27733_liszt_unnep_magyar_nemzeti_tancegyettes_vegvarak_vitezek_231014_01.jpg
tánc, újcirkusz
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek - bemutató
Kalandos táncszínjáték Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére
2023. október 14. szombat
17:00 - 18:20
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció
Liszt Ünnep

Történetünk szerint egy vidéki nagyváros színházában A koppányi aga testamentuma című regény ihlette táncjáték előadására készülnek a szereplők. A romantikus regény nyomán írt darab visszarepíti a nézőket a 16. századba, bepillantást enged a magyar végvárak életébe, valamint egy mai táncelőadás színfalak mögötti, rejtett világába. A párhuzamos történetek erkölcsi alapigazságokra mutatnak rá: az egymás iránti megbecsülés fontosságára, az ellenfél tiszteletére, a becsületesség és a bátorság példáira - ám mindezt könnyed és vidám formában. A palettáról nem hiányozhatnak a szerelmi bonyodalmak sem, melyek ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelőtt, ma is szenvedélyt ébresztenek két ember között. A kalandos táncszínjátékban az eredeti népzenei feldolgozások hatásosan keverednek Eredics Benjamin zeneművével, amely a Müpa 2020-as Zeneműpályázatának díjazott alkotása.

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

Rendező: Müpa

Alkotók:

zene Eredics Benjamin
koreográfus Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán
társrendező, forgatókönyv, jelmez Zs. Vincze Zsuzsa
rendező Zsuráfszky Zoltán
díszlet Tóth Kázmér
animáció Lőrincz Attila, Szappanos Ádám
népzenei szerkesztő Rossa László
Papp István Gázsa
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara
látvány Iványi Marcell
videótechnika Konta Boáz
moderntánc-instruktor Topolánszky Tamás
a koreográfus munkatársa Paput Júlia
Sánta Gergő
Tompa Attila
Tókos Attila

Felvételről közreműködő zenészek:

fúvós, pengetős és ütős hangszerek Eredics Benjamin
zongora Kiss Péter
a Zeneakadémia Népzene Tanszékének jelenlegi és volt növendékei
a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenészei
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok