Találatok erre: karmester
Hírek
Zubin Mehta 90 éves
Ma ünnepli 90. születésnapját egy legendás karmestergeneráció talán utolsó képviselője, korunk egyik legkiválóbb dirigense, Zubin Mehta.
Hírek
Elhunyt Michael Tilson Thomas
Április 22-én, 81 éves korában elhunyt Michael Tilson Thomas. Az amerikai karmester 2022-ben nyilvános levélben jelentette be, hogy komoly betegséggel küzd, amely következtében némely feladatától kénytelen volt visszavonulni.
Jegyzet
Legendás karmesterek az elmúlt ötven évből
Nincs egyszerű dolgunk, ha az utóbbi fél évszázad ikonikus karmestereit kell összegyűjtenünk, hiszen szerencsére rengeteg olyan karizmatikus művész bukkan fel időről időre a zenei életben, akik zenekaraik meghatározó vezetőivé válnak.
Portré
A japán karmester, aki szinte hazajár Magyarországra
Kobajasi Kenicsiró nemzetközi karrierje egy már-már mesébe illő fordulattal indult, amikor 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió első nemzetközi karmesterversenyét. Magával ragadó személyiségével példátlan mértékben mozgatta meg a magyar közönséget, egyben ráirányította a figyelmet erre a nem mindennapi hivatásra.
Jegyzet
Pályakezdőként állnak színpadra, külföldig repítheti a fiatal karmestereket a verseny
A karmesterversenyeknek hazánkban gazdag múltjuk van, és számos fiatal dirigenst indítottak el a pályán. Hogy kik ők, és mi lett velük azóta, cikkünkből kiderül!
Hírek
Elhunyt Helmuth Rilling
92 éves korában elhunyt Helmuth Rilling karmester, zenepedagógus és Bach-specialista, a nemzetközi zenei élet emblematikus alakja, napjaink egyik legjelentősebb oratóriumdirigense.
Hírek
Vajda Gergely lett a Transilvania Állami Filharmonikusok új vezető karmestere
2026. január 8-tól Vajda Gergely váltja Cristian Mandealt a Transilvania Állami Filharmonikusok vezető karmestereként. Az együttes hetvenéves története során ő az első magyar művész, aki betölti a pozíció.
Jegyzet
Hangszer és pálca – karrierváltó zenészek
Manapság a sokoldalúság egyre inkább újra alapkövetelménnyé válik, így mind gyakrabban fordul elő, hogy a művészek „áthágják” saját területük szűken vett határait. De mennyire számít szokatlannak, ha valaki a teljes zenekarra cseréli a hangszerét?
Hírek
London és Bajorország után hazatér a Cseh Filharmonikusok új igazgatója
A prágai születésű Jakub Hrůša váltja 2028. szeptemberében a nyugdíjba vonuló Szemjon Bicskovot a Cseh Filharmonikusok zenei igazgatói posztján.
Hírek
Myung-whun Chung lesz a milánói Scala új főigazgatója 2027-től
A dél-koreai karmester a posztot 2015 óta betöltő Riccardo Chailly-t váltja majd.
Portré
Felépíteni egy teljes univerzumot – Thomas Adès portréja
„Generációjának egyik legképzettebb és legteljesebb zenésze” – így jellemezte a New York Times a brit művészt, aki nemcsak zeneszerzőként, hanem karmesterként és zongoristaként is világszerte elismert.
Portré
William Christie 80: Aki a szíve szerint lett francia
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli a francia régizenei élet amerikai származású mestere, aki együttesével, a Les Arts Florissants-nal hamarosan ismét a Müpa színpadára lép.
Jegyzet
Zubin Mehta-gyorstalpaló
10 + 1 fontos és kevésbé fontos, de érdekes tudnivaló a világklasszis karmesterről.
Portré
Az engedékeny forradalmár – Ton Koopman
A hetvenes években a régizenei mozgalom egyik úttörőjének számított, most pedig éppen nyolcvanadik életévét tölti be.
Portré
Daniel Harding: karmester égen-földön
Daniel Harding azonban nem az a típus, aki szeret a babérjain ülni, azóta is újabb műveket, zenekarokat és koncerttermeket hódít meg, miközben más területen sem állnak távol tőle a kihívások: képzett pilótaként évek óta repül utasszállító gépekkel.
Portré
A karmester, aki bármit megtehet a nagy klasszikusokkal
Külsőségek ide vagy oda, munkásságának erejét nem az extravagáns megjelenés, hanem a zene iránti legmélyebb alázat adja. Öt év kihagyás után tért vissza a Müpába a komolyzenei élet fenegyereke, Teodor Currentzis.