Müpa Magazin+ / Ráadásul
PMJ-Brand-Photo-2024-2000x1300px.jpg

Scott Bradlee Budapesten, Liszt Amerikában

2024. 09. 02. Darida Benedek

A ragtime-mal (a szóval és a műfajjal is) 1985-ben találkozhattam először, ekkor kezdték vetíteni a magyar mozik az E. L. Doctorow hasonló című regényéből készült Miloš Forman-filmet. (Hogy az 1981-es világpremier után miért kellett négy évet várni a hazai bemutatóval, azt csak a Jóisten tudja, s két alfalvi ember. Talán a rendező személye okozta a késlekedést, Forman ugyanis hazája szovjet lerohanása után elhagyta a keleti blokkot, és Csehszlovákiából az USA-ba emigrált.) A bemutató után úgy tűnt nekem, mintha mindenhonnan a rag szinkópái szóltak volna, meg a ragtime-király Scott Joplin olyan klasszikusai, mint a Magnetic Rag, a Leola vagy a The Easy Winners.

Jóval később tudtam meg, hogy a ragtime már jóval Forman nagy sikerű alkotása előtt megkezdte fényes pályafutását hazánkban, sőt, számos érdekes magyar vonatkozással rendelkezik. Így például Liszt Ferenc II. magyar rapszódiájának motívumai több amerikai ragtime-szerző alkotásában is felbukkannak (ilyen például Harry Jentes 1911-es Rhapsody Ragje). Ifj. Berkes Béla „császári és királyi tánczenész” pedig már 1912-ben elkészítette a ragtime-klasszikus Hitchy Coo honi változatát, amely magyarul a Kicsi tyúk címet kapta… (A témával kapcsolatban érdemes elolvasni Simon Géza Gábor Ragtime az Osztrák‒Magyar Monarchiában című cikkét; az írás az interneten is hozzáférhető.)

A fentiek a Postmodern Jukebox idei budapesti fellépésének apropóján jutottak eszembe. Mint ismeretes, a PMJ Scott Bradlee amerikai zongorista, komponista, hangszerelő különleges zenekara, melyben az általa meghívott muzsikusok projektenként változó felállásban játszanak. Bradlee alapkoncepciója, hogy egymástól távol eső zenei nyelveket hoz közös nevezőre, például napjaink popzenéjét különböző jazzes stílusokba öltöztetve, dixielandként, szvingként adja elő ‒ vagy éppen ragtime-ként. Ha a PMJ-koncerten a zenészek esetleg ragtime-ot is játszanak majd, jusson eszünkbe, hogy ezzel a műfaj több mint százéves hazai történetéhez írnak újabb fejezetet.


A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2023/24-es évadának 5. számában jelent meg.

magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register