19031_olah_krisztian_quartet_200207_01.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
Oláh Krisztián Quartet & Rick Margitza: At The Back Of My Mind
2020. február 7. péntek
19:00 - 21:00
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció
Jazz Showcase

Oláh Krisztián már egy ideje forgatta a fejében, hogy elkészíti első, csak saját szerzeményeket tartalmazó lemezét, amelynek 2019 őszén jött el az ideje. A Jazz Showcase nyitókoncertjén a zongorista ezt, az At The Back Of My Mind című, ízig-vérig modern szellemiségű anyagot mutatja be csupa fiatal erőt felvonultató négyesével és az egykor Miles Davis zenekarában is muzsikáló, magyar felmenőkkel is rendelkező Rick Margitza tenorszaxofonossal.

A Junior Prima Díjas Oláh Krisztián nem először áll a Fesztivál Színház színpadán: 2016-ban ünnepelhettük szintén a Jazz Showcase keretében, hogy két társával, Tálas Áronnal és Gayer Mátyással mindhárman az előző évi Montreux-i Jazz Fesztivál nemzetközi zongoraversenye döntősei lettek. Krisztián 2018-ban a magyar zenészek közül elsőként kapott meghívást az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazzversenyére, ahol a világ tizennégy legjobb jazz-zongoristája között versenyzett. A felkészülés és a verseny ideje alatt szerzett tapasztalatok nyomán született az At The Back Of My Mind. Fiatal korát meghazudtoló érett hangon megszólaló szerzeményeiben a jazz kifejezőeszközein keresztül törnek felszínre mindazok a zenei inspirációk, amelyek az elmúlt századok európai klasszikus zenei örökségére utalnak. A társak, ifj. Oláh Kálmán, Orbán György és Serei Dániel nagyszerű improvizációs képességeinek köszönhetően spontán megoldásokra is bőven számíthatunk. A rendkívül sokoldalú tenorszaxofonos, Rick Margitza időről időre talál rá alkalmat, hogy magyar muzsikusokkal is zenéljen, miközben világszerte keresett szólistává vált az elmúlt évtizedekben - Davisen kívül dolgozott McCoy Tynerrel, Chick Coreával és Maria Schneiderrel is.

Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.

Rendező: Müpa

Oláh Krisztián Quartet:

zongora Oláh Krisztián
szaxofon ifj. Oláh Kálmán
nagybőgő Orbán György
dob Serei Dániel

Vendég:

szaxofon Rick Margitza
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom