A Met új produkciója
Élő közvetítések HD minőségben
A New York-i Broadway egyik ismert rendezője és koreográfusa, Susan Stroman három rendezéséért is megkapta a musical Oscar-díját, a Tony-díjat. Ezúttal ő állítja színpadra Lehár Ferenc örökzöld operettjét, A víg özvegyet. Az amerikai rendező ezzel a pazar kiállítású, angol fordításban elhangzó előadással debütál a Metropolitanben. Az előadást a brit Andrew Davis vezényli, aki három kontinensen tölt be művészeti vezetői tisztséget.
A produkció mindenképpen kiemelkedik a New York-i dalszínház 131. évadjának műsorából, hiszen a prima donna assoluta, Renée Fleming alakítja a párizsi milliomos özvegyet, Hannát. Ha nem tudnánk, hogy ez huszonkettedik (!) főszerepe a New York-i operaházban, azt hihetnénk a varázslatos lírai szopránról, hogy erre a szerepre született. Hanna szeretőjét, Danilót a People magazin által a legvonzóbb férfiak listáján említett amerikai bariton, Nathan Gunn kelti életre. A francia attasét, Camille de Rosillont a Metben a 2012/13-as évadban debütált Alek Shrader alakítja, Zéta Mirkó báró nagykövetként a világhírű brit baritont, Thomas Allent láthatjuk és hallhatjuk, míg a Broadway kedvelt ifjú szopránja, a modell alkatú és ragyogó színészi tehetséggel megáldott Kelli O'Hara először áll a Met színpadára, a báró kacér feleségeként.
Rendező: Művészetek Palotája
Vezényel:
Szereplők:
Közreműködik:
Alkotók:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.