Digitális műsorfüzet
-
J. S. Bach
II. (d-moll) szólószvit, BWV 1008 – I., PréludeJ. S. Bach
VI. (D-dúr) szólószvit, BWV 1012 – VI., GigueDall’Abaco
I. (c-moll) capriccioAna Sokolović
VezĐuro Živković
The Icon (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutatóBloch
From Jewish Life – I., PrayerGiovanni Sollima
AloneLigeti
CsellószonátaKözreműködik:
Petar Pejčić – cselló
Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: Tóth Endre
A Rising Stars-programba jelölte: Festspielhaus Baden-Baden, Konzerthaus Dortmund, Palau de la Música Catalana.
-
Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai turnéra. Az ECHO-tagok – tizennégy ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh és Kian Soltani, a furulyás Lucie Horsch, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám és Pusker Júlia, a zongoraművész Balázs János, a trombitaművész Pálfalvi Tamás és a cimbalomművész Horváth Áron személyében.
A Rising Stars eseményeinek különlegességét fokozza, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók helyszíne is lesz a három nap során.

2026-ban a Fesztivál Színház ismét három napon át ad otthont a Rising Stars-koncerteknek, melyek során hat izgalmas produkció várja a közönséget. A tízéves Javus Quartett Bacewicz lendületes III. vonósnégyese és Haydn kései G-dúr remekműve közé Oscar Jockel das schweigen der farben című darabját helyezi, amely a csendet nem hiányként, hanem a hallást megnyitó, színes jelenlétként érzékelteti. A svéd hegedűművész, Ava Bahari szólóestje Bach d-moll partitájától Ysaÿe és Bacewicz művein át követi a hegedűjáték változását. Anders Hillborg Ava című kompozíciója nyugodt kettősfogásos sorokat állít szembe sebes tremolókkal, mintegy zenei portrét rajzolva előadójáról. Elionor Martínez és Josep Maria Martí Duran a barokk Európán vezet végig énekhang és pengetett húrok bensőséges párbeszédével. Monteverdi, Caccini, Purcell és Händel mellé Anna Campmany katalán nyelvű dalciklusa, a Paisatges mallorquins társul; első tétele a szoprán nemrég született kislányának ajánlott bölcsődal. Petar Pejčić Prayer to Ecstasy című csellóestje az ortodox imádság útját követi a szemlélődéstől az elragadtatásig. Bach, dall’Abaco és Bloch befelé figyelő zenéire Sokolović, Sollima és Ligeti dinamikus darabjai felelnek; a középpontban Đuro Živković The Icon című, bizánci misztikából merítő új műve áll. Camila Mandillo és Filipe Gaio Pereira koncertje törékenységről, emlékezésről és megújulásról beszél Messiaen, Ruth Schönthal és Richard Strauss dalaival. Bushra El-Turk Revolution on the Tip of My Mouth című arab nyelvű kompozíciója Asma Azaizeh palesztin költő versén keresztül a nyelv, az örökség és az identitás megőrzését kutatja katasztrófa idején. Az Amelio Trio tagjai tizenhárom éves koruk óta muzsikálnak együtt. Haydn szellemes F-dúr és Brahms sűrű, drámai c-moll triója között Helena Winkelman nekik ajánlott ...ISOLE... című műve a mozgás és a nyugalom, az aktivitás és a megpihenés „szigetei” között teremt új, hangszínekben gazdag átjárót.
-
„Csodálatos muzsikus, lenyűgöző történetmesélési érzékkel” – írta Petar Pejčićről a Le Soir. A történetmesélés aligha véletlenül vált játékának egyik kulcsszavává. A Belgrádban született csellista négyévesen kezdett zenélni, és olyan családban nőtt fel, ahol a klasszikus kánon mellett a jelen zenéje is természetes közeg volt: édesapja egy kortárs szerb szerzők műveit játszó kamarazenekart vezényelt. Pejčić így már tíz-tizenegy évesen olyan hangzásokkal találkozott, amelyekhez más előadók csak jóval később mernek közelíteni.
