15592_madaras_gergely_180930_02.jpg
15592_madaras_gergely_180930_01-5.jpg
komolyzene, opera, színház
Madaras Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar
2018. szeptember 30. vasárnap
17:30 - 20:00
egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Felfedezések

Mozart

C-dúr zongoraverseny, K. 503

Ibert

Fuvolaverseny

szünet

Dvořák

VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88

A hangverseny fiatal művészek felfedezését kínálja, egy zongoristáét és egy fuvolásét. No meg persze a Savaria Szimfonikus Zenekarét, hiszen a nem budapesti szimfonikus együttesek értékeire újra és újra rá kell csodálkoznunk. És akkor még nem beszéltünk a műsoron szereplő, ritkaságszámba menő fuvolaversenyről.

A felfedeznivalók sorában szándékosan nem említettük a karmestert: Madaras Gergelyt (1984) már nem kell felfedezni: 2013 óta a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, 2014 óta a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, 2018 februárjában pedig meghívást kapott Belgium legnagyobb szimfonikus zenekara, a Liège-i Királyi Filharmonikusok zeneigazgatói posztjára. Magyar együttese élén a Müpa Felfedezések sorozatában most a két népszerű Dvořák-szimfónia közül a szlávos bájú, népies VIII.-at vezényli.
A műsor első részében két versenymű is megszólal. Mozart egyik legnépszerűbb bécsi zongoraversenyét, az 503-as Köchel-jegyzékszámú C-dúr koncertet fiatal művész, Balog Alexandra adja elő. Középfokon 2003-ban kezdte meg hangszeres tanulmányait: a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, felsőfokon a londoni Royal Academy of Music hallgatója volt. 2017 novemberében megnyerte a grazi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt.
A műsor talán legizgalmasabb felfedezése a francia Jacques Ibert (1890-1962) Fuvolaversenye (1934) - ez a pezsgő, virtuóz mű a hangszer egyik legjelentősebb 20. századi repertoárdarabja. Megszólaltatója, Győri Noémi nagyszerű tanároknál tanult, nemzetközi versenyeken szerepelt sikerrel, immár sok éve koncertezik Európa- és Amerika-szerte, kiváló lemezeket is készített, de idehaza kevesebbet hallunk róla. Fedezzük fel magunknak őt is!

Rendező: Müpa

Vezényel:

Madaras Gergely

Közreműködők:

zongora Balog Alexandra
fuvola Győri Noémi
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok