Német ütőhangszeres muzsikus és szintén német vonósnégyes után az Európai Hangversenytermek Szervezete által évente megrendezett sorozat idei második napjának délutánján angol bariton lép a Fesztivál Színház pódiumára. A fiatal művész otthonos Bach, Händel, Mozart világában, az operai és az oratorikus repertoárban egyaránt, nekünk azonban ezúttal német romantikus dalciklust énekel - és természetesen a Rising Stars-koncerteken elmaradhatatlan kortárs művet, amelynek szerzője honfitársa.
James Newby fiatal kora ellenére már számos elismerésben részesült: 2015-ben Richard Tauber-, 2016-ban Kathleen Ferrier-díjat kapott. Szintén 2016-ban elnyerte a Wigmore Hall és az Independent Opera Voice ösztöndíját. 2017-ben a Trinity Laban Zenei és Táncművészeti Konzervatórium aranyérmével jutalmazták művészetét, 2018 és 2020 között pedig a BBC Új Generációs Művésze lett. Fellépett a legjelentősebb brit koncerttermekben, partnerei között olyan együtteseket találunk, mint A Felvilágosodá...s Korának zenekara, a Gabrieli Consort vagy a BBC Szimfonikus Zenekara, és olyan karmestereket, mint Sakari Oramo, Jonathan Cohen, John Butt vagy Marin Alsop. Érdekesség, hogy a hangversenyen ősbemutatóként megszólaló új mű szerzője, az 1952-es születésű, szintén angol Judith Bingham nemcsak zeneszerző, hanem énekes is: mezzoszoprán. Amikor tehát olyan vokális művel ismerkedünk, amelyet ő komponált, biztosak lehetünk benne, hogy az emberi hanggal bensőséges kapcsolatban álló, annak lehetőségeit tapasztalatból ismerő szerző zenéjét hallgatjuk.
A Rising Stars-programba jelölte: Barbican Centre London
Rendező: Müpa
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.