
Forrás: Royal Albert Hall
A novemberben a Müpában koncertező Anna Lapwood lett a Royal Albert Hall hivatalos orgonistája
Az egyik legnevesebb angol hangversenyterem, a Royal Albert Hall történetében először nevezett ki hivatalos orgonaművészt, a címet pedig nem más érdemelte ki, mint Anna Lapwood brit orgonista, karmester és műsorvezető, akit nem mellesleg 2025. november 4-én a Müpa közönsége is élőben hallhat.
A fiatal zenész nemcsak a koncerttermek közönségét, de a közösségi médián keresztül új generációkat is sikerrel szólít meg, hiszen TikTok csatornáját már több mint 1,2 millióan követik, videóira pedig több mint 40 millió lájk érkezett eddig. Nem túlzás talán kijelenteni, hogy jelenleg ő az egyik legismertebb 30 év alatti klasszikus zenei előadó az Egyesült Királyságban. „Rendkívül szerencsésnek érzem magam, amiért egy olyan hangszeren gyakorolhattam nap mint nap az elmúlt években, mint a Royal Albert Hall orgonája. Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban és izgatottan várom a folytatást" – mondta Lapwood, akit a Harper's Bazaar egyszerűen a komolyzene Taylor Swiftjeként definiált.