Az előadás megtekinthető a honlapunkon és YouTube-csatornánkon.


A zongorára és zenekarra írott Capriccio 1926 és 1929 között született. A mű revideált változatát 1949-ben készítette el Stravinsky. A virtuóz darab - a fúvóshangszer-kíséretes zongoraversenyhez hasonlóan - azoknak a műveknek a sorába tartozott, amelyek előadásával az orosz forradalom után emigráns-létre kényszerült komponista nyugat-európai megélhetését biztosította. A Capriccióban a Zongoraverseny utolsó tételének könnyed hangját folytatta. Az egész mű gondolata a zárótételből (Allegro capriccioso) sarjadt. Stravinsky megelőző műve A tündér csókja című balett volt, melynek zenéje Csajkovszkij-átiratokból állt össze. Ez adta a szerzőnek azt az ötletet, hogy olyan művet írjon, amelyben megvan a Csajkovszkijra jellemző szellemesség és báj, de közvetlen dallamidézetek nélkül. A briliáns rondótétel maradéktalanul megvalósítja ezt az elképzelést: a virtuóz és táncos elemek finom neoklasszikus „fűszerezésben” jelennek meg. A darab vége olyan váratlan, akár egy vicc csattanója. A mű premierjét 1929 decemberében, a párizsi Pleyel Teremben Ernest Ansermet dirigálta, a zongoránál maga a komponista ült. Az 1930-as évektől kezdve a virtuóz zongoraszólót a zeneszerző gyakran fiára, Soulima Stravinskyra bízta, ő maga pedig dirigálta művét.
„A Zsoltárszimfónia megrendelése a kiadó szokványos javaslatával kezdődött, hogy írjak valami népszerű dolgot. Megfogadtam a szavát - nem úgy, ahogy a kiadó gondolta, hogy »az emberek megértéséhez alkalmazkodjam«, hanem abban az értelemben, hogy »valamit, amit egyetemesen csodálnak«… (bár egy másik és ugyanilyen nyomós ok az a vágyam volt, hogy letromfoljam mindazt a sok zeneszerzőt, akik ezeket a fenséges verseket arra használták, hogy mint valami kampóra, rájuk aggassák a maguk lírai, szentimentális érzelmeit)”, meséli Stravinsky Robert Craftnak a Zsoltárszimfónia előzményeiről.
Az énekkarra és zenekarra írt háromtételes művet szerzője a Bostoni Szimfonikus Zenekar fennállásának ötvenéves jubileumára írta, 1930-ban. Az ősbemutató mégsem Bostonban, hanem Brüsszelben volt Ernest Ansermet vezényletével, 1930 decemberében. A bostoni ünnepi előadásra - Serge Koussevitzky irányításával - egy héttel később került sor. „A három zsoltár egymás mellé helyezése nem véletlen - írja Stravinsky. A bűnös könyörgése isteni irgalomért (prelúdium), az elnyert kegyelem köszönete (kettős fúga) és a dicsőítő himnusz a mű fokozati tervének alapjait szolgálják. A szövegeket életre keltő zene a maga szimfonikus törvényének engedelmeskedve bontakozik ki. A három tétel periodikus rendet követ, ebben az értelemben alkot »szimfóniát«, szemben a szvit minden rendszer nélkül egymás után következő darabjaival.”

A felvétel a Müpa 2015. február 7-i koncertjén készült.

Rendező: Müpa