© Nagy Attila, Müpa
A Müpa karácsonyi kisfilmjének kulisszatitkai
Decemberben szinte lehetetlen elkerülnünk, hogy reklámfilmek egész sora próbáljon meghatni minket, mosolyt csalni az arcunkra, vagy épp könnyeket a szemünkbe. A Müpa azonban nem először döntött úgy, hogy a karácsonyi zajban inkább mozis minőségű történetmeséléssel hívja fel a figyelmet arra, ami számunkra a legfontosabb: a művészet és a kultúra értékteremtő erejére. Következzen pár kulisszatitok a forgatásról!
A nagy világmárkák régóta tudják, hogy az ünnepi időszak az érzelmekről szól. A Coca-Colától a John Lewisig, a Tescótól a McDonald’s-ig minden magára valamit is adó brand szívmelengető történetekkel igyekszik megszólítani a sokszor elgyötört, agyonterhelt közönséget abban a reményben, hogy a könnycsatornák után a pénztárcák is megnyílnak. A Müpának viszont nem titkolt célja, hogy az adventi időszakban kicsit másra helyezze a hangsúlyt, és meglepje a nézőket valami kedvességgel, ekképpen hálálva meg az egész éves figyelmet és szeretetet. Ilyenkor nem egy-egy előadás népszerűsítésére helyeződik a fókusz, hanem arra, amit az intézmény egészében jelent a hozzánk látogatóknak, és azoknak is, akik nap mint nap itt dolgoznak. Arra, hogy a Müpában közösen átélt pillanatok mennyire a mindennapjaink részévé váltak az elmúlt húsz évben, és arra is, hogy – bár ez szinte hihetetlen – a megnyitó óta felnőtt itt egy generáció. Erről a láthatatlan, de nagyon erős kötelékről szól az idei karácsonyi kisfilm is, amely a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Müpa hűséges törzsközönségének közreműködésével, Fazakas Péter rendezésében készült.
Időutazás a húszéves Müpával
A történet két idősík között ugrál, régebbi szála egészen a Müpa első évéig vezet vissza. Bár az intézmény alapértékei mit sem változtak, az arculat, ahogyan az évtizedes távlatokban lenni szokott, azóta többször is megújult. Így a 2000-es években játszódó jelenetekhez komolyan bele kellett vetnünk magunkat az archívumba, és annak érdekében, hogy a múltbeli képkockák teljesen hitelesek legyenek, a régi imázst tükröző plakátokat, helyszíni dekorációkat és kellékeket kellett gyártani. Ennek köszönhető az a ma már mosolyt fakasztó pillanat is, amikor egy kolléga a forgatás előtt az előtérben felfedezett egy régi logóval ellátott plakátot, és kisebb pánik közepette elkezdte kinyomozni, hogyan kerülhetett oda. A megfejtés végül megnyugtató volt: a grafikusok sem hibáztak, és ő sem ébredt egy másik évtizedben, egyszerűen csak egy forgatási kellékbe botlott. A napjainkban játszódó jelenetekhez egyébként szintén készültek fiktív plakátok és szórólapok, ezek azonban az éles szemű marketingeseknek sem okoztak riadalmat.
A Müpa leghűségesebb nézői nem először szerepelnek a kamera előtt © Nagy Attila, Müpa
A leghűségesebb közönség
A Müpa+ hűségprogram tagjai nem először szerepeltek karácsonyi kisfilmben: három évvel ezelőtt már feltűntek az Ajándék című alkotásban is. Idei lelkesedésük azonban minden várakozást felülmúlt, hiszen a napközbeni forgatási időpont ellenére a meghívó kiküldése után néhány órával már több százan jelezték részvételüket. Így a Müpa valódi közönsége alakíthatta a Müpa elképzelt közönségét is! A hűségprogram különböző szintjeinek tagjai órákon át fegyelmezetten és hatalmas lelkesedéssel vettek részt a forgatáson, amiért ezúton is szeretnénk kifejezni a hálánkat, nélkülük ugyanis nem lenne ugyanaz ez a kisfilm sem.
Teljes sötétség
A film egyik emlékezetes jelenete a látványos áramszünet, amely egy olyan többszörösen bebiztosított épületkomplexumban, mint a Müpa, a valóságban csak rendkívül extrém körülmények között fordulhatna elő. A forgatáson sem volt egyszerű „lekapcsolni” az épület világítását: sok ember összehangolt munkája kellett ahhoz, hogy legalább rövid időre sötétségbe borulhassanak a terek. És persze – mert az élet már csak ilyen – elsőre nem is sikerült minden tökéletesen. A villanyszerelő kollégák minden igyekezete ellenére a vezérigazgatói irodában makacsul égve maradtak a fények. A jeleneteket végül sikerült megörökíteni – az apró bakik és kulisszatitkok pedig csak még emberibbé és szerethetőbbé tették a közös munkát.