A 2023/24-es évad együttese: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyarország egyik legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese több mint húsz párral. Anyanyelve a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből a nagy formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága.

Az évad együtteseként három új darabot is színpadra állítottak, minden eddiginél többször, pontosan huszonöt alkalommal találkozhatott velük a közönség. Fekete István A koppányi aga testamentuma című regénye ihletésére született táncszínjátékuk, a Végvárak, vitézek és a kétszáz éve született költőóriás, Petőfi Sándor alakjáról és életéről szóló Éljen Petőfi! mellett Farsangvasárnap című előadásukkal a farsang féktelen, jókedvű mulatozását is elhozták a Müpába

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok