„Azt tudjuk a leghitelesebben tolmácsolni, ami bennünket is megérint"

Nádasdy Fanni, Paár Julcsi és Tímár Sára – vagyis a Dalinda tagjai – igazi összművészeti eseménnyel ünneplik az a cappella trió fennállásának 10. évfordulóját. A Fesztivál Színházban vadonatúj dalokkal, táncszínházi betétekkel és különleges vizuális elemekkel egészül ki a legszebb hangszer: az emberi hang.

Tízévesek vagytok idén: szép és méltó ünneplésre készültök a Müpában a nyár elején. Milyen produkcióra számíthatnak a nézők?

Paár Julcsi: A jól megszokott „dalindás” – intim, közeli, abszolút emberi – jelenlétünkre egészen biztosan lehet számítani. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megközelíthetőek maradjunk. Az a cappella műfaja eleve megköveteli, hogy őszintén, magunkat adva legyünk jelen a színpadon: kendőzetlenül, emberi minőségeinket is vállalva. Ez mindig fontos fókusz számunkra. És hívtunk olyan – más művészeti ágakban tevékenykedő – kortársakat is, akikkel vagy már dolgoztunk együtt, vagy pedig régi vágyunk volt a közös munka. A Kocsis Enikő – Fitos Dezső koreográfus/rendező alkotópárossal és a Fitos Dezső Társulattal van egy táncszínházi műsorunk, az Átjárók, ebből emelünk át az előadásba néhány odaillő elemet; Biljarszki Maxim pedig fényfestményekkel készül, mert szeretnénk, ha az ő vízióival egészülne ki a színpadi folyamat.

Átjárók © Gorácz József

Lesznek-e olyan dalok, amelyeket eddig még nem ismerhetett a közönség?

Nádasdy Fanni: Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy legyenek. Már tavasszal elkezdtük a próbákat. Mindig hosszabb folyamat, amíg az új dalok érlelődnek és letisztulnak: fontos, hogy megtalálják a helyüket, és mi is megtaláljuk bennük a helyünket.

Mindhármatoknak megvannak a saját művészeti projektjei is. Hogyan tudtok ennyi mindent összehangolni?

N. F.: Néha vannak időszakok, amikor ez figyelem és energia szempontjából is nagyon megterhelő, de nekem jót tesz a sokféle formáció. (Nádasdy Fanni a Korinda Zenekar és a Zurgó Együttes tagja – a szerk.) Egyensúlyt teremt a szerepeim és az alkotói, kreatív énem között, és ezt nagyon élvezem. Van olyan, amivel teljesen autentikus dolgokat csinálunk, és van például a Dalinda, amivel kicsit el lehet rugaszkodni a földtől. Inkább a logisztikai kihívásoknak nehéz megfelelni időnként.

Sára, tőled mennyi energiát igényel a Sebő-együttessel való közös munka?

Tímár Sára: Sajnos a Sebő-együttest nagyon kevésszer hívják fellépni. Úgyhogy ez a kérdés akár egy felkiáltójel is lehet: addig, amíg itt van közöttünk Sebő Ferenc, érdemes őt hallgatni, és meghallani a történeteit. Én is sokfelé dolgozom, a saját zenekarom és a Dalinda mellett tanítok is, de azt érzem, hogy szükségem van sokrétű szakmai kihívásokra. Élvezem, hogy a színpadon és a különböző formációkban másfajta zenei anyagokkal dolgozunk, másfajta élmények érnek ezáltal. A Dalinda pedig az a női energia, ami nélkül sokkal szürkébb lenne a hétköznapi lét. Teljesen más kifejezési mód és más lehetőség három nővel megszólalni, ráadásul hangszerek nélkül. Ebben lubickolok.

P. J.: Ez mindannyiunknál arról szól, hogy az ember személyisége nem egyfajta kaptafa alapján lezárt forma, hanem sokféle inda, nyúlvány, csáp és kar kapaszkodik a világ különféle jelenségeibe. Ez hol egy színpadi helyzetben, hol egy alkotói folyamatban, hol egy magánéleti minőségben ölt testet, és nagy kihívást jelent mindent közös nevezőre hozni, egy tégelybe összegyűjteni. Nagyon erős női minőség ezt a sokféleséget megtalálni és harmóniába rendezni. Ennek a kis tégelynek mindannyiunk számára az egyik fontos gyöngyszeme a Dalinda, hiszen a cappellázni csak egymással szoktunk.

