Johann Sebastian Bach hat műből álló gyűjteményt állított össze a brandenburgi őrgróf számára, amelyet 1721-ben díszes bőrkötésben, cirkalmas ajánló szöveggel küldött el neki Köthenből. A hármas számmal jelölt darabot a sorozat legkorábban keletkezett műveként tartják számon, mivel az akkor már archaikusnak számító concerto-elvet alkalmazta: a tíz szólamra osztott vonóskarban nincsenek kiemelt szólóhangszerek. Csupa vonós jellemzi a hatos számmal jelölt kompozíciót is, köztük ott a ma már csak a historikus előadói gyakorlatban alkalmazott két-két viola da braccio és viola da gamba. A versenyművek Bach Köthenben karmesterként töltött évei alatt készültek.
A Musikalisches Opfer megszületése annak köszönhető, hogy Bachnak a kiváló muzsikus Nagy Frigyes porosz király előtt tanúbizonyságot kellett adnia rögtönzési képességeiről és ellenponttan-tudásáról. Így jött létre a két fúgából (ricercarból), tíz kánonból és egy négytételes triószonátából álló, fenséges kompozíció.
Jean-Marie Leclair barokk hegedűs és zeneszerző, akit mindkét minőségében újítóként emleget az utókor, 1740 körül írta opus 10-es számmal jelölt hat hegedűversenyét, életének abban a szakaszában, amelyben Orange hercegnője - Händel korábbi tanítványa - alkalmazta. A sorozat utolsó darabja a g-moll koncert. Leclair különös ismertetőjeleként jegyzik, hogy könnyedén építette műveibe az akkori Európa valamennyi stílusát.
Mielőtt az Esterházy-hercegek szolgálatába állt, Haydn megírt néhány művet csembalóra és orgonára, s ezeket egyszerű vonószenekari kísérettel látta el. A zeneszerző későbbi sógornője, Therese Keller klarissza rendbe vonulása alkalmából 1756-ra datált C-dúr concertója mellé illesztette azt az F-dúr versenyművét, amelyet idős korában szeretett meg különösen, s amelyben - tekintélyes terjedelmének is köszönhetően - a második tételben még egy cadenza is helyet kap.
A hangverseny arra is alkalmat Kelemen Barnabásnak, hogy bemutassa 1771-ben készült, Januarius Gagliano-féle barokk hegedűjét, amely nemrégiben került birtokába.

Rendező: Müpa