egy szünettel
A Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok a korábban Kocsis Zoltán főzeneigazgatói irányításával megkezdett együttműködésüket szeretnék folytatni. A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadás formájában mutatva be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t. A produkció aktualitását növeli, hogy a zeneszerző száz esztendeje, 1924-ben hunyt el. A rendező, Káel Csaba a kezdetektől jól ismeri a terem lehetőségeit és a kiváló akusztikai viszonyokat, a karmester a vele sok évtizede számos közös munkában együttműködő Vashegyi György főzeneigazgató lesz.
Amikor a harmincas évei elején járó Giacomo Puccini elhatározta, hogy megzenésíti Prévost abbé 18. századi szerelmes regényét, a Manon Lescaut és Des Grieux lovag történetét, kiadója, Ricordi le akarta beszélni a tervről, hiszen a francia romantikus zeneszerző, Jules Massenet 1884-ben Manon címmel már sikeres operát írt ugyanebből az irodalmi alapanyagból. Puccini azonban makacs volt, vállalta a bukás kockázatát, és megírta a maga Manon Lescaut-ját. A fejlemények őt igazolták: 1893-ban, a torinói ősbemutatón élete első nagy sikerét aratta a művel. A Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok – a két intézmény korábbi együttműködését folytató – közös produkciójának címszereplője Monica Zanettin olasz szoprán, aki főként Puccini- és Verdi-szerepekben arat jelentős sikereket. A nemzetközi előadógárda része még a világjáró román bariton, Serban Vasile, a népszerű tenor, Andeka Gorrotxategi, és több kitűnő magyar énekes – Sebestyén Miklós, Pintér Dömötör, Körmendy Flórián, Busa Gabriella, Gáspár István – is erősíti az előadást. A karmester, Vashegyi György évtizedek óta vezényel operát, többek közt a Magyar Állami Operaház rendszeresen visszatérő vendégművészeként.
A koncertet 18 órai kezdettel, Előhang címmel Fazekas Gergely zenetörténész műismertető előadása előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről a koncertre jeggyel rendelkezők.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok, Müpa
Vezényel:
Szereplők:
Közreműködők:
Alkotók:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.