Hogyan tudjátok a régi kultúrkincsben ilyen biztos kézzel megtalálni azt, ami felszínre hozható, és még ma is érvényes?

N. F.: Mindannyiunk hétköznapjait átszövik a népdalok, az archív felvételek, a keresgélés. Rengeteg időt töltünk ebben a zenei környezetben, ezért szinte automatikusan érezzük, hogy mi szólít meg bennünket, és ez általában másokkal is rezonál. Úgy formáljuk a dalokat, hogy a befogadókhoz is közelebb hozzuk őket.

T. S.: Egyrészt van egy nagy adag háttértudásunk, amit gyerekkorunk óta szívtunk magunkba. Lehet a népdalokat eszközként is használni, hogy árnyaltan közvetítsük azokat a gondolatokat és érzéseket, amik éppen illenek egy-egy alkalomhoz. Csodálatos, hogy akár a műköltészettel is egyenértékű ez a bázis. Mi elsősorban innen táplálkozunk.

N. F.: Talán az önazonosság a kulcs. Azt tudjuk a leghitelesebben tolmácsolni, ami bennünket is megérint, és ennek olyan ereje van, ami rezonál a közönséggel. Ugyanakkor ez egy oda-vissza helyzet.

P. J.: Az egész folyamat kicsit olyan, mint a főzés. Van egyfajta rituáléja: érleled, átengeded különféle folyamatokon, aztán szépen „megterítesz” neki, közösen leültök, meghallgatjátok, eléneklitek, így lesz a tiétek. A dal újjászületésének akkor jön el a közös ünnepe, amikor a közönséggel is megoszthatjuk.

Van-e visszajáró közönségetek? Mennyire vagytok élő kapcsolatban velük?

N. F.: Azt tapasztaljuk, hogy a nézőknek természetes vágyuk van a kapcsolódásra. Egy Dalinda-koncertnek mindig úgy van vége, hogy még legalább fél óráig beszélgetünk.

P. J.: Az énekhang sok mindent megmozgat, megnyit bizonyos csatornákat a hallgatókban is, kiengedik az érzéseiket. Ez is nagyon bensőséges része a dolognak.

N. F.: Amikor az esendő helyzeteinket felvállaljuk a közönség előtt, abban van valami megejtő és érzékelik az erejét. Ilyenkor nagyon intenzív érzelmek kerülnek felszínre, amiket muszáj közösen ventilálni.

P. J.: Rengeteg történettel jönnek oda hozzánk. Mi is történeteket mesélünk el, még akkor is, ha kicsit balladisztikus jellegük van, vagy csak asszociációs pontokat adunk, vagy egy-két szimbólumon keresztül vezetjük végig őket. Ennek hatására elkezdenek a saját történeteiken rágódni, feltörnek az emlékeik, és meg akarják osztani velünk. Gyönyörű folyamat!

T. S.: Próbálunk őszintén, leplezetlenül, közvetlenül jelen lenni. A történetmesélésen túl biztosan ez is hatást gyakorol rájuk, és emiatt tudnak velünk kapcsolódni. Mivel mindenkit érintő témákat hozunk, azt érezhetik, hogy van közünk egymáshoz. És természetesen van. Ha beszélgetünk, ha nem, akkor is kapcsolódunk.

Van-e a helynek, ahol felléptek, szelleme? A Müpa kiemelkedik az előadóterek közül. Ad-e nektek valami pluszt ez a helyszín?

T. S.: Minden alkalommal azt érzem, hogy más dalokat csalogat elő belőlünk egy-egy helyszín. Néha ott írjuk meg a sorrendet, mert azt érezzük, hogy így áthelyezzük a fókuszt a mondanivalóra. A Müpa fontos mérföldkő, nagy öröm, hogy ott tarthatjuk meg ezt a jubileumi ünnepséget. Igazán méltó helyszín, ahol mindig minőségi előadások szólalnak meg, így a mi szívünket is ünneplőbe öltözteti ez a környezet.