21856_schumann_genoveva_201116_01.jpg
komolyzene, opera, színház
Schumann: Genovéva - félig szcenírozott előadás
2021. május 24. hétfő
17:00 - 19:30
egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Az előadás elmarad

Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy az előadás elmarad.

Jegyeiket ide kattintva, illetve a bérletből elmaradó előadás belépőjét ezen az oldalon tudják visszaváltani.

Megértésüket köszönjük!

A zeneszerzők nagy részét előbb-utóbb rabul ejti a zenés színház vonzereje. Vannak persze kivételek: Bach vagy Webern soha nem írt operát. És vannak olyanok, akik megostromolják a műfajt, megalkotják a maguk egy vagy több zenés színpadi művét, de a közönség nem fogadja el őket operaszerzőként. Schumann egyetlen operája szinte soha nem szólal meg. Ezért is kivételes lehetőség, hogy most hallhatjuk - és láthatjuk is - a művet: világklasszis zenekarral és kórussal, nemzetközi rangú énekeseket felvonultató szereposztással.

Schumann már 1842-ben így ír egy levelében: „tudja, mi az én reggeli és esti művész-imám? Úgy hívják: a német opera. Azt kell megteremteni.” Néhány évvel később e célt maga előtt látva kezd hozzá Ludwig Tieck és Christian Friedrich Hebbel nyomán a Genovévához. A hűtlenség gyanújába kevert tiszta erkölcsű brabanti hercegnő középkori története, amely végül az igazság győzelmével zárul, számos részletében hasonlít Wagner Lohengrinjére, amely szintén ez idő tájt keletkezett. A négyfelvonásos opera 1850-ben lezajlott lipcsei bemutatójának elutasító kritikai fogadtatása elvette Schumann kedvét attól, hogy valaha is újabb opera írásába kezdjen. A Helsinki Baroque Orchestra nemcsak azzal kínál különleges lehetőséget, hogy bemutatja a művet, de azzal is, hogy ezt historikus előadásban teszi. Az Arnold Schönberg Kórus, amely számtalan régizenei előadásban volt Nikolaus Harnoncourt partnere, e terület egyik legkiválóbb énekkara. Az énekesgárda számos világsztárt vonultat fel, köztük a brit Carolyn Sampsont, a címszerep megformálóját.

Rendező: Müpa

Vezényel:

Aapo Häkkinen

Közreműködők:

Genovéva Carolyn Sampson
Golo Andrew Staples
Siegfried Johannes Weisser
Margaretha Vesselina Kasarova
Hidulfus Yorck Felix Speer
Drago Cornelius Uhle
Arnold Schönberg Kórus
Helsinki Baroque Orchestra

Alkotók:

látványtervező Kristiina Helin
animáció IC-98
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok