Wayne Marshall második alkalommal játszik a Müpa orgonáján, és úgy véli: rendkívül jól megtervezett, kivételes koncerttermi hangszer, amely számtalan lehetőséget kínál különböző stílusok és korszakok zenéjének megszólaltatására.

Művészi gondolkodásának középpontjában az improvizáció áll. Gyermekkorában édesanyja zongorajátékát hallgatva, hallás után kezdett zenélni, és ez a tapasztalat máig meghatározza alkotói szemléletét. „A zene először a fejemben, a képzeletemben születik meg, és csak utána válik hanggá” – fogalmaz. A kottát sem megfellebbezhetetlen útmutatásnak tekinti: számára minden előadás újrateremtés. Az improvizáció technikája fejleszthető, a legfontosabb mégis a belső alkotóerő, a kreativitásnak belülről kell fakadnia – vallja. Akár egyetlen hang vagy rövid motívum is elegendő lehet ahhoz, hogy megszülessen egy teljes zenei világ.

© Charles Best

Bach életművét a nyugati zene fundamentumának tartja: „A zenetörténet számos alapvető formája és gondolkodásmódja nála nyeri el kiforrott alakját. Bach nélkül valószínűleg másként alakult volna a zene története.” Szerinte Bach – a fúga mestereként – olyan tökéletességet ért el, amelyet később kevés zeneszerző tudott megközelíteni.

A d-moll toccata és fúga Wayne Marshall improvizált kadenciájával:

Liszt Ferenc műveiben a virtuozitás és a fantázia ragadja meg leginkább, különösen a zongoraművek merész harmóniavilágát csodálja. A virtuozitás azonban szerinte sohasem lehet öncélú. „A technikai tudás szabadságot ad. Lehetővé teszi, hogy a zenész valóban azt fejezze ki, amit szeretne.”

Karmesterként és szólistaként más attitűdre van szüksége, de mindkét szerepben ugyanaz az igényesség vezérli. Minden zenekar más, ezért úgy véli: a karmesternek alkalmazkodnia kell az adott közösséghez, miközben a közös munka alapja a kölcsönös tisztelet és a megfelelő kommunikáció.

Marshall szerint a tehetség önmagában kevés. A fejlődés kulcsa a kíváncsiság és a folyamatos tanulás. Nem hisz abban, hogy egy művész valaha is elérheti a tökéletességet. Ahogy fogalmaz: „Aki azt hiszi, már mindent tud, valójában még el sem kezdett igazán tanulni.” Éppen ezért tartja fontosnak, hogy még évtizedekkel a pályakezdés után is érjék meglepetések a színpadon – mert amíg van mit felfedezni, addig a zenei interpretáció is érvényes marad.

Kivételes improvizációs készséggel rendelkezik. Miért tartja lényegesnek, hogy egy ötlet vagy dallam az adott pillanatban szülessen meg?

Az improvizáció már nagyon korán megjelent az életemben. Édesanyám zongorista volt, én pedig gyerekként hallgattam a játékát, majd megpróbáltam utánozni a hallottakat. Nem tudatosult bennem, de valójában ekkor kezdődött a zenei nevelésem. Hallás után tanultam meg zenélni, és ez alapvetően meghatározta a zenei gondolkodásomat. A belső hallás fejlesztése nagy szabadságot ad. Sok fiatal zenész a kottából indul ki, ezért a gondolkodása elsősorban a látásra és a szem-kéz koordinációra épül. Nálam ez másként alakult. A zene először a fejemben, a képzeletemben születik meg, és csak utána válik hanggá. Amikor kottából játszom, akkor is kreatív módon közelítek a zenéhez. Nem pusztán reprodukálni, hanem megérteni és újraalkotni szeretném a leírtakat. Ezért maradt számomra az improvizáció a zenélés egyik legfontosabb eleme.

Ez tanulható, vagy inkább velünk született képesség?

Valószínűleg mindkettő, de úgy gondolom, ami leginkább számít, azt nem lehet megtanítani. A kreativitásnak belülről kell fakadnia. Az ember vagy érzi ezt a késztetést, vagy nem. Természetesen lehet fejleszteni a technikát, lehet tanulni stílusokat, formákat és harmóniákat, de az a belső impulzus, amelyből az improvizáció megszületik, nagyon személyes dolog.

Születésnapi improvizáció J. S. Bach tiszteletére:

Az improvizációhoz mindig kell egy alaptéma vagy -történet?

Nem feltétlenül, de egy téma jó kiindulópontot nyújthat. Az improvizáció lényege a spontaneitás. Eszembe jut egy híres jazzmuzsikus, aki azt mondta: ugyanazt a darabot soha nem játsszuk el kétszer. Ez számomra meghatározó gondolat. A rögtönzésben szinte semmi sincs előre megtervezve. A téma lehet alap, de maga a zene az adott pillanatban születik meg. Akár egyetlen hangból vagy egy rövid motívumból is kialakulhat egy teljes zenei világ.

A koncerten Gershwin-dallamokra és egy magyar népdalra is improvizál. Melyik könnyebb?

Számomra nincs különbség a kettő között. Gershwin témáit természetesen jól ismerem, míg a magyar népdal újdonság lesz nekem. De az improvizáció folyamata ugyanaz marad. Meghallgatom, befogadom, és hagyom, hogy a zene vezessen.

Wayne Marshall Gershwin Kék rapszódiájának szólistájaként:

Johann Sebastian Bach minden zenész számára megkerülhetetlen viszonyítási pont, egy orgonistának pedig különösen. Önre hogyan hat Bach muzsikája?

Bach zseniális zeneszerző volt, aki elképesztő életművet hagyott hátra. A fúga mestereként olyan szintre emelte ezt a zenei formát, amely azóta is mindenki számára etalon. Azt hiszem, minden zeneszerző megpróbált valamilyen módon közel kerülni ahhoz, amit Bach alkotott, de valójában senki sem tudta megismételni azt a tökéletességet, amelyet ő elért. A zenetörténet számos alapvető formája és gondolkodásmódja nála nyeri el kiforrott alakját. Bach nélkül valószínűleg másként alakult volna a zene története.

Koncertjén Liszt Ferenc egyik műve is megszólal. Mennyire áll közel Önhöz Liszt zenéje?

Liszt jelentős alakja az orgonairodalomnak. Az Ad nos, ad salutarem undam monumentális alkotás, a B-A-C-H prelúdium és fúga pedig szinte improvizatív szabadságot sugároz. Mindig csodáltam Liszt virtuozitását és fantáziáját. Zongoristaként forradalmi volt, és ezt a gondolkodásmódot a zeneszerzésbe is átültette. Különösen a szólózongora-műveit szeretem. Harmóniaviláguk, technikai igényességük ma is lenyűgöző.

Liszt B-A-C-H prelúdium és fúgája Wayne Marshall előadásában:

Vannak, akik a virtuozitást csupán technikai bravúrnak tekintik, amely nélkülözheti a mélyebb tartalmat. Ön mit gondol a virtuozitás szerepéről?

A virtuozitás fontos, de nem lehet öncélú. A technikai tudás szabadságot ad, lehetővé teszi, hogy a zenész valóban azt fejezze ki, amit szeretne. Ugyanakkor a virtuozitás könnyen csapdává válhat, mert ha ez a legfőbb cél, akkor a zene háttérbe szorul. Szerintem a virtuozitás elengedhetetlen a felszabadult játékhoz, csak kellő körültekintéssel kell alkalmazni.

Bach-művektől kortárs alkotásokig rendkívül sokszínű a repertoárja. Melyik korszak vagy stílus áll a legközelebb Önhöz?

Különösen szeretem a francia és a német romantikus zenét. Nem tartom magam kifejezetten barokkspecialistának, bár természetesen Bach művei állandó részei az életemnek. Nagyon szeretem az átiratokat is. Az orgona tulajdonképpen egy teljes zenekar egyetlen hangszerbe sűrítve. Rengeteg hangszínt kínál, és ezek megfelelő kombinálásával meglepően sok zenekari mű szólaltatható meg rajta hitelesen.

Nemcsak orgona- és zongoraművész, hanem karmester is. A szólistalét többnyire magányos, a vezénylés azonban közösségépítő munka. Melyikben leli inkább örömét?

Karmesterként természetesen óriási élmény, hogy lehetőségem van kiállni a zenekar elé, és a saját elképzeléseim szerint formálni egy előadást. Minden zenekar más. Mások a muzsikusok, mások az emberek, más a kulturális közeg. Éppen ezért rendkívül izgalmas feladat ezeket az egyéni adottságokat összhangba hozni, és közösen teremteni valamit. Egy karmesternek folyamatosan alkalmazkodnia kell az adott helyzethez, újra és újra fel kell mérnie a körülményeket, és ennek megfelelően kell alakítania a munkáját.

Wayne Marshall A walkürök lovaglását vezényli:

Amikor szólista vagyok, egészen más a helyzet: elsősorban önmagamra támaszkodom. Nagyon magasak az elvárásaim magammal szemben, ugyanakkor azokkal a kollégákkal szemben is, akikkel együtt dolgozom. A zene minősége nem szenvedhet csorbát amiatt, hogy valaki nem ugyanazzal az elkötelezettséggel áll a közös munkához. Ugyanakkor az is lényeges, miként kommunikálunk egymással. Minden azon múlik, hogyan bánunk az emberekkel, hogyan viszonyulunk egymáshoz a próbákon és a pódiumon egyaránt.

Mit gondol, mi a fontosabb: a tehetség vagy a tanulás?

Kétségkívül a tanulás. A tehetség fontos kiindulópont, de önmagában nem elegendő. Munka, kíváncsiság és fejlődni akarás nélkül nem lehet előrébb jutni.

Eljöhet az a pillanat, amikor egy művész úgy érzi, már mindent megtanult?

Nem hiszem. Sőt, remélem, hogy nem. A zene éppen attól izgalmas, hogy nincs tökéletesség. Aki azt hiszi, már mindent tud, valójában még el sem kezdett igazán tanulni.

Sok év után is érik meglepetések a pódiumon?

Természetesen, sőt, szerintem ez elengedhetetlen. Ha valakit már semmi sem lep meg, és úgy érzi, nincs mit tanulnia, akkor ideje abbahagynia a koncertezést.

© Charles Best

Az interjút készítette: Seres Gerda

Tímár Sára Junior Prima díjas énekesnő a hazai népzenei és világzenei élet egyik meghatározó előadója. Saját zenekarát 2009-ben alapította, amellyel Magyarországon és külföldön egyaránt rendszeresen koncertezik. A Gryllus Kiadónál három, a Fonó Budai Zeneház gondozásában két lemeze jelent meg. 2009-ben csatlakozott a Sebő-együtteshez, a Dalinda a cappella formáció alapítójaként pedig a népi énekhang kreatív lehetőségeit kutatja. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, valamint a Ward Mária Zeneművészeti Szakközépiskola és a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola népi ének tanára.