20939_nfz_181129_01-10.jpg
komolyzene, opera, színház
Nemzeti Filharmonikusok
Magyar est
2018. november 29. csütörtök
18:30 - 21:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Az előadás elmarad

A 2018. november 29. csütörtökre meghirdetett koncert technikai okok miatt 2019. február 22-én kerül megrendezésre. A megváltott bérletek és jegyek az új időpontra érvényesek.

Veress

Threnos - in memoriam Bartók Béla

Liszt

Esz-dúr zongoraverseny, S. 124

Liszt

Faust-szimfónia, S. 108

A hangversenyre Svájcból érkezik hozzánk a fiatal Louis Schwizgebel zongoraművész, akitől Liszt Esz-dúr zongoraversenyét hallhatjuk majd. „Zongorajátéka lírikus tánc, már-már balett hangulatát idézte. Szinte cirógatta a húrokat a kalapácsokkal, kristálytisztán kiemelve az egyes hangok különállását, még a leggyorsabb futamok esetén is.” (Bachtrack, 2017. április)
Veress Sándor (1907-1992) a Bartók utáni magyar zeneszerző-generáció egyik jeles tagja volt; kísérletező kedvű, invenciózus zeneszerző, akinek szintén el kellett hagynia hazáját. Ugyanúgy Erdélyben született, mint Bartók. Az ő emlékére komponálta 1945-ben, kevéssel Bartók halála után Threnos című művét.
Liszt Ferencről ma már az iskolások is tudják (vagy tudniuk kellene), hogy pályáját zongoraművészként kezdte, így ismerte meg egész Európa, és előadóművészből vált zeneszerzővé. Kétféle tevékenységének egységét zongoraversenyei mutatják meg legjobban, hiszen ezeket a műveket nemcsak megírta, hanem játszotta is. Egy Esz-dúr hangnemű versenyműhöz az első vázlatokat még ifjúkorában, 1830 táján vetette papírra, részletesebben azonban csak weimari időszakában kezdte kidolgozni a kompozíciót. Nagy műgonddal és önkritikával dolgozott rajta, az idők során nem kevesebb, mint öt változatot készített. A bemutatóra végül 1855. február 17-én került sor Weimarban: Liszt maga játszotta a zongoraszólamot és a városba látogató Berlioz vezényelt. A mű négy tételnyi anyagot fog össze egyetlen nagy egységgé.
Zenéjével Liszt mindent meg akart mutatni: a természet, a költészet, a történelem, a hit, a filozófia világát. A mindenség zenében való megfogalmazásának ambíciója vezette el a Faust-témához, így született egyik legjelentősebb műve, a Faust-szimfónia.

Rendező: Nemzeti Filharmonikusok

Vezényel:

Hamar Zsolt

Közreműködik:

zongora Louis Schwizgebel
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok