Madárlét emberformában vagy emberlét madárformában?

A gerinc állandó, a történet tartalma és mozgásanyaga azonban mindig megújul. Birdie című előadásában Frenák Pál szabadon nyúl a korábban létrehozott produkcióhoz, és társulatának új művészeivel kiegészülve a nézőkkel együtt keres kivezető utakat a labirintusból. A kortárs tánc fenegyereke szabad asszociációk mentén, koreográfiatöredékekből hozza létre történeteit, amelyek mindig más módon hatnak a nézőkre – aktuális érzelmi, fizikai, érzékszervi állapotuktól függően. Frenák előadásai szinte folyamatosan változnak, így bár társulata tíz éve mutatta be a Birdie-t, az mégis új tartalmi és formai elemekkel tér vissza a Müpa színpadára.

„Már két-három hónap elteltével is alakítom az előadásaimat, amit a részek egymásra épülése tesz lehetővé. Nem rutinszerűen alkotok: mikromozdulatok, érzetek változását hozom létre. A darab új formarendszerbe kerül, illetve más pszichés állapotot közvetít még akkor is, ha van egy váza. A gerinc – ellentétben a testtel, a szellemiséggel és a lelkülettel – önmagában állandó. Az idő múlásával mindenki változásokon megy keresztül, így most, évekkel később nyilván teljesen más lelkiállapotban nyúlok a Birdie-hez.”

A koreográfus úgy véli, az előadók az idő előrehaladtával jó esetben fejlődnek, ha azonban ragaszkodnak az eredeti darabhoz, az nem szolgálja az újítást. „A mozgásművészettel, a tánccal a megélt valóságon keresztül egy adott időben kell reflektálni a folyton változó világra. Szerintem borzasztó, ha valaki tíz év elteltével is ugyanazt gondolja egy témáról. Persze vannak fundamentális, állandó dolgok, amiket én is megtartok.”

Frenák Pált rendszeresen foglalkoztatja a repülés számos motívuma, ezt a produkciót Alan Parker Birdy című filmdrámája, William Wharton amerikai író 1978-as, azonos című regénye, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje inspirálta. A frenáki módszer szerint azonban történetmesélést nem szabad várnunk, az inspiráló motívumok feloldódnak és tágabb perspektívát kapnak.

„Az érdekelt, hogyan lehet egy zárt térben szabad mozgást biztosítani, olyan utakat megnyitni, amelyek kreativitást, fejlődési lehetőséget indítanak az emberekben. Ezt sugallja a díszlet is: egy Rubik-kocka-szerű labirintus, amiről a külső réteget leszedve csőrendszereket, vázat lát a néző, és ami egy forgószínpadon szünet nélkül forog körbe-körbe, tehát kétszeresen csapdát jelent a bennelévő számára. Vertikálisan is építkező szerkezet, ahol a fémrudak különböző formákban csatlakoznak egymáshoz, ezért a táncosok elvesznek benne. A forgás okán egyszer szemből látni valamit, egy perc után pedig már oldalról, majd hátulról nézhetjük. A közönség szemszögéből periférikusan nyitjuk a térformát, amiből az előadóművészek rendületlenül keresik a kiutat.” Frenák visszatér alapvető kérdéséhez: a lehetetlenben megtalálni a lehetséges kiutat, a reménytelenségben a reményt, a túlélhetetlen helyzetben a túlélést.

„A Birdie egy limitált helyzetből való testi, szellemi menekülés, kiútkeresés, önmegvalósulás. Mindenki került már az életében olyan lehetetlen állapotba, amire azt mondta, nincs belőle kiút. Ilyenkor kell mélyen belenézni önmagunkba, és megkeresni azt a lelki, szellemi, fizikai erőt, ami segít továbbmenni, új lehetőségekre találni. A mai kaotikus világban nem tudjuk, hogy az emberiség hogyan fogja áthidalni a pusztítást; fennmarad-e, vagy nélküle folytatódik a lét, mert az élet szerintem mindenképpen állandó. Eljutnak-e az emberek addig a brutális önpusztításig, amikor végleg lerombolják önmagukat, a saját életüket? Ettől nagyon tartok. Nem csupán a felelőtlen klímapolitikára gondolok, hanem az elviselhetetlen lelki túlterheltségre is: a megfelelési vágyra, vagy a kultúra kommersz irányba való elcsúszására. Mindkettő azt sulykolja, hogy annyik vagyunk, amennyit elhitetünk magunkról. A belső tartalmat nem mindig fedi a kifejezési forma."

© Zsolnai Péter

„Az általam képviselt mozgásművészet, színházi lét lényege, hogy a megvalósítás eszközei fedjék a belső tartalmat. Amennyiben a Birdie végtelen labirintusrendszerébe privát emberként bemész, mindent tudsz csinálni, csak mozogni nem, mert kellene pár hét, hónap, hogy egy másik állapotban fedezd fel a testedet. Meg kellene tanulnod fejjel lefelé lógni, miközben egy állandó mozgásban lévő eszközön vagy. Ehhez a művészeknek is a megfelelő pszichés állapotba kell kerülniük, hiszen ez nem feltétlenül csak a fizikumról szól, sőt! Ha valaki a szellemi állapotát vagy a lelkiségét egységbe tudja hozni, akkor képes csak egy lehetetlen, állóvizes állapotból bárhová kijutni.”

A Kossuth-díjas koreográfust saját bevallása szerint mindig az érdekelte, hogy mit érzünk ki ösztönösen a másikból, olyan erős érzettel, ami már az animalitást súrolja. Ezért kutatja a Birdie is például az emberformában felbukkanó madárlétet, az elemi erővel feltörő szárnyalás vágyát. „Racionálisan nem ragaszkodom a madár szimbolikájához, ezért is lehetséges, hogy a közönség milliónyi értelmezési lehetőséget kap. Egy előadás legfőbb kérdése nem az, hogy jó vagy rossz, ilyenben nem is gondolkodom, hanem hogy egy adott pillanatban minden lehetségest megtettünk-e azért, hogy a publikum érezze a gondolatokat, amelyeket átadni kívántunk. Ha igen, akkor olyan világot nyitunk meg, amelyben a közönség képes kapcsolódni. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha nem rutinból, hanem kegyetlen őszinteséggel és egyben bátran vállalt törékenységgel nyúlunk újból és újból egy-egy témához, előadáshoz.”