Ismerje meg közelebbről a fiatal művészt:
Tizenöt évesen Lipcsébe költözött, hogy Peter Brunsnál tanuljon; jelenleg Frans Helmerson növendéke a Kronberg Akadémián. A nemzetközi figyelmet a 2022-es Erzsébet Királyné Verseny legfiatalabb döntőseként és díjazottjaként vonta magára, majd 2023-ban második díjat nyert a Paulo Csellóversenyen, 2025-ben pedig győzött a londoni YCAT meghallgatásán. Szólistaként többek között a BBC Szimfonikus Zenekarral, a Helsinki Filharmonikusokkal és a Kremerata Balticával játszott; dél-koreai bemutatkozásán a Koreai Kamarazenekar partnere volt. Elkötelezett kamarazenész, és olyan interdiszciplináris, közösségi kezdeményezésekben is részt vesz, amelyekkel új közönséget kívánnak megnyerni a klasszikus zene számára. Egy 1694-ben készült Giuseppe Guarneri „filius Andreae” cselló és egy 2012-es Stephan von Baehr-hangszer áll rendelkezésére. Virtuozitása sohasem öncélú: műsoraival olyan történeteket keres, amelyekben a hangszeres teljesítmény személyes, sőt spirituális tapasztalattá alakulhat.

© Davide Cerati
-
Prayer to Ecstasy – Ima az eksztázishoz: Petar Pejčić műsora saját ortodox keresztény gyökereiből is táplálkozik. A koncentrált csendtől a mindent felülíró elragadtatásig vezet, s a darabokat két pólus köré rendezve mutatja meg, miként változhat át a szemlélődés energiává, az önmagunkba merülés önmagunk meghaladásává.
Johann Sebastian Bach d-moll és D-dúr csellószvitjéből egy-egy tétel kerül egymás mellé: a II. szvit meditatív Prélude-je és a VI. szvit ragyogó Gigue-je már önmagában kirajzolja az út két végpontját. Joseph dall’Abaco a 18. században az elsők között írt capricciókat szólócsellóra; c-moll darabja egyetlen fülbemászó motívumot aknáz ki úgy, hogy benne a dallamból alakul ki maga a kíséret is. Ugyan nem e művek után következik közvetlenül, kifejezési eszközei tekintetében mégis ehhez a pólushoz sorolható Ernest Bloch 1924-es Prayer című tétele a From Jewish Life sorozatból, amely a zsidó liturgikus zene dallamfordulatait és hajlításait idéző, énekszerű zenei anyagból formál hangszeres imádságot.
A másik pólus kompozíciói a mozgásból nyerik erejüket. A Kanadában élő szerb zeneszerző, Ana Sokolović darabjának címe – Vez – „hímzést” jelent: a zene balkáni ihletésű ritmusokat és apró motívumokat ölt egymásba, mintha egy díszítőminta fonala válna hallhatóvá. Az olasz Giovanni Sollima 1998-as Alone című művében a cselló megszokott hangzásideálja kitágul: a mediterrán népzenei hatásokat elegyítő, éneklő dallamot ritmikus és perkusszív gesztusok ellenpontozzák. Ligeti György Szonátája szintén egyesíti magában a már említett két pólust. Lírai Dialogo tétele 1948-ban született egy csellista diáktárs iránti titkos vonzalom emlékeként, a heves, bartókos Capriccio pedig 1953-ban keletkezett: Ligeti Dénes Vera kérésére egészítette ki szonátává a fiók mélyén heverő korábbi tételt. A kommunista irányítás alatt működő Magyar Zeneszerzők Szövetsége azonban túl modernnek ítélte a darabot, ezért évtizedekig nem kerülhetett nyilvánosság elé.
Négy évvel ezelőtt Ligeti csellószonátájával vett részt az Erzsébet Királyné Versenyen:
-
A koncert középpontjában álló The Icon (Az ikon) szerzője, az 1975-ben Belgrádban született, jelenleg Stockholmban élő Đuro Živković zeneszerzőként, hegedű- és brácsaművészként egyaránt aktív. Zenei világának meghatározó vonásai a markáns hangzás, a virtuóz hangszerkezelés, a mikrotonalitás, a heterofónia és az egymásra rétegződő ritmusok. Fontos forrása az ortodox lelkiségi hagyomány, különösen a Filokália spirituális irodalma; On the Guarding of the Heart című művéért 2014-ben elnyerte a Louisville-i Egyetem Grawemeyer-díját.
Az On the Guarding of the Heart a Riot Ensemble előadásában:
Pejčić kapcsolata e zenével jóval régebbi a mostani megrendelésnél. Gyermekként édesapja révén találkozott először Živković műveivel, 2024-ben pedig a BBC Szimfonikus Zenekarral játszotta Unceasing Prayers (Szüntelen imák) című csellóversenyét. A műben az ima a zenei kifejezést alakító erő; ez az élmény lett a Prayer to Ecstasy egyik kiindulópontja is.
A mintegy nyolcperces, cselló-zongora kettősként vagy szólócsellón is előadható The Icon 2026-ban készült Petar Pejčić számára; Budapesten szólóváltozatban hangzik el. Ihletője Új Teológus Szent Simeon bizánci misztikus látomása: az Istenszülő (Theotokos) ikonja előtt felismeri, hogy Krisztus jelenléte többé nem felidézendő emlék, hanem benne állandósuló, közvetlen közösség – maga a „létező Szeretet”.
A háromrészes forma egy ikon-téma köré épül, amely a szerző ősi módusz nevű rendszerének központi dallama. A nyitószakaszban Jézus Krisztus és az Istenszülő nevéből képzett zenei struktúrák jelennek meg; a középrész „lehetetlen dallama” az énekelhetőség és a közvetlen felfoghatóság határait feszegeti, mintha az ikon látható felszínén túlra vezetne. A visszatérő zárószakaszban az ikon-téma az egyesülés, a szeretet és az igazság jelképévé válik.
Írta: Tóth Endre
-
J. S. Bach
II. (d-moll) szólószvit, BWV 1008 – I., PréludeJ. S. Bach
VI. (D-dúr) szólószvit, BWV 1012 – VI., GigueDall’Abaco
I. (c-moll) capriccioAna Sokolović
VezĐuro Živković
The Icon (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutatóBloch
From Jewish Life – I., PrayerGiovanni Sollima
AloneLigeti
CsellószonátaKözreműködik:
Petar Pejčić – cselló
Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: Tóth Endre
A Rising Stars-programba jelölte: Festspielhaus Baden-Baden, Konzerthaus Dortmund, Palau de la Música Catalana.
-
Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai turnéra. Az ECHO-tagok – tizennégy ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh és Kian Soltani, a furulyás Lucie Horsch, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám és Pusker Júlia, a zongoraművész Balázs János, a trombitaművész Pálfalvi Tamás és a cimbalomművész Horváth Áron személyében.
A Rising Stars eseményeinek különlegességét fokozza, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók helyszíne is lesz a három nap során.

