A Royal Albert Hall © Annabel Moeller
A zene fővárosai: London
Az elmúlt évszázadok során a brit főváros egy valóságos mágnes szerepét töltötte be a muzsika világában: zeneszerzők és előadók nagyjai indultak útnak, hogy Londonban mutathassák meg tudásukat, mindeközben pedig az angol kórustradíció vagy a virágzó régizenei mozgalom a helyi kötődésű művészeknek is nemzetközi hírnevet szerzett. Sorozatunkban a zenei világ neves központjait mutatjuk be: Bécs után ezúttal a ködös Albionba látogatunk.
Léteznek a világnak olyan pontjai, amelyeket valamirevaló muzsikus nem kerülhet el, ha igazi világhírnévre törekszik. A pallérozott ízlésű londoni közönség meghódítása már jó pár évszázada szerepel a legnagyobb művészek céljai között. Bár sokszor elhangzik, hogy az angol zenetörténetben igen jelentős hiátus tátong: Purcell barokk muzsikája után csak a 19–20. század fordulóján sikerült újfent nemzetközi rangú komponistát produkálnia az országnak. A köztes időben „importból” fedezték a hiányt, hiszen számos jeles alkotó időzött hosszabb-rövidebb ideig Londonban. Ilyen előzmények után persze a lelkes zenebarátok számára is jelentős vonzerővel bír a brit főváros: sokan zarándokolnak el, hogy opera-előadást nézzenek a Covent Gardenben, vagy elmerüljenek a város hihetetlenül gazdag koncertéletében.

A Covent Garden főbejárata a Drury Lane felől
John Rolph karc metszete Thomas H. Shephard rajza alapján, 1828
Ha a londoni zenei élet felvirágzásának okait keressük, megkerülhetetlen az angol arisztokrácia és azon belül is a királyi család művészetpártolói szerepe. VIII. Henrik maga is komponált, I. Erzsébet idejéből pedig már olyan jelentős, Londonban működő komponistákat említhetünk, akiknek műveit ma is játsszák – közéjük tartozik például John Dowland. A barokk periódus aztán soha nem látott fénykort hozott a város zenei életében. Itt alkotott a sok évszázadon át legjelentősebbnek tartott angol zeneszerző, Henry Purcell, majd Georg Friedrich Händel határozta meg újabb évtizedekig a város operaéletét, de jelentősek itt született oratóriumai is. A következő nagyság, aki hosszabb időt töltött Londonban, Joseph Haydn volt, aki tizenkét szimfóniát komponált az itteni közönség számára. De érintette a várost utazásai során Wolfgang Amadeus Mozart, Felix Mendelssohn-Bartholdy, Hector Berlioz, Edvard Grieg, sőt Bartók Béla is – hogy csak a legjelentősebb zeneszerzők londoni kitérőit említsük.
A 19. század második felétől újra felbukkantak az angol zeneszerzők is: Londonban mutatták be Edward Elgar számos művét (habár a zeneszerző jobban kedvelte a vidéki életet). Hasonlóképpen történt Ralph Vaughan Williamsszel is, aki élete során több fontos zenei pozíciót is betöltött a városban, Benjamin Brittent pedig már tanulmányai óta szoros kapcsolat fűzte Londonhoz. Ő maga épített is arra az igen jelentős angol kórushagyományra, amely a középkortól napjainkig meghatározó szereppel bírt az ország életében, és amely amellett, hogy kiváló professzionális előadókat segített pályára, a közönség zeneszeretetéhez is nagyban hozzájárult. A 20. század második felében a zenetudomány és a zenéről való gondolkodás fejlődésében is jelentős szerepet töltött be a város, hiszen a régizenei mozgalom és általa a historikus előadói gyakorlat egyik központjává vált.
A London szívében található Barbican Centre-t személyesen II. Erzsébet nyitotta meg 1982-ben
© Dion Barrett
Ilyen előzmények után hova is menjen az a zenebarát, aki szeretne elmerülni London pompás opera- és koncertéletében? Ahogy a bevezetőben is említettük, a Covent Garden jó választás lehet, itt játszik ugyanis a Királyi Operaház (újabb nevén: Royal Ballet and Opera), amelynek színpadán szinte naponta fordulnak meg a legnagyobb sztárénekesek. De a koncerttermek között is mindenki megtalálhatja a zenei és építészeti ízléséhez leginkább illőt. Felkereshetjük az impozáns méretű Royal Albert Hallt, ahol több mint ötezer néző tud helyet foglalni – az épület szintén egy főrangú zenerajongóról, Viktória királynő férjéről kapta a nevét. Igen méretes komplexum a Barbican Centre is (több különböző méretű teremmel, könyvesbolttal, hatalmas előcsarnokkal), ahol szintén lehetséges nagy apparátusra írott műveket előadni. A maga 2700 fős nézőterével a Royal Festival Hallt sem lehetne éppenséggel a kicsik közé sorolni. Különleges atmoszféra járja át az egykori templomból kialakított Cadogan Hall épületét, amelynek híresen műértő közönsége van. A kamarazene fellegvára a Wigmore Hall, de ha szerencsések vagyunk, London csodás templomaiban is hallgathatunk koncerteket, ahol az évszázados falak is hozzájárulnak az élményhez.
Az 1932-ben alapított Londoni Filharmonikus Zenekar a brit főváros öt állandó együttesének egyike
© Benjamin Ealovega
Mindez a sok nagyszerű helyszín önmagában még nem lenne olyan izgalmas, ha nem töltené meg őket pezsgő zenei élet. Londonban számos zenekar és rendezvény gondoskodik arról, hogy a szép dallamok szerelmesei mindig találjanak kedvükre valót. Az olyan nagy szimfonikus együttesek, mint a Londoni Filharmonikus, illetve Szimfonikus Zenekar, a Philharmonia Zenekar és a Royal Filharmonikusok világszerte nagy megbecsültségnek örvendenek. Itt működik a neves régizenei együttes, a legendás karmester, Neville Marriner által alapított Academy of St Martin in the Fields is, mely az otthonául szolgáló templomról kapta a nevét. És ne feledkezzünk meg London legnagyobb zenei eseményéről, a nyár végi/kora őszi BBC Proms fesztiválról, amely évről évre, több héten át vonzza ide a világ legjelentősebb előadóit, no meg persze a közönséget is. Az utánpótlásról London hasonlóan neves iskolája, a Királyi Zeneakadémia gondoskodik, amelynek saját múzeumát is érdemes felkeresnünk, ha szeretnénk többet megtudni a zeneoktatás elmúlt évszázadairól.
Legyen szó egy kis kiruccanásról, tematikus zenei túráról vagy egy hosszabb londoni kitérőről, biztosan nem fogunk unatkozni: bármelyik műfajért vagy korszakért lelkesedjünk is, a város koncertélete lenyűgöző.