Véget ért a Jazz Showcase – íme az idei díjazottak

2026. február 2.

JazzShowcase_Mupa1_PosztosJanos.jpg

Három napnyi sűrű és inspiráló koncertprogram után lezárult a 19. Jazz Showcase, amely ez alkalommal is a legizgalmasabb feltörekvő jazzformációkra irányította a figyelmet.

Az idei év különösen erős szakmai összefogást hozott: minden korábbinál több partner csatlakozott a Müpa kezdeményezéséhez és ajánlott fel díjakat, különdíjakat, valamint hazai és nemzetközi fellépési lehetőségeket, így a döntőbe jutott hat zenekar összesen 25 koncertmeghívással gazdagodott.

Idén első alkalommal adtuk át a Pallai Péter emlékének szentelt díjat, amellyel a legjobb szólistát ismertük el. A felajánlók, a díjak és a nyertesek teljes listája alább olvasható.

Szívből gratulálunk valamennyi részt vevő zenekarnak, a közönségnek pedig köszönjük a figyelmet és a lelkes jelenlétet ezen a háromnapos jazzünnepen.


A Müpa közönségdíja – fellépési lehetőség a Müpában:
Péch Lóránt Quartet

A Müpa szakmai díja – fellépési lehetőség a Müpában:
The Black Tea Group

Pallai Péter-díj a legjobb szólistának, aki kiemelt reflektorfényt és megjelenési lehetőségeket kap a Müpa felületein:
Baranyi Bence

A Budapest Music Center különdíja – fellépési lehetőség az Opus Jazz Clubban:
Németh Bendegúz Quartet

A Budapest Jazz Club különdíja a legmarkánsabb előadóművészi karaktert képviselő zenekarnak –koncertfellépés a BJC-ben, amelyről professzionális hangfelvétel készül a zenekar részére:
Tacet Jazz Quintet

A Jazz Club DS, Dunaszerdahely különdíja – fellépési lehetőség a Samaria Jazz Fesztiválon:
Péch Lóránt Quartet

A Magyar Jazz Szövetség különdíjai:

  • fellépési lehetőség a margitszigeti JAZZ és BOR Hétvégén:
    Tacet Jazz Quintet

  • fellépési lehetőség a Magyar Jazz Szövetség Udvarában a Művészetek Völgye Fesztivál során:
    Péch Lóránt Quartet

  • fellépési lehetőség a Debreceni Bor- és Jazznapok során a Magyar Jazz Szövetség Színpadon:
    Sharp5

A Művészetek Völgye Fesztivál Harcsa Veronika Udvarába szóló különdíj – fellépési lehetőség:
Sharp5

A Paloznaki Jazzpiknik különdíja – fellépési lehetőség:
Németh Bendegúz Quartet

A VeszprémFest különdíja – fellépési lehetőség a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon:
Németh Bendegúz Quartet

A Sopronfest különdíja – fellépési lehetőség a Kultúrpresszóban:
Pocket Pick

Zempléni Fesztivál különdíja – fellépési lehetőség:
The Black Tea Group

A 606 Club, London és a Harmónia Jazzműhely különdíja – fellépési lehetőség a 606 Clubban egy szólista számára:
Raboczki Balázs (altszaxofon, The Black Tea Group)

A Jókai Klub különdíja – fellépési lehetőség a Jókai Klubban a JazzPéntek sorozat keretében:
Pocket Pick

A Veszprémi Ruttner Jazz Klub különdíja – fellépés a klub nyári fesztiválján:
The Black Tea Group

A JazzFest Budapest 2026 különdíja – fellépési lehetőség az idei, 5. JazzFest Budapest programjában:
Péch Lóránt Quartet
The Black Tea Group

A Szentendrei Teátrum 2026 nyári fesztivál különdíja – fellépési lehetőség az idei fesztivál keretében:
Németh Bendegúz Quartet

Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Pozsony különdíja, fellépés a Petőfi Kulturális Program keretében:
Sharp5

A Collegium Hungaricum Belgrád különdíja, fellépés a Petőfi Kulturális Program keretében:
Pocket Pick

A Collegium Hungaricum Róma különdíja, fellépés a Petőfi Kulturális Program keretében:
Péch Lóránt Quartet

A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Brüsszel különdíja, fellépés a Petőfi Kulturális Program keretében:
The Black Tea Group

A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ London különdíja, fellépés a Petőfi Kulturális Program keretében:
Németh Bendegúz Quartet

A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Zágráb különdíja, fellépés a Petőfi Kulturális Program keretében:
Tacet Jazz Quintet

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok