások bátor vegyítése.

A korszakos jelentőségű, kreatív energiáját tekintve azonban kortalannak tűnő orgonaművész-zeneszerző előtt tiszteleg barátja és kollégája, Fassang László, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Dobszay Péter vezényletével. „Bár formálisan sosem tanított, mindig mesteremként tekintettem rá. Zsigmond örök fiatal, aki szinte kimeríthetetlen energiával kíséri végig azokat a hangokat, amiket megalkotott.” – mondta róla. A koncerten Fassang László improvizációja mellett megszólalnak Szathmáry Muszorgszkij-, Dvořák- és Franck-átiratai is. – „Akárhol játszom a műveit, eljön, meghallgatja, sőt olyan információkat ad át nekem a mű interpretálásával kapcsolatban, amit a kottából nem lehet kiolvasni. Ilyenkor tudatosul bennem a gondolat, hogy a zenélés lényege a kottán túl van, és az igazán fontosat nem lehet lejegyezni. Zsiga örök kísérletező és felfedező, aki az orgona határait kitágítja, erre számíthatunk a május 25-i koncertjén is."