Hey, June!

A Müpával egyidős, tehát a 2005-ös nyitás évében startoló Hey, June! programsorozat egyet jelent azzal, hogy véget ér a tanév, a színházi szezon, kezdődik a vakáció, a fesztiválidény. A nyárköszöntő minifesztivál június első hetében egyszeri koncertekkel kedveskedik: visszatér az Amorf Ördögök, összegez és újraértelmez a Slow Village, új anyagot is játszik az Áron András & the Black Circle Orchestra, bensőséges koncertet ígér Solére, a Samurai Drive pedig kibővül.

Hét év után, 2024 nyarán újra összeáll az önmagát kacatpop műfajúként definiáló legendás magyar zenekar, az Amorf Ördögök. Június 1-jén ismét egy színpadon látható-hallható a trió, kísérőzenészeikkel együtt, vendégként pedig Kulka János is énekel.

A régisulis hiphopot cseppet sem anakronisztikusan játszó Slow Village 2016-os megalakulása óta mostanra jutott el headliner pozícióba, a Müpába június 2-án menő vendégekkel, és egy kifejezetten erre az estére létrehozott előadással érkeznek, amely egyszerre lesz összegzése és picit újraértelmezése mindennek, amit eddig alkottak.

Áron András „Apey” (LAZARVS, Apey & the Pea, Trillion) az egyik legismertebb, legsokoldalúbb hazai dalszerző-előadó és zenész-zenekarvezető, aki folkos szólódalai előadását az ismert zenészekből álló Black Circle Orchestrával élőben dúsabbá, színesebbé teszi – június 6-án a legfrissebb szólóprodukció, a 2023-as The Moment anyagából is játszik majd.

Az énekes-dalszerző-producer Szigeti Zsófia 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, és gyorsan a kortárs hazai popzene egyik népszerű előadója lett. 2023-ban nemzetközi Spotify-kampány arca lett, június 7-ére a kapcsolódásairól szóló, mélységeket és magasságokat megmutató bensőséges koncertet ígér.

A Middlemist Redből és a Mordáiból ismert Nóvé Soma énekes-gitáros, és az elektronikát és basszusgitárt megszólaltató Riederauer Dániel párosa 2019-ben mutatkozott be Samurai Drive-ként, június 8-án a Crazy 88-tel kiegészülve olyan hangszerelésben szólal meg zenéjük, ahogyan az eddig csak a szerzőpáros fejében élt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok