Az persze nem kérdés, kivel találkozunk, amikor a Müpa nevezetes társintézménye, a Sage Gateshead falai között rezidens Royal Northern Sinfonia hangszerein felcsendül a Prométheusz-nyitány, amelyet Beethoven 1801-ben a Salvatore Vigano balettjéhez komponált kísérőzene elé írt, hiszen az emberek jótevője, a tűzrabló titán neve a nyitány címében is olvasható. Azt is sokan tudják, hogy a nyitány után öt évvel befejezett G-dúr zongoraverseny, amelyet az est során a karmester feladatát is ellátó Lars Vogt szólaltat meg, középső tételében Beethoven egyik korai életrajzírója, Adolph Bernhard Marx szerint a trák dalnokot, Orfeuszt jeleníti meg, amint Hadész kapujában a fúriák szívét próbálja esdeklésével meglágyítani.
De a IV. szimfónia? Nos, az a szinte tomboló, mámorosan zabolátlan öröm, amely a zongoraversennyel gyakorlatilag egyidejűleg keletkezett mű két saroktételében és scherzójában megnyilvánul, Dionüszosz és Bacchus szellemét idézi, előlegezve azt a már-már valóban önkívületi állapotot, amelyet majd a VII. és a VIII. szimfónia fináléjában fog elérni a „lélekben görög” Beethoven, akit bátor és büszke, sorssal szembeszegülő jelleme - és világszemléletének egésze - az est mitológiai alakjai közül leginkább Prométheuszhoz tett hasonlóvá.

Rendező: Müpa