egy szünettel
Kodály
Psalmus Hungaricus, op. 13
Mahler
I. (D-dúr, „A titán”) szimfónia
A Budafoki Dohnányi Zenekar jubileumi hangversenye karmesterük, Hollerung Gábor hetvenedik születésnapját ünnepli. A koncerten elhangzó két művet a dirigens választotta: azon túl, hogy az ünnepelt életében is fontos szerepet játszanak, az alkalom emelkedettségét is tükrözik. Hollerung Gábort nem kell bemutatnunk, hiszen igazi közönségkedvenc, aki 2024-ben elsőként nyerte el klasszikus zenészként a Prima Primissima közönségdíját. Életét a zene megszerettetésének szenteli, célja, hogy valamennyi korosztály és társadalmi réteg számára befogadhatóvá és megérthetővé tegye. A koncerten két olyan együttes lép fel, amelyet Hollerung Gábor több mint harminc éve vezet, így két több évtizedes együttműködés lenyomatának lehet tanúja a hallgatóság.
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel:
Közreműködők:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.