Változás!
Változás!
Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy Turandot szerepében Anna Netrebko helyett, Liudmyla Monastyrska lép színpadra.
Megértésüket köszönjük!
Puccini utolsó operájának még Franco Zeffirelli által rendezett, oly hatásos New York-i produkciója helyben megtekintve, a HD-közvetítés révén, de videókazettán és DVD-n is a világ operaközönségének egyik megkülönböztetett kedvencévé vált. A jégszívű hercegnő szerepében az ukrán szopránt, Liudmyla Monastyrskát találjuk, aki 2012-es debütálása óta több főszerepet énekelhetett már a Met színpadán. Monastyrska körül pedig ott lelhetjük többek között a Kalaf szólamában világszerte keresett dél-koreai tenort, Yonghoon Lee-t vagy a Budapesten is mindig lelkesen ünnepelt Ferruccio Furlanettót.
A szinte szünet nélkül alkalmas témákra vadászó Puccini érdeklődését már 1911-ben felkeltette „Turandot szenvedélye, aki oly sokáig fulladozott hatalmas büszkeségének hamvai alatt”, ám 1924-ben bekövetkezett halálakor mégis befejezetlenül hagyta hátra a mesebeli Kínában játszódó operáját. A Franco Alfano által befejezett Turandot így is jószerint az ősbemutatója pillanatában slágeroperává vált: a Metbe például már alig fél év múltán, 1926 őszén eljutott a darab, amely azóta több mint 330 előadásban került itt a közönség elé. A Turandot New York-i históriájának valóságos mérföldköve volt Zeffirelli 1987-es produkciója, amelynek támadó erejű látványvilágát kezdetben egyik-másik kritikus bizony kínai étteremhez, sőt mosodához is hasonlította. A rég klasszikussá nemesült rendezésbe - és egyszersmind a Met nagy Turandotjainak sorába (többek közt Birgit Nilssont és Marton Évát követve) most az ukrán szoprán, Liudmyla Monastyrska is beáll, aki korábban az Ukrán Nemzeti Operában, valamint a moszkvai Bolsojban énekelte nagy sikerrel a szerepet. A Marco Armiliato pálcája alatt megszólaló előadás másik női főszerepe, vagyis a kicsi Liù megformálásának lehetősége a fiatal amerikai szopránt, Michelle Bradleyt fogja megilletni.
A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a liveincinema.eu s.r.o. közreműködésével valósulnak meg.
Rendező: Müpa
Vezényel:
Szereplők:
Közreműködik:
Alkotók:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.