Izgalmas tények: a zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenyét Csajkovszkij eredetileg Auer Lipótnak szándékozott ajánlani, a magyar virtuóz azonban visszautasította a mű megszólaltatását. Mahler életművének legnépszerűbb tétele, az V. szimfónia Adagiettója pedig valójában szerelmes „dal szöveg nélkül” későbbi feleségének, Alma Schindlernek. A versenymű és a szimfónia ezen az estén Európa egyik nagy múltú zenekara előadásában, világklasszis karmester vezényletével, korunk egyik legünnepeltebb hegedűművészének szólójával hangzik fel.
Csajkovszkij 1878-ban írta a fináléjában népzenei hatásokról is árulkodó Hegedűversenyt, melyet a szentpétervári konzervatórium veszprémi születésű tanára, Auer helyett végül Adolf Brodszkij mutatott be 1881-ben, Bécsben. Mahler V. szimfóniája 1901 és 1902 nyarán keletkezett, a zeneszerző életének nagy fordulatokat hozó időszakában, súlyos betegség után, bontakozó szerelem idején, így nem csoda, ha az öttételes mű által kifejezett lelkiállapotok a gyásztól a vallomásos lírán át a mámoros életige...nlésig vezetnek. Az NDR Elbphilharmonie korábban az Észak-német Rádió Szimfonikus Zenekara nevet viselte, s alapítása, 1945 óta Hamburgban működik. Jelenleg az Elbphilharmonie rezidens együttese: a pompás Elba-parti palota az együttes otthona. Karmesterük, az amerikai Alan Gilbert 2019 óta áll az együttes élén, korábban a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatójaként szerzett világhírnevet. A szintén amerikai Joshua Bell a világ egyik legnagyszerűbb hegedűvirtuóza, akit szoros szálak fűznek zeneéletünkhöz. Fellépett több budapesti zenekarral, számos magyar muzsikus kamarapartnere volt, többek közt Kocsis Zoltánnal is adott szonátaestet.
Rendező: Müpa
Jegyinformáció
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványt és az Edenred ajándékkártyáit (juttatási és családi kártyák), illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.