A Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenye a mítoszokba enged némi betekintést. Az első részben egy modern mítosz kultikus zenéjét hallhatják, mely rengeteget merít a hangverseny második részében felcsendülő szerzők, így Wagner, Mahler és Holst zenéjéből, ugyanakkor egy ősi mitikus történet modern feldolgozása.
Az előadás második részében Velekei László koreográfiájával a Győri Balett az Istenek játéka című táncjátákot mutatja be, mely szintén a mítoszokból táplálkozik. Lényegében azt a gondolatot járja körül, miszerint a lét végességét nem ismerő istenségek számára az élet csupán egy valóságos tét nélküli játék. Bár hibáik, erényeik és jellemük nagyon is emberi, harcaikra, szerelmeikre és viszályaikra nem vetül a végesség, a visszafordíthatatlanság árnyéka. Talán ezért sem érinti meg őket a halandók t...ragédiákkal teli világa, mindez számukra csupán járulékos veszteség. A halandókra legtöbbször ügyet sem vetve élik szeszélyes életüket a halhatatlanság kényelmében, és így teremtik meg a földi élet zűrzavarát, traumáit, kataklizmáit és szépségeit is. De ne feledjük: az isteneket az ember képzelete teremtette. Az ő létezésük a mi magyarázatunk a világ létezésére. Így, amikor ők távolodnak el tőlünk, vajon nem mi szakadunk-e el a teremtés lényegétől? Vajon nem azért teremtettük őket halhatatlannak, hogy megőrizzenek számunkra egy fontos szeletet abból a világból, amelyet értéknek tartottunk?
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa
Jegyinformáció
Személyes vásárlásnál erre az előadásra jegyét Edenred és Rewin Ajándékutalvánnyal, és Edenred és Rewin Ajándékkártyával (Juttatási és Családi kártyák) is megvásárolhatja.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.