Jegyárak
5 900 Ft   6 900 Ft   8 900 Ft   10 900 Ft
Elővásárlás
A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai május 5-én 10 órától, Arany szintű tagok május 6-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok május 7-én 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára május 8-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.
Magyar Bori
Szalóki Ági
Közreműködők:
Vendégek:
A magyar népzene és a hazai világzenei színtér meghatározó énekesnői, Bognár Szilvia, Magyar Bori és Szalóki Ági új, közös produkciójukkal az együtt éneklés örömét és erejét helyezik középpontba. A két egymást követő generáció képviselői a közönséggel együtt élik át a közös éneklés elsöprő eufóriáját. Különböző zenei tapasztalatokat és egyedi megoldásokat hoznak magukkal, miközben gyökereik a magyar népzenei hagyományokban találkoznak. A trió repertoárjában a magyar népdalok friss feldolgozásai mellett más – cigány, bolgár, török, görög, szefárd zsidó, portugál – zenei hagyományok is helyet kapnak úgy, hogy a különböző kultúrák hangzásvilága finoman ötvöződik. A műsorban a vérpezsdítő, táncos dallamok és az elmélyült, lírai pillanatok váltakoznak, amelyeket a jazz és a világzene hét kiváló hangszeres művésze kísér.
Rendező: Müpa
-
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
-
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.