2026-ban a Fesztivál Színház ismét három napon át ad otthont a Rising Stars-koncerteknek, melyek során hat izgalmas produkció várja a közönséget. A tízéves Javus Quartett Bacewicz lendületes III. vonósnégyese és Haydn kései G-dúr remekműve közé Oscar Jockel das schweigen der farben című darabját helyezi, amely a csendet nem hiányként, hanem a hallást megnyitó, színes jelenlétként érzékelteti. A svéd hegedűművész, Ava Bahari szólóestje Bach d-moll partitájától Ysaÿe és Bacewicz művein át követi a hegedűjáték változását. Anders Hillborg Ava című kompozíciója nyugodt kettősfogásos sorokat állít szembe sebes tremolókkal, mintegy zenei portrét rajzolva előadójáról. Elionor Martínez és Josep Maria Martí Duran a barokk Európán vezet végig énekhang és pengetett húrok bensőséges párbeszédével. Monteverdi, Caccini, Purcell és Händel mellé Anna Campmany katalán nyelvű dalciklusa, a Paisatges mallorquins társul; első tétele a szoprán nemrég született kislányának ajánlott bölcsődal. Petar Pejčić Prayer to Ecstasy című csellóestje az ortodox imádság útját követi a szemlélődéstől az elragadtatásig. Bach, dall’Abaco és Bloch befelé figyelő zenéire Sokolović, Sollima és Ligeti dinamikus darabjai felelnek; a középpontban Đuro Živković The Icon című, bizánci misztikából merítő új műve áll. Camila Mandillo és Filipe Gaio Pereira koncertje törékenységről, emlékezésről és megújulásról beszél Messiaen, Ruth Schönthal és Richard Strauss dalaival. Bushra El-Turk Revolution on the Tip of My Mouth című arab nyelvű kompozíciója Asma Azaizeh palesztin költő versén keresztül a nyelv, az örökség és az identitás megőrzését kutatja katasztrófa idején. Az Amelio Trio tagjai tizenhárom éves koruk óta muzsikálnak együtt. Haydn szellemes F-dúr és Brahms sűrű, drámai c-moll triója között Helena Winkelman nekik ajánlott ...ISOLE... című műve a mozgás és a nyugalom, az aktivitás és a megpihenés „szigetei” között teremt új, hangszínekben gazdag átjárót.
-
„Csodálatos muzsikus, lenyűgöző történetmesélési érzékkel” – írta Petar Pejčićről a Le Soir. A történetmesélés aligha véletlenül vált játékának egyik kulcsszavává. A Belgrádban született csellista négyévesen kezdett zenélni, és olyan családban nőtt fel, ahol a klasszikus kánon mellett a jelen zenéje is természetes közeg volt: édesapja egy kortárs szerb szerzők műveit játszó kamarazenekart vezényelt. Pejčić így már tíz-tizenegy évesen olyan hangzásokkal találkozott, amelyekhez más előadók csak jóval később mernek közelíteni.
Ismerje meg közelebbről a fiatal művészt:
Tizenöt évesen Lipcsébe költözött, hogy Peter Brunsnál tanuljon; jelenleg Frans Helmerson növendéke a Kronberg Akadémián. A nemzetközi figyelmet a 2022-es Erzsébet Királyné Verseny legfiatalabb döntőseként és díjazottjaként vonta magára, majd 2023-ban második díjat nyert a Paulo Csellóversenyen, 2025-ben pedig győzött a londoni YCAT meghallgatásán. Szólistaként többek között a BBC Szimfonikus Zenekarral, a Helsinki Filharmonikusokkal és a Kremerata Balticával játszott; dél-koreai bemutatkozásán a Koreai Kamarazenekar partnere volt. Elkötelezett kamarazenész, és olyan interdiszciplináris, közösségi kezdeményezésekben is részt vesz, amelyekkel új közönséget kívánnak megnyerni a klasszikus zene számára. Egy 1694-ben készült Giuseppe Guarneri „filius Andreae” cselló és egy 2012-es Stephan von Baehr-hangszer áll rendelkezésére. Virtuozitása sohasem öncélú: műsoraival olyan történeteket keres, amelyekben a hangszeres teljesítmény személyes, sőt spirituális tapasztalattá alakulhat.

© Davide Cerati
-
Prayer to Ecstasy – Ima az eksztázishoz: Petar Pejčić műsora saját ortodox keresztény gyökereiből is táplálkozik. A koncentrált csendtől a mindent felülíró elragadtatásig vezet, s a darabokat két pólus köré rendezve mutatja meg, miként változhat át a szemlélődés energiává, az önmagunkba merülés önmagunk meghaladásává.
Johann Sebastian Bach d-moll és D-dúr csellószvitjéből egy-egy tétel kerül egymás mellé: a II. szvit meditatív Prélude-je és a VI. szvit ragyogó Gigue-je már önmagában kirajzolja az út két végpontját. Joseph dall’Abaco a 18. században az elsők között írt capricciókat szólócsellóra; c-moll darabja egyetlen fülbemászó motívumot aknáz ki úgy, hogy benne a dallamból alakul ki maga a kíséret is. Ugyan nem e művek után következik közvetlenül, kifejezési eszközei tekintetében mégis ehhez a pólushoz sorolható Ernest Bloch 1924-es Prayer című tétele a From Jewish Life sorozatból, amely a zsidó liturgikus zene dallamfordulatait és hajlításait idéző, énekszerű zenei anyagból formál hangszeres imádságot.
A másik pólus kompozíciói a mozgásból nyerik erejüket. A Kanadában élő szerb zeneszerző, Ana Sokolović darabjának címe – Vez – „hímzést” jelent: a zene balkáni ihletésű ritmusokat és apró motívumokat ölt egymásba, mintha egy díszítőminta fonala válna hallhatóvá. Az olasz Giovanni Sollima 1998-as Alone című művében a cselló megszokott hangzásideálja kitágul: a mediterrán népzenei hatásokat elegyítő, éneklő dallamot ritmikus és perkusszív gesztusok ellenpontozzák. Ligeti György Szonátája szintén egyesíti magában a már említett két pólust. Lírai Dialogo tétele 1948-ban született egy csellista diáktárs iránti titkos vonzalom emlékeként, a heves, bartókos Capriccio pedig 1953-ban keletkezett: Ligeti Dénes Vera kérésére egészítette ki szonátává a fiók mélyén heverő korábbi tételt. A kommunista irányítás alatt működő Magyar Zeneszerzők Szövetsége azonban túl modernnek ítélte a darabot, ezért évtizedekig nem kerülhetett nyilvánosság elé.
Négy évvel ezelőtt Ligeti csellószonátájával vett részt az Erzsébet Királyné Versenyen:
-
A koncert középpontjában álló The Icon (Az ikon) szerzője, az 1975-ben Belgrádban született, jelenleg Stockholmban élő Đuro Živković zeneszerzőként, hegedű- és brácsaművészként egyaránt aktív. Zenei világának meghatározó vonásai a markáns hangzás, a virtuóz hangszerkezelés, a mikrotonalitás, a heterofónia és az egymásra rétegződő ritmusok. Fontos forrása az ortodox lelkiségi hagyomány, különösen a Filokália spirituális irodalma; On the Guarding of the Heart című művéért 2014-ben elnyerte a Louisville-i Egyetem Grawemeyer-díját.
Az On the Guarding of the Heart a Riot Ensemble előadásában:
Pejčić kapcsolata e zenével jóval régebbi a mostani megrendelésnél. Gyermekként édesapja révén találkozott először Živković műveivel, 2024-ben pedig a BBC Szimfonikus Zenekarral játszotta Unceasing Prayers (Szüntelen imák) című csellóversenyét. A műben az ima a zenei kifejezést alakító erő; ez az élmény lett a Prayer to Ecstasy egyik kiindulópontja is.
A mintegy nyolcperces, cselló-zongora kettősként vagy szólócsellón is előadható The Icon 2026-ban készült Petar Pejčić számára; Budapesten szólóváltozatban hangzik el. Ihletője Új Teológus Szent Simeon bizánci misztikus látomása: az Istenszülő (Theotokos) ikonja előtt felismeri, hogy Krisztus jelenléte többé nem felidézendő emlék, hanem benne állandósuló, közvetlen közösség – maga a „létező Szeretet”.
A háromrészes forma egy ikon-téma köré épül, amely a szerző ősi módusz nevű rendszerének központi dallama. A nyitószakaszban Jézus Krisztus és az Istenszülő nevéből képzett zenei struktúrák jelennek meg; a középrész „lehetetlen dallama” az énekelhetőség és a közvetlen felfoghatóság határait feszegeti, mintha az ikon látható felszínén túlra vezetne. A visszatérő zárószakaszban az ikon-téma az egyesülés, a szeretet és az igazság jelképévé válik.
Írta: Tóth Endre