egy szünettel
Lajtha
Missa in tono phrygio / Missa in diebus tribulationis, 1950 (Mise fríg hangnemben / Mise a szorongattatás napjaiban), op. 50
Mozart
C-dúr zongoraverseny, K. 503
Petőfi
Szülőföldemen, Csokonai, Szeptember végén, A tintásüveg
Kacsóh
János vitéz - „Egy rózsaszál szebben beszél” (Bagó dala, II. felvonás)
Kacsóh
Rákóczi megtérése (részlet)
A Szent István Filharmonikusok soron következő hangversenye a 2022/2023-as koncertszezon kiemelt eseménye, hiszen idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulóját. Lajtha Lászlóra - akinek 2022-ben születésének 130. évfordulójára emlékezhettünk, idén pedig halálának van 60. évfordulója - Mise a szorongattatás napjaiban című művével emlékezünk.
Záborszky Kálmán karmester, aki 1988-ban újra felfedezte, bemutatta és lemezre rögzítette Lajtha László miséjét, a következőképpen vallott Solymosi Tari Emőke Két világ közt - Beszélgetések Lajtha Lászlóról című 2010-ben, a Hagyományok Háza kiadásában megjelent könyvében: „…hadd mondjam el, hogy a szorongattatás benne van a mű hangjában. Ez a hang az, ami engem a legjobban inspirált: a magyarság több évszázados küzdelmének, fájdalmának, keserves életének a hangja.” Ugyanebben a könyvben dr. Erdélyi Zsuzsanna így emlékezett vissza Lajtha Mozart iránti rajongásáról, amely egyértelműen megerősíti a műsorszerkesztés gondosságát: „Lajthának Mozart volt a világ eleje, közepe, vége, ő volt a mindene, őt tartotta a legnagyobb zseninek. Ha Mozartról beszélt, a lelkesedéstől szinte magán kívül volt.” A program második részében a szerző C-dúr zongoraversenyét Berecz Mihály szólaltatja meg. A zenéket ezután szavalat színesíti: Petőfi emblematikus verseit Hirtling István színművész adja elő, a koncert végén pedig Fekete Attila operaénekes tolmácsolásában hangzik el Kacsóh Pongrác két dala, Záborszky Kálmán vezényletével.
Rendező: Szent István Filharmonikusok
Vezényel:
Közreműködők:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.